Kutatási témaköre: a hirtelen halál

– Szülei gyógyszerészek voltak. Miért nem követte a példájukat?

– Ha nem következik be a rendszerváltás, egészen biztosan én is gyógyszerész lettem volna, s magángyógyszertárat nyitok. Édesapám a jászvásári egyetemen szerzett diplomát, az egyetemisták szervezetének elnöke volt.

– Mi volt az oka, hogy Székelyudvarhelyről édesapja Jászvásárra ment egyetemre, ön pedig később Bukarestben tanult? Miért nem Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen végeztek?

– Apám az egyetemet Kolozsváron kezdte, de ott egy román professzorral nézeteltérésbe keveredett. Ezért ment át Jászvásárra, és ott igen jó eredményeket ért el. Az egyetem kiváló volt, s apám románul, németül jól beszélt. Édesanyám kolozsvári volt, gyógyszerészként doktori címet is szerzett, s ez az 1930-as években igen ritka dolog volt. Annak idején a szakmát igen megbecsülték. Akárki nem iratkozott be a gyógyszerészetire, csak az, aki 12 hónapig egy már ismert, meghatalmazott magángyógyszerésznél gyakornokoskodott, s ha az illető ajánlotta, akkor felvették az egyetemre, persze felvételi vizsgával. A magángyógyszertárak maguk készítették a szereket, és a gyógyszerészek igen vagyonos emberek voltak. Az én sorsom alakulását a későbbiekben igencsak befolyásolta, hogy Gáspár nagyanyámék vagyonos emberek voltak, s persze kuláklistára

kerültünk. De hogy apámnál maradjunk: amikor ő végzett, nagyapám, Hetser Kálmán Székelyudvarhely polgármestere volt, de apám mégsem indíthatott be saját gyógyszertárat a városban, mert a már létező 2-3 patika tulajdonosai ezzel nem értettek egyet. Így Korondon kezdett dolgozni. De előbb évekig Bákóban, egy ismert, jómódú gyógyszerésznél gyakornokoskodott. Később, mikor édesanyám végzett, ő már megkapta a jogot, hogy Székelyudvarhely főterén gyógyszertárat nyisson.

– Ön hogyan került Bukarestbe?

– A marosvásárhelyi egyetemről származásom miatt eltanácsoltak. Hazamentem, s Udvarhelyen egyik, a közügyekben igen jártas román ismerősünk azt tanácsolta, hogy egészségügyi technikumot végezzek. Nagyváradra esett a választásom, ahol igen komoly alapismereteket kaptam. Utána Aranyosgyéresen dolgoztam, de nem mondtam le arról, hogy orvosi diplomát szerezzek. 1961-ben és 1962-ben a kolozsvári és jászvásári egyetemre felvételiztem. Soha nem mondták meg, hogy miért nem vettek fel. Tény, hogy a felvételi kérelem mellé kimerítő adathalmazt kellett mellékelni, sőt egy időben a pártbizottságtól titkos iratcsomót kellett magammal vinnem, amibe bele se nézhettem. Így a származásom miatt nem volt esélyem. 1963-ban megváltozott a világ, és akkor már csak néhány személyi adatot kértek; 760-an felvételiztünk a bukaresti orvosira – 110 helyre. Harmincötödiknek jutottam be, és a 3. helyen végeztem.

– Egyetem után hol volt az első munkahelye?

– 1969-től 1972-ig Székelyderzsen körorvos voltam. Édesapámmal, aki nagy vadász volt, korábban már jártunk azon a vidéken. Aztán az udvarhelyi kórházban dolgoztam általános orvosként. Próbálkoztam valamilyen szakorvosi képzésben részt venni. Egyedül a szülészet-nőgyógyászatra lett volna lehetőségem, de sok kedvem nem volt hozzá. Viszont kórbonctani ismerettel rendelkező orvos nem volt, és akkor jelentkeztem Marosvásárhelyen Antalffy András és Gyergyai Ferenc professzornál, be is fogadtak. Három éven át tanultam tőlük. Amikor 1974-ben egy tanársegéd külföldre távozott, Gyergyai profeszszor kérte, hogy vegyenek fel az egyetemre tanársegédnek, de az akkori rektor leszögezte: a származásom miatt erről szó sem lehet. Alorvosként dolgoztam.

– Ebben az időszakban jóformán kiürült a kórbonctan katedra.

– Igen, 1976-ban Antalffy professzor kint maradt Németországban, példáját később Gyergyai professzor is követte. Dr. Jung János akkor már a katedrán dolgozott, s hívott tanársegédnek, de a rektor ugyancsak a származásom miatt ellenezte. Közben visszahívtak a székelyudvarhelyi kórházba, egy ideig újra ott dolgoztam. Akkoriban komolyan foglalkoztatott, hogy vajon merre fog alakulni az életem. Gyergyai professzor hívott Németországba, de végül feleségemmel együtt úgy döntöttünk, hogy itt maradunk.

– Miként került vissza Marosvásárhelyre?

– 1979 tavaszán a Román Akadémia meghirdette a bukaresti Igazságügyi Orvostani Intézet vidéki munkatársi állásait. A versenyvizsgán a legjobb eredményt értem el, tehát bármely egyetemi központot választhattam volna, én viszont Vásárhelyre jöttem, így lettem akadémiai kutató a Maros Megyei Igazságügyi Orvostani Intézetben, amelyet dr. Ander Zoltán professzor vezetett.

– Milyen kutatási területen dolgozott, mi foglalkoztatta?

– A patológiai elváltozásokkal, a hirtelen halállal, az öngyilkosságokkal, a szívkoszorúval kapcsolatos elhalálozásokkal foglalkoztam. Kórbonctanból és igazságügyi orvostanból egyaránt csak 1989 után szereztem főorvosi diplomát, doktori disszertációm témája szintén a hirtelen halál patológiája, főleg a szívrendszerrel kapcsolatos kazuisztika.

– Mikor került az orvosi egyetemre?

– Ander Zoltán professzort már előzőleg elbocsátották az igazságügyi orvostani tanszékről, mivel a fia kint maradt Amerikában. Dr. Ioan Pascu ideggyógyász lett a rektor, és állítólag olvasta az egyik idegpatológiai tanulmányomat, ennek alapján személyesen felkeresett, és 1991-ben felkért, vegyem át az igazságügyi orvostani tanszék vezetését.

– Miként működik az ön által nyolc éve irányított Maros Megyei Igazságügyi Orvostani Intézet?

– Az ezredforduló környékén dolgozta ki Vladimir Beliş akadémikus professzor – igen helyesen – a ma is működő rendszert, miszerint 2000-től az orvosi egyetemmel rendelkező városokban, Bukarestben, Jászvásáron, Kolozsváron, Craiován, Marosvásárhelyen, Temesváron önálló intézetek alakultak. 2002-ben Bukarestben létrejött az Országos Igazságügyi Orvosi Intézet Legfelsőbb Tanácsa, melynek én is tagja vagyok. Ez a fórum néha hetente, máskor kéthetente ülésezik, és kidolgozza, fejleszti a metodológiai rendszert. Ugyanakkor van egy legfelsőbb bizottság, ehhez kerülnek a különleges esetek, amelyek felülvizsgálatot igényelnek. A vásárhelyi intézet a Maros, Hargita és Kovászna megyei ilyen jellegű ügyeket intézi. Ezekből a megyékből a rendőrség, a bíróságok, a törvényszékek hozzánk fordulnak, ha orvosi hatáskörbe tartozó kivizsgálásra van szükség. Ahol nincsenek intézetek, ott az igazságügyi orvosi szolgálat látja el ezt a hatáskört.

– Ha valaki helyi szinten elégedetlen az ellene elkövetett erőszakos cselekmény elbírálásával, akkor az ön által vezetett intézethez fordulhat?

– Természetesen. A legfelsőbb tanács véleményét is kérheti, annak a döntése megfellebbezhetetlen. Ilyen esetben nem lehet nemzetközi bírósághoz fordulni.

– Nem mindennapi foglalkozás az öné. Ha Maros megyében holttestet találnak, ha valaki gyanús körülmények között életét veszti, akkor a holttest ön elé kerül. Naponta találkozik a halállal. Változott-e az alaptermészete emiatt?

– Nem hiszem. Az maradtam, aki voltam: rengeteget olvasok, most is tanulok.

– Megtörténik-e, hogy egy eset kivizsgálása során nem derül fény a halál okára?

– Ritkán, de előfordul. Például szívstop esetében világos, hogy a halált a szív leállása okozza, de hogy ez minek következtében történt, az nem mindig derül ki.

– A marosvásárhelyi intézetben milyen módszerekkel, eszközökkel dolgoznak? Lépést tudnak-e tartani a világszínvonallal?

– Merem állítani, hogy profi módon dolgozunk. Viszont például DNS-vizsgálatot nem tudunk végezni, ez csak Bukarestben történhet. Ahhoz, hogy mi itt DNS-tesztet végezzünk, legkevesebb négy további helyiségre lenne szükségünk, a berendezés – ha jól tudom – 300 ezer euróba kerülne, és a személyzetet erre külön kellene képezni, az erre szakosodott asszisztenseknek legalább másfél évig külföldön kellene gyakorlatozniuk. Az orvosi egyetemek keretében egyesek foglalkoznak DNS-vizsgálattal, de az onnan származó teszteknek nincs jogi relevanciája.