Kibújt a szög a zsákból

Főként azért tartom fontosnak a replika jogán a válaszadást, mert az utóbbi időben olyan ellentmondásos megnyilvánulások, nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban, amelyek választ érdemelnek.

Miért mondom azt, hogy kibújt a szög a zsákból? A magyar közösségen belül már 1989 decemberében megfogalmazódott néhány alapvető igény a román többség felé, s ezekből az egyik, amelyet eddig nem kérdőjelezett meg senki, hogy nem értettünk egyet azzal, hogy a nemzetállam kifejezés megjelenjen a román alkotmány szövegében 1991-ben, ez volt az egyik indok, ami miatt az RMDSZ akkor az alkotmány ellen szavazott. Az érvelésünk ismert: Romániában nemcsak román, hanem más nemzetiségű polgárok is élnek, vagyis a román állampolgároknak egy tekintélyes része nem román, ha pedig így van, nem beszélhetünk román nemzetállamról (amennyiben az állam az állampolgárok állama). Románia tehát többnemzetiségű állam, és az RMDSZ azt szeretné, ha az alkotmány is tükrözné ezt a valóságot. E véleményünk miatt az RMDSZ-t rengeteg támadás érte akkor, és mi azóta is azt valljuk, hogy a nemzetállam fogalma idejétmúlt, és Franciaországhoz, Spanyolországhoz, illetve más európai uniós országokhoz hasonlóan, a román alkotmányban sincs helye e fogalomnak.

Teljesen tévesen, Lőrinczi Loránd írásában azt állítja, hogy az a szekuláris szemlélet, amely most az Európai Uniót jellemzi, úgymond a nemzetállamtól való elhatárolódás, ahol mindenki individuumokban gondolkodik. Szerintem az Európai Unió azokon az alapvető morális, polgári értékeken alapszik, amelyek a megalapításakor is érvényesek voltak, nem véletlen, hogy a második világháború után a legtöbb európai uniós állam kivette a nemzetállam fogalmát alkotmányából. Ez nem azt jelenti, hogy nincs nemzet, nem azt jelenti, hogy a romániai magyarság nem vallja magát a magyar nemzet részének. Mi nem vagyunk a román nemzet részei, mint romániai állampolgárok a magyar nemzet részének tartjuk magunkat, mint ahogy szerintem a magyarországi román kisebbség is a román nemzet részének vallja magát természetes módon. Nyilván a magyar nemzet részeként az együttgondolkodás kell viszonyunkat jellemezze az egész Kárpát-medencében, és mi erre is törekedtünk az utóbbi 23 évben.

Amikor a magyar alaptörvényről, az alkotmányról tárgyaltunk Budapesten, nagyon hangsúlyosan elmondtuk, hogy nem lehet kettős mércével mérni a nemzet fogalmát, és egyfelől egy centralizált államban gondolkodni, nemzetféltő, magyarságot féltő beszédeket tartani, másfelől meg arról beszélni, hogy a magyarországi kisebbségek a magyar nemzet részei kéne legyenek.
A cikk írója elnézően beszél a szélsőségesekről, akik közül szerinte sokan csak a nemzetet akarják erősíteni. Ezen szélsőségeket vissza kell utasítani, hiszen a magyarországi szélsőséges pártok, például a Jobbik, egyértelműen kisebbségellenes politikákat folytatnak, nem értik, vagy nem akarják megérteni azt, hogy nem lehet egyszerre nemzetcentrikus, roma- és zsidóellenes politikát folytatni – mert mint mondják, nemzetbiztonsági szempontból nem megbízhatóak –, és ugyanakkor, egy román–magyar külügyi bizottsági találkozón azt kérdezni, hogy mit tesz a román állam a magyar nemzeti közösség érdekében. Más szóval: az a politikus, aki Magyarországon a centralizált nemzetállamot támogatja, s utána átlépi a határt Romániába, Szerbiába, vagy Szlovákiába, ott pedig számon kéri a másik államot, hogy miért viselkedik nemzetállamként, miért nem akar jogokat adni a kisebbségeknek, nem hiteles, álszent. Azon a külügyi bizottsági találkozón egyébként udvariasan csak annyit válaszoltam, hogy először is azon kellene gondolkozzon az illető képviselő, hogy mit mond a magyar parlamentben, ő azért kellene a magyarországi kisebbségek élharcosa legyen, hogy erkölcsi háttere legyen a román állam felelősségre vonásában. Ezt a kettősséget másoknál is láttam, és azt gondolom, hogy nem szabad egy ilyen jellegű tudathasadásos stratégiát támogatni, mert egy ilyen veszélyes koncepciónak nincs helye a modern Európában.
Miért mondom azt, hogy veszélyes az, amit megfogalmaz ebben a cikkben Lőrinczi Loránd? Bár kitér arra, hogy itt a románok 1918. óta sorvasztják a magyar közösséget, és erre voltak persze példák mind a két világháború között, mind a kommunizmus ideje alatt, de arról nem beszél, hogy ezt pontosan a nemzetállam koncepciójának égisze alatt tették. Mi a régiók Európáját támogatjuk, pontosan a decentralizáció érdekében, azért, hogy maga a központi állam „gyengüljön”, a régiók és önkormányzatok pedig erősödjenek. Ezen belül a szubszidiaritás elvét, a párbeszédet és az autonómia különböző formáit is támogatjuk.

A hiteles és sikeres dialógusnak köszönhetően első alkalommal került be bizottsági szinten a román alkotmányba, hogy államalkotó tényező a magyar közösség, hogy a kulturális autonómia elemeit tartalmazó cikkelyben felvetik azt a jogot és lehetőséget, hogy az államnak kötelessége megkérdezni a közösséget a kultúrát és az oktatást érintő kérdésekben, és szó esik a nemzeti szimbólumok használatáról. Az RMDSZ azt vallotta 1989 decemberében, és ezt valljuk most is, hogy ez a járható út, ha lehet, dialógus útján, a törvényes jogalkotási eszközök kihasználásával, az önkormányzataink erejét és a parlamenti jelenlétet felhasználva kell előre menjünk. Ehhez persze partnerek kellenek. Ez nem zárja ki más eszközök, akár a polgári engedetlenség lehetőségét vagy referendumok meghirdetését bizonyos sorsdöntő kérdésekben. Óva intek mindenkit attól, hogy kettős mércével, a múlt koncepcióinak éljen, mert szerintem a nemzetállamokról úgy kellene beszéljünk, mint a 19–20. század idejétmúlt felfogásáról.

Aki ma a nemzetállam apológiáját próbálja visszahozni, az szembemegy véleményem szerint nemcsak a romániai magyar közösséggel, de a Kárpát-medencei magyarok akaratával is. Hiszen csak egy európai értékeken alapuló, a családot, az egyházakat tisztelő, a kisebbségben élő nemzeti őshonos közösségek jogait elismerő társadalomban tudjuk fenntartani a magyar nemzetet a következő századokban.

Borbély László
A szerző az RMDSZ politikai alelnöke