Klopjáner Zorán szimatolója

Zubrán Dezsőke – akinek ősei a maguk idejében híres-nevezetes várvédők voltak – reggelente jó nagy darab marhahúsokat dobált ki az ablakon át a bestiának, amely a vizesárokban úszkált fel-alá. Annyit mondhatok, a fenevad akkora volt, hogy Gora Serest, ezt a mitugrász tönkhuszárt keresztben is könnyű szerrel lenyelte volna, így Zubránnak nem kis fejtörést okozott annyi hús beszerzése. Már arra is gondolt, hagyja éhen veszni a dögöt, de nem akarta megbántani ezt a derék Odelupka Fechetét, akinek amúgy sem volt sok ideje hátra, ráadásul magyar volt szegény.

Klopjáner Zorán abból élt, hogy zöld alma helyett csalán-, csalán helyett zöldalma-illatot érzett. Amikor még drágalátos éneklő csacsikája megvolt, nyaranta felpattant a hátára, és végigjárta a környező falvakat. Zöld alma helyett csalán-, csalán helyett meg zöldalma-illatot érzek, kiáltotta el magát egy-egy falu közepén. Menten ott termett a falu apraja-nagyja, köpködtek és keresztet vetettek, átkozták a hazug nyelvét, a kölykök meg majd megpukkadtak a nevetéstől, ha egy-egy banya annyira felizgatta magát, hogy megütötte a guta. Amikor azonban valamelyik kíváncsibb vénasszony zöld almát dugott Klopjáner orra alá, és megkérdezte, milyen illatot érez, a férfi vállat vont, és kivágta: csalán. Amikor a rémült emberek közül valaki csalánlevelet tartott az arca elé, Klopjéner megszimatolta, és ezt mondta: ez zöld alma. Ezért a mutatványért alaposan megjutalmazták, csak úgy pattogtak a lába előtt a fényes pénzérmék, varázslónak nézték, annyit mondhatok. Olykor még a nagy fülű pajtása is dudorászni kezdett, ezért már kevesebbet adtak az emberek, az ilyesmi errefelé egyáltalán nem meglepő.

Amióta csacsikája és Ivan Ivanovics Pataki, a hivatásos ellenálló is alulról szagolja a fórisvirágot, Klopjáner Zorán biztonságosabbnak látta, ha bekérezkedik Zubrán Dezsőkéhez. Zubrán zöldalma-illatú felesége közelségében azonban a férfi azt vette észre, hogy téveszteni kezdi a szagokat. Egy tasakban mindig hordott magával egy kis szárított csalánt, mivel a zöldalma-illatot kedvelte a legjobban. Esténként, amikor beleszimatolt, néha már csalánszagot érzett, Zubrán szótlan felesége mellett pedig olykor zöld almát kezdett érezni csalán helyett. Klopjáner Zorán tapogatta kicsinek éppen nem mondható szimatolóját, és azon morfondírozott, hogy mihez kezdhetne, ha elmúlik a képessége neki.

Ehhez az egy dologhoz értett, és ez azért is fontos volt, mert csak ebből lehetett annyi pénzt szerezni, hogy Odelupka Fechete bélpoklos marétáját megetessék. Amikor Zubrán Dezsőke arra kérte: járják körül ismét a falvakat, hogy az ott kapott pénzből marhahúst vehessenek, Klopjáner egy szót sem mondott neki a problémájáról, bár aggasztotta eléggé. Amikor aztán az első faluban az orra alá dugtak egy jókora zöld almát, Klopjáner Zoránnak reszketni kezdtek a térdei, mert az igazi illatát érezte a gyümölcsnek. Mégis összeszedte magát, és a falusiak kérdésére azt válaszolta, hogy csalánszagot érez. A csodálkozó emberek csalánlveleleket is hoztak neki, ezekre azt mondta, hogy zöldalma-illatot árasztanak, mint amikor még jó volt a szimatolója.

Csak akkor könnyebbült meg, amikor észrevette, hogy a faluból senki nem jött rá a turpiszságra: jó sok pénzzel jutalmazták meg ugyanúgy, mint annak előtte. Így aztán tovább hizlalhatták azt a pikkelyes dögöt Zubrán Dezsőke vizesárkában, Klopjáner Zorán pedig rájött: egy képesség emlékébol is remekül meg lehet élni.