Interjú Szaladják Taikyo István Balázs Béla-díjas operatőrrel, filmrendezővel

 – Bár ön elsősorban filmrendezőként és operatőrként közismert, a nagyváradi Posticum központban zen gyakorlói minőségében találkozhattak önnel az érdeklődők. Hogyan lett ennek a kelet-ázsiai szellemi útnak a követője?
– Eredetileg fotózással foglalkoztam, utána pedig operatőr lettem, s ezen a területen a vizualitás nagyon fontos. A festészet révén kerültem kapcsolatba a zennel, ugyanis először a kínai tájképfestészet ragadta meg a figyelmemet, majd a zen festészet, végül pedig a zen kalligráfia. Lényegében tehát az esztétikum ragadott meg, az egyszerűség, tisztaság, világosság, ez volt a forrása ennek a vonzalomnak.

– Hamvas Bélát tartja első tanítójának. Mit tanult tőle?
– Hamvas Bélától azt tanultam, hogy el kell indulnunk egy úton, a saját utunkon. Hamvas fantasztikus ismerethalmazzal rendelkezett, amit végigolvastam. Aztán végigolvastam az összes szent könyvet is, ugyanis a Hamvas-életműnek az a konklúziója, hogy indulj el a saját utadon. Az rendben van, hogy vannak tradíciók, különböző utak, s az is rendben van, hogy te olvasol. De mindez kevés. Konkrétan kell tenned valamit. A tennivaló pedig az, hogy elindulj a saját utadon, hogy te magad tegyél szert tapasztalatra.

– Előadásában említette, hogy bár a keresztény kultúrkörbe született bele, nem tudott ehhez a szellemi hagyományhoz hozzákapcsolódni, de később, a zen, a buddhizmus Japánban elterjedt válfajának gyakorlása révén visszatalált a kereszténységhez, megértette a krisztusi tanítást. Hogyan zajlott le ez a folyamat?
– Görög katolikusnak születtem, s amikor Hamvas Béla ösztönzésére elkezdtem keresni a saját utamat, falba ütköztem: nem találtam olyan embert, akiről úgy éreztem volna, hogy vezethetne. Nem éreztem, hogy van érett mester abban a hagyományban, amibe beleszülettem. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt, de én nem találtam rá, nem találtunk egymásra. Emiatt elkezdtem más utakat keresni. Amikor a zennel találkoztam, amikor az első elvonulás alkalmával bementem a mesterrel való személyes beszélgetésre, egymással szemben ültünk, körülbelül egy méterre, akkor az volt az érzésem, hogy ott ül velem szemben az univerzum. Ott ült velem szemben egy ember, akin keresztül megértettem Jézus tanítását. Ennek a lényege dióhéjban az, hogy mindenestől elfogadd, mindegy, hogy milyen vagy. Lehettem volna tömeggyilkos is, ő elfogadott volna akkor is olyannak, amilyen vagyok. Ez a fajta elfogadás leírhatatlan és nagyon felszabadító egyben. Bármilyen emberrel találkozunk, azt érezzük, hogy ő gondol rólunk valamit, van egy véleménye arról, hogy ilyenek vagy amolyanok vagyunk. Éppen azért lenyűgöző, amikor olyan emberrel akadunk össze, akinek semmi ilyesmi nincs a fejében. Amíg nem találkozunk ilyennel, amíg ez nem élő valóság a számunkra, addig felfoghatatlan. Én sem értettem. Addig mindaz, hogy Jézus ilyen meg olyan volt, ideálnak tűnik. De nem az, hanem valóság.

– Az ön számára mit jelent a zen?
– A zen egy megvalósítási út, amelynek révén tapasztalati választ kapunk arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk, és mi ez az egész, amiben élünk, miért élünk.

– Ki Szaladják István, honnan jön és hová tart?
– Ha én azt tudnám.

– Hogyan kapta a Taikyo nevet?
– Ez úgynevezett világi tisztelői név, amit a mesteremtől kaptam. Amikor Japánban voltam egy kolostorban, a gyakorlat végeztével kaptam ezt a nevet. Magyarul azt jelenti, hogy nagy tudat. A zen végső igazságára vagy végső valóságára utal.

– Mi a mester jelentősége?
– Amíg nem találkoztam a mesteremmel, addig igazából nem tudtam, mit jelent embernek lenni. A mesterem személyében olyan emberrel találkoztam, aki az emberi minőség csúcspontját jelenti. Akkor tudtam meg, hogy mik lehetünk, mivé válhatunk, ha igazán emberek akarunk maradni. Addig csak éltem, éldegéltem, tettem a dolgom, mint mindenki más. Ennél a mester sokkal több. Ő ugyanazt az ideált testesíti meg, amit a kereszténységben Jézus Krisztus jelentett. A mester konkrétan most itt van, s általa láthatjuk meg, hogy milyen az az ember, aki kiteljesítette magát.

– Milyen módon csapódnak le az elvégzett szellemi gyakorlatok, az ezek révén megszerzett tapasztalatok a művészetében? Számomra a Madárszabadító, felhő, szél című filmje, amelyet erdélyi mozik is műsorra tűztek, mélyen spirituális alkotás.
– Természetesen tükröződnek. A Madárszabadítóban a spirituális tapasztalatomat próbáltam meg, ha nem is feltétlenül átadni, de legalább érzékeltetni. Lehet, hogy a Madárszabadítónak nincs is üzenete abban az értelemben, ahogy ezt a szót használni szokták, de oly módon van, hogy leír egy állapotot. Olyan állapotról van szó, mikor a dolgok között már nincs különbség, az egység állapotáról. Ez az, amikor nem vagyunk leválasztva a világról. Általában úgy élünk meg bármilyen helyzetet, hogy vagyok én, és van a világ, vagyok én, és van isten. Mindig elválasztottságban élünk, ami hamis állapot. Természetesen a zen útján van ennél mélyebb állapot is, de én úgy érzem, hogy erről az egységről van tapasztalatom, s ezt az egységet próbáltam a filmben megjeleníteni. Igyekeztem érzékelhetővé tenni, hogy milyen az, aki ebben az egységben él, milyen az az atmoszféra, az a hangulat, amikor valaki egységben él.

– Fotósként kezdte, operatőrként folytatta, volt színész és forgatókönyvíró, legfrissebb alkotásait pedig rendezőként jegyezte. Mit gondol, ki fogja próbálni magát más alkotói területen is?
– Szerintem nincs már tovább.

– Jelenleg min dolgozik?
– Gauder Áron következő filmjén. Ez a vikingek korában játszódó animációs film, amely Egillről, az izlandiak egyik legnagyobb költőjéről szól.

– A Tagesspiegelben a közelmúltban megjelent, nagy vihart kavart interjúban Tarr Béla nagyon sötét tónusú képet fest a magyar filmgyártás jövőjéről. Osztja a véleményét?
– Részben. Andy Vajnának a filmszakmáért felelős kormánybiztossá való kinevezésével minden bizonnyal a hollywoodi mintára készülő filmek kerülnek majd előtérbe, nemigen kapnak majd támogatást olyan jellegű művészfilmek, mint amilyeneket én is készítettem.

– A szellemi gyakorlatok befolyásolták a művészethez fűződő viszonyát?
– Természetesen van ilyen hatás. Nemrég nyilatkozta Tarr Béla, hogy a műalkotások hatása legfeljebb az, hogy az emberek egy-két óráig elgondolkodnak rajtuk. Ezzel szemben a spirituális gyakorlat megváltoztat bennünket és az életünket. Nagyobb a hatása, az igazság is elérhetőbb általa. A művészet révén ez nem lehetséges.

– Zen gyakorlóként egy keresztény szellemiségű ifjúsági központban vezetett egynapos lelkigyakorlatot, melyen javarészt keresztények vettek részt. Hogyan egyeztethető össze ez a két szellemi hagyomány?
– Minden nehézség nélkül. Az alapgyakorlat, mely minden nagy tradícióban – a kereszténységben, a buddhizmusban, a jógában, az iszlámban – megvan, ugyanaz. Ez az emberiség közös tulajdona, s fontosabb, mint a kerék, mint az űrrakéta, fontosabb bármilyen felfedezésnél, mivel emberi minőségünk kifejezője.

– A váradi Posticumban tartott meditációs nap úgynevezett csendes lelkigyakorlat volt. Miért fontos a csend?
– A kérdést úgy is fel lehetne tenni: miért nem fontos a zaj? A csend a belépő, tudatunk alaptermészete. Az emberek általában nem tudnak erről, mert folyamatosan jelen van egyfajta mentális zaj a fejükben. Ha ezen a zajon túljutunk, akkor olyan világra találunk, amire azt mondhatjuk, hogy a csend világa. Ez nem néma, sőt nagyon gazdag világ, jellemzője, hogy nyitott, világos, a zaj ellenben folyamatosan elfedi a valóságot. A való világ a csend világa. Úgy kell elképzelni, hogy a tudatunk mélyén tengermélységű csend van. Olyan ez, mintha lemerülnénk a tenger aljára. A felszínen tombolhat tornádó, ott lenn csend van, amit nem zavar meg semmi.

– Ön a One Drop (Egy csepp) közösség vezetője. Mivel foglalkozik ez a csoport, és honnan ez a név?
– Ez egy zen gyakorló csoport, melyet közösségnek is nevezhetünk, mert megérdemli ezt a szót. Mindennap reggel és este meditációt végzünk, ülő meditációt, aminek a japán neve zazen. A név a mesterünk inspirációjára született, ugyanakkor ez történelmi név is, ugyanis ő egy olyan kolostornak az apátja, amit Egy cseppnek hívnak. A név szimbolikája, hogy a sok csepp kiadja az egészet, a tengert.