Kelet Svájca és Sass Kálmán mártíromsága (2.)

Sass Kálmánt, a felelősengondolkodó magyar értelmiségit kor- éssorstársaihoz hasonlóan mindvégig foglalkoztattaaz erdélyi kérdés mindhárom vetülete:Erdély állami hovatartozása (Magyarországvagy Románia része legyen, esetleg önállóállamként definiálja önmagát),Erdély mint régió közigazgatási,gazdaságpolitikai helyzete egy-egy adott államalakulatonbelül, valamint az Erdélyben élő etnikainépcsoportok egymás közötti viszonya, vagyisa nemzeti kérdés kezelése.

A kantonális felosztás

A Romániából valókitoloncolása után, a budapesti Palace Szállóbantartott konferenciasorozat kapcsán, egyéni búvárkodásaisorán Sass megismerkedhetett – bár erre egyelőrelevéltári utalás nincs – a Károlyi-kormánynemzetiségi minisztériumában Jászi Oszkárminiszter irányításával kidolgozott„keleti Svájc” tervezettel. A Román KözpontiNemzeti Tanáccsal 1918. november 13-án kezdődöttés eredménytelenül végződötttárgyalásokon Jászi Oszkár azt javasolta:
1. A vármegyei keretekmellőzésével, járásokat vagy kisebbegységeket alapul véve, lehetőleg homogénnemzeti blokkokat hoznának létre Kelet-Magyarországon.Ezeknek a nemzetiségi területeknek a kijelölésétnemzetközi bizottság ellenőrizné.
2. A románság ezekben akantonokban maga működtetné a közigazgatástés az államhatósági ügyeket, ahadügy és a külügy kivételével.
3. Az erdélyi románságképviselői részt vehetnének a békekonferencián,ahol a végleges határokról döntenek. Akantonális felosztásban a magyar impériumhoztartozna: Háromszék, Brassó, Csík,Udvarhely, Nagy- és Kisküküllő, Maros-Torda megyealsó, Torda-Aranyos középső része, Kolozsmegye középső része Kolozsvárral,Bánffyhunyaddal Nagysármásig, a Szamos völgyeDésig, a Szamos völgye Désig Bethlen várossal.
A román nemzeti terület,Orsovától indulna ki (Orsova, Fehértemplom ésVersec még magyar terület maradna), Temes és Aradmegyén át vonulna végig Máriaradna ésNagyhalmágy mellett, Gyulánál elkanyarodnék„Tenkéig”, azután a cséfai járásig,Nagyváradtól Élesdig, Szilágysomlyóig,Zilahig (amelyek ugyancsak magyar területek maradnának).Szatmár megyében az erdődi járástartozna ide, a román etnikai határvonal elkanyarodnékNagybánya és Felsőbánya alatt Máramarosszigetig– amely szintén a magyar impériumhoz tartozna –, aVisó völgye a határig román területlenne. A román területeken belül autonómiátkapna Petrozsény, Déva, Vajdahunyad, Resicabánya,Szászváros, Belényes vidéke. A magyarterületeken belül autonómiát kapna Alibunárvidéke Torontál megyében az avasi ésradnóti járás Erdélyben.
Az ajánlat létjogosultságátaz indokolta, hogy az akkori magyar demográfiai adatok, amagyar lakosság aránya lehetővé tette, tehetteegy ilyen javaslat megfogalmazását. A RománKözponti Nemzeti Tanács vezetői az ajánlatot nemfogadták el: Erdély autonómiájátcsak a Román Királyságon belül tudtákelképzelni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsegyik tagjának, Somló Bódognak a kézírásávalkerült a nemzetiségi minisztérium irattárábaa „keleti Svájc” tervezet.
A tervezet alapjánMagyarországot 16 kerületre (kantonra) osztanákfel. Az I–III. kerület a felvidéki területeketfoglalná magában.
A IV. kerület (kanton) rutén,magyar és román községekkel Ung, Bereg,Ugocsa, Máramaros vármegyéket foglalnámagában. A kerület központja: Beregszász vagyMáramarossziget lenne.
Az V. kerület Dés vidékét,Szilágy, Szolnok, Doboka, Beszterce-Naszód, esetlegKolozs megye északi részét foglalnámagában. A székhely: Dés. Ezen a területena román és magyar lakosság mellett nagyszámúszász is élne.
A VI. kerület magyar többségűlenne, csupán néhány román községtartozna ide: Maros-Torda, Csík, Háromszék,Brassó, Udvarhely, valamint a lehetőségekhez képestTorda-Aranyos és Kolozsvár is idetartozna. A központ:Marosvásárhely vagy Kolozsvár.
A VII. kerület szász lenne:Kis- és Nagyküküllő, Fogaras, Szeben, Alsó-Fehérvármegye. Székhely: Nagyszeben.
A VIII., dévai kerületfőleg románlakta településekből állna:Hunyad, Krassó-Szörény, Arad megye keleti része,Bihar megye tartozna ide. A székhely: Déva.
A IX., Temesvári kerületheznémet, szerb, bunyevác és magyar községektartoznának, Temesvár központtal.
A X–XIV. kerület a mai, azaz atrianoni Magyarország területét, fontosabbközpontjait, városait foglalta volna magában.
A tervezet szerint egy-egy kerület(kanton) élén a központi kormány általkinevezett főispán állna. A kerület hatáskörébetartozott volna a közigazgatás, a községügy,földművelésügy, népjólét,valamint az országos törvények keretében azigazságügy és a közoktatásügy.Mindenféle tárgyalás a kerület (kanton)nyelvén zajlana. Minden rendelkezés a kerületbenbeszélt minden nyelven megjelenne. Állami alkalmazottcsak az lehetne, aki magyarul is tökéletesen beszél.A tárgyalás nyelve: a kerület nyelve vagy atárgyaló felek nyelve. A közoktatásáltalában az elemi népiskolákbananyanyelven zajlana. Egy-egy kerületben az autonómiávaljáró költségeket kizárólag akerület viselné.
Sass Kálmán A SzentIstván-i Magyarország kisebbségi kérdésénekmegoldása elé című tanulmánya az elsőbécsi döntés, illetve KárpátaljaMagyarországhoz való visszacsatolása utánszületett. A kisebbségi kérdést alegsürgősebb feladatnak tekintette. Már a címmelazt sugallta: a kantonális megoldást kizárólaga Szent István-i Magyarország határai közöttképzelte el.
Dobai István és SassKálmán egyaránt idézte a Szent Istvánkirálynak tulajdonított mondatot: „Unius linguaeuniusque moris regnum imbecille et fragile est” (Az egynyelvű,egyerkölcsű királyság gyönge éstörékeny”). A sokat idézett mondatot, dr. DobaiIstván ENSZ-memorandumában „szent tévedés”-nek,Sass Kálmán a nemzetiségek és idegenekiránti tolerancia egyik legfontosabb mérföldkövénektekintette. Világosan látta: a trianoni tragédiadöntő mértékben a kisebbségi kérdésmegoldatlansága miatt következett be: a kisebbségszó gyakorlati értelmezése általábannemcsak számbeli kevesebbet jelent, hanem a jogban,igazságban, kenyérben: a mindenben kevesebbet. Adarabokra szaggatott és a nagylelkűen odaajándékozottvagy elorzott magyar területdarabok magyarságávalvaló bánásmód miatt nyert ilyentartalmat.” A kisebbségi kérdés fontosságátkorabeli statisztikai adatokkal bizonyította: a trianoniMagyarországon a lakosság 20 százaléka,körülbelül kétmillió lakos valamelyikkisebbséghez tartozik.

Kantonális tudat

Sass Kálmán a korabelidiskurzus szakterminológiájával operál: akisebbségek, általa jogosnak tartott nemzetiségitudata helyett erős faji tudatot említ. Azt reméli,hogy a kisebbségek magyarországi érdektudataéppen olyan összekötő kapocs lehet, mint azanyanemzethez fűződő faji tudat: „A Szent István-iMagyarországnak faji tudat helyett nem magyar, hanemmagyarországi tudatra kell törekednie!”
Úgy látta, hogy azautonómia, a múltban mint törekvés, ajelenben mint szándék, a jövőben mint megoldásimód „eddig sehol sem hozott teljes és véglegesmegoldást, ahol éltek vele. És minden okunkmegvan azt állítani, hogy kisebbségi kérdésünketa kisebbségi önkormányzat – bármilyennagyszerű legyen is az, nem fogja és nem tudja megoldani.”
Sass pontosan felmérte: akisebbségi önkormányzatok területielhatárolódása szinte lehetetlen, hiszenMagyarországon, Erdélyben a különbözőnemzetiségek keverten élnek: „A Szent István-iMagyarország kisebbségi kérdésénekkantonális alapon való megoldásárólcsak a teljes szabadság feltételei közöttszabad és lehet beszélni. Magyarországon mindenfajnak és nyelvnek egyenlő joga van. (…) A kantonálismegoldásnál nem államok, hanem az államkeretében különböző fajú ésnyelvű kantonok szövetkeznek közös érdekeikbiztosítása és megvédéseérdekében. Nem államszövetség, hanemszövetséges állam.” Ez utóbbi gondolataSzoboszlay Aladár konföderációs tervévelmutat rokonságot: az oly sok véráldozatotkövetelő erdélyi kérdés méltányos,mindenki számára elfogadható megoldásánaklehetséges alternatíváit keresték éssürgették.
Sass Kálmán tervezeteszerint a kanton létrehozásának nem a területialapelv a szervező ereje, hanem a kantonális tudat: „Ha egynagyobb népcsoport, népfaj az ország bármelyrészén kantont akar létesíteni, bátranteheti; és semmi szüksége arra, hogy az országmás területén lévő faj- ésnyelvtestvéreivel közösségre lépjen.”
A tanulmány végérőlhiányzik a jegyzetapparátus, a szakirodalom, nincseneklábjegyzetek, így nem tudjuk, milyen forrásokathasznált a kantonális megoldás elméletimegindoklásában. Úgy látta: a svájcimodell önmagában is elegendő érv a magyarországi,erdélyi hatalmi elit számára.
A Szegény Erdélyországcímű, 84 oldalas kézzel írt tanulmány(Sass Kálmán diktálása nyománFöldesi Ilona diakonissza írta át) báridőrendben később, 1940-ben készült el, azelőbbi prológusának tűnik. Forrásértékeabban áll, hogy a szemtanú hitelességévelszámol be a két világháborúközötti erdélyi magyar kisebbségi létmegpróbáltatásairól, a romántitkosrendőrség, a Sziguranca által alegveszedelmesebb ellenségnek kikiáltott erdélyimagyar önvédelmi szervezkedésről, a tagok ésgyanúsítottak elleni hajszáról. SassKálmán az 1938. évi müncheni egyezményés az első bécsi döntés után amagyar kormányzati körök által támogatottönvédelmi szervezkedés történeténeklegátfogóbb és leghitelesebb bemutatásátnyújtja. Közli az 1939. december 21-én, majd 1940.május 17-én Magyarországra kitoloncolt 52személy, zömmel római katolikus ésreformátus lelkész, tisztviselő tanár,földműves nevét, legfontosabb adatait.
A saját sorsát is mintegyigazolni látja, amikor Makkai Sándor erdélyireformátus püspököt idézi: a kisebbségiélet lehetetlenség. A második bécsidöntés előestéjén papírra vetettdolgozatában – a korabeli magyarországiközhangulatnak és diskurzusnak megfelelően –, azerdélyi kérdés megoldásánakegyetlen útját már csak a revízióbanlátta.
A háború elvesztése,a négy hónapig tartó „észak-erdélyirespublika”, a szovjet segítséggel hatalomra segítettGroza-kormány, az Észak-Erdélybe másodszoris bevonult román adminisztráció megtorlásai,az utcáról öszszefogott érmihályfalviakszázainak „malenkij robot”-ra való elhurcolásaegészen másfajta helyzetet teremtett az erdélyinemzetiségi kérdés kezelésére.Révész Imre debreceni református püspökkel– ekkor még közvetlen egyházi felettesével– fenntartott baráti viszonya, a sógorával,Kállai Józseffel Debrecenben működtetetttímárműhely budapesti érdekeltségi köre,a Tildy Zoltánhoz, Nagy Ferenc miniszterelnökhözfűződő kapcsolatai révén arra próbáltarávenni a magyar kormányzati köröket, hogy apárizsi béketárgyalásokon kíséreljékmeg elérni: legalább a határ menti sávotcsatolják Magyarországhoz.
Sass Kálmán az 1947. éviinternálásáig többször kelt áta román–magyar határon, megfordult Budapesten is,tehát első kézből értesült arról,hogy mi történik Magyarországon, hogyan zajlanak abéketárgyalás előkészületei. AMagyar Népi Szövetség járásielnökeként részt vett a szövetség1946. június 28–30-a között Székelyudvarhelyenmegtartott II. országos kongresszusán. Alig egy hónapmúlva, a 21 ország részvételévelmegnyílt párizsi békeértekezlet keretébenaugusztus 24-én sor került a magyar álláspontokkifejtésére. A magyar békedelegációa területi és politikai bizottság előtt „Erdélyegy részére vonatkozó területi igényeinekkielégítése mellett döntően a romániaimagyarság nemzetiségi jogainak intézményes,a békeszerződésben foglalt biztosításátkérte.”

Végjáték

Az egy éven és nyolchónapon át tartó vallatás soránkiderült: Sass Kálmán a Svájcban látottakatszerette volna meghonosítani Erdélyben, a Partiumban,sőt Magyarországon is. Kivételes szervezőkészségéértSvájcban akarták marasztalni, ő azonban hazajöttÉrmihályfalvára, hogy a román hatóságok1939-ben kitoloncolják az országból, majd1958-ban halálra ítéljék éskivégezzék.
A már említett Welticsaládhoz fűződő kapcsolata kalandfilmbe illő történetnekköszönhető: csónakázás közben avízbe zuhant Welti-Schneider Berta, a dúsgazdagkészruha-nagykereskedő felesége. Sass Kálmán,aki Kiss Bertalan paptársával szintén aGenfi-tavon csónakázott, kimentette Welti Bertát.Ezért a család örökbe fogadta, mégMezőtelegdre is eljött Welti Berta, hogy Sass KálmántSvájcba csalja, a nagy vagyon egyik örökösévétegye.
Sass 1957-es letartóztatásaután a Welti családhoz fűződő kapcsolatot,levelezést a müncheni kémközpont számáravégzett hírszerzés bűnjeleinek minősítették.Az érmihályfalvi parókián megtaláltáka Szabad Európa Rádió által léggömbrőlleszórt Szabad Magyarország. A Nemzeti EllenállásiMozgalom lapja fejlécet viselő röplapot, amely egyfiktív szervezet nevében a szovjet blokk népeitpróbálta felvilágosítani. A Szekuritátéügybuzgalmának köszönhetően a több milliópéldányban leszórt röplapok egyike azérmihályfalvi csoport periratában megmaradt. Amai olvasó még nagyítóval sem találúgynevezett uszító mondatokat. Annyiraártalmatlan az egész, hogy a kötetben iseltekintünk a közlésétől. Különrejtély: az Európai Unióról, a modernfejőgépről szóló fejtegetések, IljaEhrenburg írása, a jeles személyiségekportréi hogyan minősültek lázítódokumentumoknak? A poznani tüntetésről szólórövid ismertetés az egyetlen, amelyet „uszítónak”lehet tekinteni.
A Szekuritáté a fiktívmüncheni Nemzeti Ellenállási Mozgalom köréfelépített, kiszínezett, országos ésnemzetközi méretűvé terebélyesítettegy érmihályfalvi és környékbeli„ellenállási mozgalmat”, amelynek kétfővádlottja: Sass Kálmán reformátuslelkész és dr. Hollós István volt hadbírószázados és tanár.
Az érmihályfalvi per azegyetlen, amelyben a vád képviselői a Szekuritátékérésére Debrecenben, illetve Miskolcon ötmagyar állampolgárt hallgattak ki, akik terhelő ésfelelőtlen vallomásaikkal hozzájárultak a kéthalálos és 14 életfogytiglani ítéletkimondásához. A tanúvallomások magyarnyelven íródtak, 1958 nyarán az ÁVHörökébe lépő rendőrségi „politikaiosztály” rögzítette. A DélvidékenTito titkosrendőrsége a Zomboron lelkészkedő BékássyZoltán református lelkészt hónapokon átvallatta, mert Kolozsváron évfolyamtársa voltSassnak.
Sass Kálmánt ésHollós Istvánt a kivégzés után aszamosújvári rabtemetőben kaparták el. Ahozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak aföldi maradványok, nem tudják megadni halottuknaka végtisztességet.
Sass zárkabesúgója,Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él,élvezi a magas nyugdíjat, borzalmas tettének„gyümölcseit”.

Tófalvi Zoltán

A tanulmányrészletegyfajta tisztelgés az 50 éve lezajlott négyerdélyi hazaárulási per áldozatai,meghurcoltjai, szenvedő alanyai előtt.
A szerző újságíró.