Íratlan szabályok

Az érvek előtt fejet kell hajtani. Ahol ez nem megy, ott előkerülnek az öv alatti póteszközök. A Szempontban Osman Mohamed, a Bihar megyei Iszlám Kulturális Közösség vezetője válaszolt (Nem minden muszlim arab, október 21.) az Iszlám kontra Izrael címmel megjelent kétrészes cikkemre. Erre a válaszra szeretnék a következőkben röviden reagálni.

Alaptalan konstrukciók

Osman Mohamed azt írja, megsértettem a muszlimokat, mert azonosítottam őket a radikalizmussal és a fanatizmussal. Állítása meglep, mivel én nem tettem ilyesmit. Először is nem tudom, milyen alapon nyilatkozik minden muszlim nevében? Másrészt nem értem, hogyan vádolhat olyan dologgal, amit én nem állítottam? Hovatovább, kétrészes írásomban nyíltan a józan gondolkodású palesztin arabok pártját fogtam! Azokét, akik túllátnak a szélsőséges valláspolitika tömegbutító falain. Akik tudják, hogy nem a közösségeikbe sulykolt ellenségképektől vagy a kialakult politikai helyzettől függ vagy nem függ az ő emberségük, boldogságuk. Meggyőződésem, hogy írásommal nem a muszlimokat sértettem meg, hanem a „minden muszlim” nevében nyilatkozó Osman Mohamedet. Ő, úgy tűnik, több lényegi gondolatot nem értett meg a cikkemből. Nemcsak a fenti esetben tulajdonít nekem olyan szavakat, melyeket én nem mondtam, hanem azzal is vádol, hogy azonosítom az iszlámot az arab nemzettel. Ilyen társítást viszont szintén nem tettem, sőt eszembe sem jutott ilyesmi! Amivel az arabokat társítottam, az Larry Diamond amerikai szakember kutatásának eredménye volt, mely szerint a világszerte gyorsan terjedő demokratikus berendezkedésekkel ellentétben – jelenleg kb. 120 országban – az arab államok nem hoztak létre egyetlen demokráciát sem.

A másik társítás szerint a segítségre szoruló palesztin arabokat korábban sem segítették arab testvéreik, hanem csak politikai céljaikra használták fel őket – mint ahogy azt most is teszik – az arab államok. (Mellesleg az egyetemen volt egy arab barátom, akire ma is szeretettel emlékszem. Ő nem volt szélsőséges gondolkodású arab ember.)

Egy másik félreértelmezése szerint összemostam a politikai változásokra vágyó népek forradalmait a dzsiháddal. Ennek a megjegyzésnek sincs köze a valósághoz. A politikai forradalmak kapcsán egyrészt „a diktatúrától szabadulni próbáló arab országok” kifejezést használtam, másrészt azt írtam, hogy Szíriában, Egyiptomban, Líbiában, Kuvaitban, Abu-Dzabiban, Jemenben, Algériában és Iránban az emberek „az éhség, a munkanélküliség, a korrupció, az emberi jogaik megsértése és az autoriter uralkodói struktúrák ellen” tüntetnek. Ezek után felmerül bennem a kérdés: miért érzi szükségét valaki annak, hogy többszörösen is olyan kijelentésekre hivatkozva vádoljon egy személyt, amiket az nem állított?

Az „ellenségek” vallása

A cikkben azt találjuk, hogy Palesztina egy ősi állam, amely 1948 óta (Izrael állammá nyilvánításának dátuma) nem létezik. Ez egybecseng a palesztin gyermekeknek tanított és a palesztin média által propagált valótlansággal, mely szerint a cionisták ellopták a palesztinok földjét. És hogy a holokauszt a zsidó ármánykodás találmánya. Még szerencse, hogy mi nem a legújabb palesztin történelemkönyvekből és propagandából tájékozódunk a kérdésben…

Nem kétlem, hogy a szakértők által mindig is »az Iszlám Dzsihád anyahajójának« tekintett Muszlim Testvériség nevű szervezetben is léteznek emberi megnyilvánulások. Örvendek, ha akadnak köztük olyanok, akik jelenleg a kopt keresztényekkel egyeznek. Az is meglehet, hogy ők a kopt keresztények előtt titkon elhatárolódnak a kalifátusokban, világhódító dzsihádban és zsidóirtásban gondolkodó anyaszervezetük politikájától. Osman Mohamed viszont nem így gondolkodik. Ezt a világszerte elterjedt szélsőséges mozgalmat az általa felhozott kopt történet segítségével próbálja egyféle humánus formába öltöztetni. Vajon tényleg nem tudja, miféle mozgalomról van szó? Akárhogy is van, az olvasó jó, ha tudja a következőket. A Muszlim Testvériség honlapján megtalálható a szervezet központi üzenete: ez a dzsihád, azaz szent háború. Deklarált céljuk a mozgalom globális elterjesztése annak érdekében, hogy végül az iszlám kalifátusok révén az egész világra kiterjesztett iszlám jog, a saría uralkodhassék.

Miként akarják céljukat elérni? Muhammad Badi, a mozgalom jelenlegi »szellemi vezetője« szerint: „Azokat a változásokat és javulásokat, amelyeket az iszlám népközösség keres, csakis a dzsihád által lehet elérni, ami azt jelenti, hogy a mudzsaheddek fiatal generációja fel tud odáig emelkedni, hogy a halált annyira szereti, mint mások – a mi ellenségeink – az életet.” A „zsidómentes Palesztináról” szóló háborús nyilatkozataikat azok brutalitása miatt már nem is idézem.

Szerintem egy békés célú szervezet nem neveli „halálszerető” gyilkosoknak gyermekeit! És a neonácikkal sem lép szövetségre. És nem kelt ellenségképet a kuffárokkal (Allah és Mohamed irányában hitetlenek) szemben, akár Európában is – lásd némely európai mecset belsejéből származó titkos felvételeket. De a velejéig antiszemita Muszlim Testvériség szellemisége ezeket teszi. Méghozzá az iszlamista közösségek hallgatólagos támogatásával. Kellene még csodálkoznunk azon, hogy Törökország, Irán, valamint a terrorista Hamász vezetői szoros barátságban vannak egymással? (forrás: Deutsche Welle) Ami összeköti őket, az nyilván nem a közös elvek – amint azt Osman Mohamed is részletesen leírta –, hanem a harag, melynek tárgya a közös ellenség: Izrael (amit kritikájából kihagyott).

Elhatárolódás?

A radikális iszlamista megnyilvánulásoktól a muszlim vezetők nem határolódnak el. Márpedig ez a minimum, amit a korrekt attitűd nevében elvárnánk egy adott vallás képviselőitől. Egy német elhatárolódik Hitlertől. Egy orosz elhatárolódik Sztálintól. Egy józan keresztény elhatárolódik a keresztes hadjáratoktól és az inkvizíciótól. Hol vannak a durva, erőszakos cselekedetektől elhatárolódó mérsékelt iszlamista vezetők? Szép lenne, ha – a józan arabokhoz hasonlóan – Osman Mohamed is elhatárolódna a radikális iszlámtól, ideértve a Muszlim Testvériség vezetőinek nyilatkozatait. Értékelném, ha állást foglalna a holokauszt kérdésében, melynek tagadása terjedőben van az antiszemita muszlimok köreiben.

Jó lenne, ha a Hamász nevű iszlamista terrorszervezet kapcsán és a keresztényekkel szembeni tömeggyilkosságok ügyében is megnyilatkozna. Ha kijelentené, hogy ellene van az Izrael civil lakosaira sűrűn kilőtt Kasszám-rakétáknak. Ha rejtett utalások helyett (Izrael egy „beültetett” kisállam, Palesztina 1948-tól nem létezik) nyíltan felvállalná, hogy – a bibliai próféták által előrevetített és Isten akaratából szétszóratott, majd visszaállított – Izrael létét nem fogadja el.

És ha tisztázná nekünk, nyugati kultúrkörben élőknek, miként egyeztethető össze a demokrácia (az önálló gondolkodás promoválása és a másság feltétlen tisztelete) a dzsiháddal? Valamint hogy iszlamista vezetőként mi a véleménye a dzsihád nevében elkövetett erőszakosságok legitimitásáról? Egy vallási vezetőtől (ráadásul orvos) az ember elvárná, hogy ne állítsa tudatosan vagy tudattalanul intelligenciáját a kettős mérce szolgálatába. Vajon nem az ilyen jellegű magatartások legyőzésére mondják „kifelé” a muszlimok, hogy szükséges a dzsihád? Ha igen, akkor egyes befolyásos vezetőiknek többet kellene azt magukon gyakorolniuk. És nyíltan el kellene határolódniuk a „befelé” más jelentésű dzsihádtól.

A muszlim és a gyakorló keresztény felfogás közti radikális különbségre élő példa az a 33 perces riportfilm, melyet ezúton is szeretettel ajánlok minden kedves olvasónak: www.evangeliumi.tv, ezen belül [Dokumentumfilmek], majd a [Waffa] című alkotás. Ez a kisfilm sok olyan dologra ad választ ebben a kérdéskörben, amit nem lehet szavakba önteni. Egy személyes vallomással egybekötött, szép, humánus üzenet, melyet mindenkinek érdemes megnéznie s meghallgatnia.

Jézus arra tanít bennünket, hogy szeressük ellenségeinket. Ezért is szeretném, ha a korrektség jeléül Osman Mohamed is pontszerűen elhatárolódna a fentebb említett szélsőséges megnyilvánulásoktól. Ha megteszi, javára válik; ha nem, azonosul velük. Ez utóbbi esetben a szívében lakozó harag csak nőni fog, én pedig nem fogok többé válaszolni rágalmaira. Ehelyett szeretettel fogok emlékezni diákkori arab barátomra, és Jézus Krisztust, az élő Isten Fiát szolgálva imádkozom minden radikális muszlimért, hogy a harag szolgálata helyett térjen a békesség Istenéhez.

Lőrinczi Lóránd