– Miként fordult az érdeklődése a közgazdaság etikai vetülete felé?
– A kilencvenes évek elején kinn voltam a Kaliforniai Barkley Egyetemen, akkor és ott kezdtem el foglalkozni a gazdaság etikai vonatkozásával. 1992-ben, mikor hazajöttem Magyarországra, itthon ez egy teljesen ismeretlen terület volt. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen megalapítottunk egy gazdaságetikai központot. Először mindenki úgy nézett rá, mint borjú az új kapura, de aztán néhány év alatt ez a megközelítés teret nyert.

A mostani fejlemények drámai erővel jelzik az egész világon, hogy nemcsak hogy etikai problémák merülnek fel a mai gazdaságban, főleg a bankrendszerben, hanem maga a probléma gyökere etikai természetű. Az egyik kurzusunk, amelynek jó pár pénzügyes hallgatója is van, tavaly ősszel kezdődött, miközben kezdett összeomlani az amerikai pénzügyi rendszer, hétről hétre kaptuk erről a híreket, s a végén azt mondták a pénzügyes diákjaink, hogy az egész pénz csakis az etikáról szól.

– Lát lehetőséget a pénzközpontú, szigorúan haszonorientált piacgazdaság etikai alapokra való helyezésére?
– A modern kapitalizmusnak nagyon komoly etikai alapjai voltak. Ezek az alapok finoman szólva erodálódtak, és a rendszer annyira túlnőtt önmagán, hogy ezek a valamikor jól működő etikai alapok a mai, elképesztően megnőtt és túlbonyolított pénzügyi-gazdasági rendszert egyszerűen nem szolgálják. A régi etikai alapokon a mai kapitalizmus egyszerűen nem tud működni, a mostani összeomlás számomra ennek a világos jele. A kapitalizmus morális alapjait kell megújítani ahhoz, hogy egy kialakuló, új típusú, szerintem szerkezetileg, nagyságrendileg másképp kinéző kapitalista gazdaság működőképes legyen.

– Nevét gyakran kapcsolatba hozzák az úgynevezett buddhista közgazdaságtannal. Hol a találkozási pont egy 2500 éves spirituális-bölcseleti tanítás és a piacgazdaság között?
– Van egy mondás, ami úgy hangzik, hogy nem kell sem közgazdásznak lenni, sem pedig buddhistának ahhoz, hogy a buddhista közgazdaságtan érdekeljen bennünket. A buddhista közgazdaságtan nem a buddhizmusról szól, hanem egy más típusú életről, egy más típusú gazdálkodásról. Szerintem az a lényege, hogy a kevesebb több, lehet úgy élni és gazdálkodni, hogy kevesebbet ártsunk a világnak, a többi embernek és nem emberi élőlénynek. A buddhizmus alapeszménye a szenvedés csökkentése.

Ez nem csak egy idealista elképzelés, hanem nagyon komoly közgazdasági tartalma van, egy olyan típusú gazdálkodás, mely a veszteségeket, a károkat csökkenti. Azt, hogy ennek igenis értelme van, ma látjuk csak igazán. A buddhista közgazdaságtan egy átfogó név, olyan megközelítés, melyet a buddhizmus nélkül is lehet gyakorolni. Az a lényege, hogy alacsonyabb energiaszinten éljünk, átértékeljük az anyagi és a szellemi értékek közötti viszonyt, és újfajta egyensúlyt alakítsunk ki egyéni és társadalmi szinten is. A nyugati buddhizmus napjainkban majdnem élőbb, mint a keleti, és az egyik legbefolyásosabb szellemi irányzat a legfejlettebb térségekben, például Kaliforniában és Skandináviában.

A buddhizmus nagyon termékeny dolog, és tőlünk, magyaroktól sem idegen, hiszen az egyik legnagyobb magyar szellem, Kőrösi  Csoma Sándor nagy nyugati buddhista tudós. Szellemi, spirituális megújulásra van szükség, de akinek nem tetszik a buddhizmus, az visszanyúlhat például a ferences hagyományhoz. A lényeg egy egyszerűbb és erőszakmentesebb élet és gazdálkodás, ami nemcsak a Földnek jó és a többi embernek, hanem nekünk magunknak is. Ez nem lemondás, hanem inkább felszabadulás. A felszabadulás közgazdaságtana nagyon is reális dolog. Én például eddigi életemet úgy éltem le, hogy soha egyetlen forint kölcsönt nem vettem fel. Nem kell feltétlenül belemenni ebbe az eszméletlen hitelmókuskerékbe, lehet hitel nélkül élni.

– Úgy tudom, tizenöt éve személygépkocsija sincs.
– Így van, lehet autó nélkül is élni. Kaliforniában, Angliában is autó nélkül éltem, Budapesten is autó nélkül élek. Mindenhová el tudok jutni kellemesen, kényelmesen és szabadon. Számos dologról való lemondás felszabadulást jelent. Nekem nem kell foglalkoznom például parkolással, autóadóval. Valami rosszról való lemondás pozitív, nem pedig negatív dolog. Egy csomó nyűgtől való megszabadulás minőségibb életet jelent. Egyébként plazmatévém sincs, nem is lesz, normál tévénk persze van, de nemigen szoktuk bekapcsolni.

Elmondok egy példát arra, hogyan lehet gondolkodni. Van egy barátom Norvégiában, amely a világ egyik leggazdagabb országa. Neki nincs tévéje, ami pozitívum, mert nem kell a mocskot nézni. Ő azzal a pénzzel, amit megtakarít azzal, hogy nem kell tévé-előfizetési díjat fizetnie, tíz éve két Fülöp-szigeteki gyermeket szponzorál, taníttat. Ez szerintem katartikusan szép. Ez a buddhista vagy a Szent Ferenc-féle lelkiség. Ez egy példa arra, hogy lemondással lehet pénzt csinálni, a pénzt pedig jó dolgokra fordítani.

– Feltételezem, az ön társadalmi köreiben nem jellemző ez az életvitel. Nem tartják csodabogárnak?
– Nem. Az igazi kreatív emberek így élnek, a komoly üzletemberek pedig nem, de vannak olyan okosak, hogy szeretnének így élni. Az ideálok szintjén nincs vita. Azt gondolom, hogy üzleti körökben is a komolyabb emberek eljutottak arra a felismerésre, hogy komoly megtisztulás kell, mert ez az út nem vezet sehova. Tizenöt évvel ezelőtt még csodabogárnak néztek, de ma már nem.

Ma már egy épeszű ember nem kérdőjelezi meg, hogy a világnak etikai és spirituális megújulásra van szüksége, és már látszanak is a változások. Barack Obama megválasztása szerintem hihetetlen fordulat, etikai fordulat egy harmonikusabb világ felé. Ez nagyon bátorító dolog. Az eszmények szintjén nincs probléma, a gond a gyakorlat szintjén van, hogy ezekből mit tudunk csinálni. Én egyetemi tanárként könnyű helyzetben vagyok, sok mindent meg tudok csinálni, akik politikai vagy üzleti pályán mozognak, azok sokkal kötöttebb helyzetben vannak. A fordulat vágyak szintjén már megszületett.

– Nem gondolja, hogy az átlagemberben szemléletváltás helyett inkább még mindig az munkál, hogy plazmatévét kellene venni?
– De igen, csak kezdenek rájönni, hogy nem tudják megvenni. A pénzügyek támogatják a lemondást, mert nem tudják finanszírozni. Az emberek szerintem megértették, hogy nem finanszírozható többé az a látszatgazdagság, ami volt. Ennek vége.

– Amiről ön beszél, az már rég nem puszta közgazdaságtan, hanem életvezetési elvek.
– Így van. A közgazdaságtan eredetileg, Arisztotelész értelmezésében arról szólt, hogyan éljünk és hogyan szervezzük meg az életünket. Ez az alapvető kérdés a közgazdaságban. Nem az a fő kérdés, hogyan szervezzük meg a termelést vagy a kereskedelmet, hanem hogyan akarnak élni az emberek, és hogyan tudjuk ezt a megélhetést racionálisan, ökologikusan megszervezni. Ez a közgazdaságtan alapvető feladata, a többi álprobléma. A világgazdasági válság azt is mutatja, hogy a közgazdaságtan nem hogynem mindenható, hanem egy csomó dologban impotens. Nem tudta előre jelezni a válságot, és nem is tud igazi megoldásokat találni. Tágabb társadalomtudományi megközelítés és gyakorlatorientáltság kell ahhoz, hogy ki tudjunk lábalni belőle.

– Summa summárum, az amerikai álom nincs többé, eljött az ébredés ideje?
– Pontosan. A kaliforniai álom már Kaliforniában is meghalt, mivel nem lehet megvalósítani, Európában pedig még kevésbé. Szép volt, jó volt, felejtsük el, próbáljunk meg valami értelmeset csinálni, ami nem árt a Földnek, nem árt másoknak és főleg nem árt önmagunknak.

– Mi lenne a megvalósítható alternatíva?
– A helyi hagyományok, kultúra, ökoszisztéma tisztelete és az erre épülő gazdálkodás és üzlet. Ha Erdélyben vagy Magyarországon ugyanazt akarjuk csinálni, mint New Yorkban, akkor veszítünk. Nekünk valami autochton, saját értékeinkből kinövő, kreatív dolgot kell csinálni. Én nagyon sok kicsiny európai országban vagy régióban látok elképesztően kreatív, helyi hagyományokból kinövő, de világszínvonalú dolgokat, amelyek példaértékűek lehetnek. Ilyenek Katalónia, Dánia, Dél-Franciaország vagy Lombardia. Ők nem másolnak senkit, hanem ők maguk megteremtik az új modelleket, az új technológiákat, az új üzleteket.