Gyalázat

Budapesten, közvetlenül a Városliget közelében 1951. december 16-án avatták fel a nagy generalissimus szobrát.  

A Sztálin-szobor születése, megteremtése Magyarországon külön – és igen érdekes – történet, érdemes vele foglalkozni. Az biztos, hogy rengeteg pénzbe került, az alkotó művész akkoriban hatalmas vagyonnak számító, 200 ezer forint tiszteletdíjat kapott. A szobor nem érte meg még az ötéves születésnapját sem: 1956 októberében a feldühödött, a kommunista diktatúrát megelégelt pesti tömeg ledöntötte. Mondhatni a fél világ tapsolt akkor a magyaroknak. De nemrég, amikor egy aktív miniszterelnök szobrát gyalázták meg Budapesten, csak egy-két elvakult, buta, fanatikus őrült tapsolt, szerencsére nem ők képviselik Magyarországot.

E sorok írója nem jobboldali, de nem is baloldali, semmi köze az ideológiákhoz, megutálta őket, mert a 20. század szépnek indult eszméi kivétel nélkül véres diktatúrákba torkolltak. Elismerem, hogy a gondolkodó emberek körében a vélemények különbözőek, és ezt tisztelni kell. A gyűlölködő beszédet, az indulatokat, egymás állandó mocskolását viszont utálatos dolognak tartom, különösen, ha nincs is alapja. Tény, hogy az Orbán-kormány nem tesz mindenki kedvére, mert ezt soha nem is lehetett, de felvette a harcot azok ellen, akik az egész világ ellenségei. A magyarok meg kell értsék, hogy a globalizáció, amit „fentről\" és „kívülről\" ránk erőszakoltak a gyűlöletes kommunizmus helyébe, csak akkor lesz leküzdhető, ha valaki veszi a bátorságot és elkezdi a harcot. Hát ez a magyar „diktátor\" – ahogy sokan nevezik – elkezdte a harcot, és remélhetőleg nem marad egyedül. Ha kívülről, tárgyilagosan figyeljük a magyarországi történéseket, megállapítható, hogy az általános uniós, mondhatni világválság ellenére az ország helyzete stabilizálódott, és ha nincs is magyar földön mennyország, az utóbbi három év fejleményei jó irányba mozdultak el. Európa népeinek végre határozniuk kell, hogy a ránk erőszakolt multikulturális társadalmi berendezkedést, az erőltetett fogyasztói szokásokat és a multinacionális cégek önző uralmát választják, vagy sorsunkat saját kezünkbe vesszük, és nemzeti önrendelkezési alapon a becsületes munka eredményeire, a családok megtartására, javaink igazságos elosztására építünk fel egy új társadalmat. Aki nem látja a mai világ igazságtalanságait, az vak. Az Egyesült Államok vezető cégei hozzávetőleg kétezer milliárd dollár profitadóját mentik ki az országból (ami adócsalás), ugyanakkor az állam fizetésképtelen és első nekirugaszkodásként 800 ezer dolgozót küld kényszerszabadságra. Az EU nagy nemzetközi cégei minden évben (a válság idején is) milliárdos haszonnal dolgoznak, közben Spanyol- és Görögországban 25 százalék fölötti a munkanélküliség, Európa fiataljai az utcán sétálnak, mert nincs munkájuk. Meg kell értetni a kétkedőkkel: az új magyar út igazságos, mert az igazságtalanságok ellenére igyekszik cselekedni. 1956-ban a kommunista diktatúra ellen fellázadt az egész magyar társadalom, ma a vadkapitalizmus veszélyes burjánzása ellen tesz bátor lépéseket a magyar kormány. Mert mi a rossz abban, ha nem a nagytőkének, hanem a polgáraimnak akarok kedvezni? Ha az egész világon aránytalanul magas energiaárakból igyekszünk lefaragni valamicskét, hogy a szegény is tudjon fűteni? A magyar mintára már megmozdult Európa, már más nemzetek is követelik, hogy az állam ellenőrizze az energiapiacot és ne engedjen aránytalanul nagy hasznot az energia-kereskedőknek.

A szétzilált magyar baloldalnak semmi köze az igazi baloldalhoz, ezt ők maguk tudják a legjobban. Nem az eszméért harcolnak – azt már elfelejtették –, hanem a hatalom visszaszerzéséért. Ezért fordulnak kínjukban radikális, durva eszközökhöz. Az Orbán-szobor ledöntése gyalázat (más jelzőt nem is tudok használni), amelynek első számú figyelmeztetése, hogy ne dőljünk be a provokációknak. Nyugati erők azon iparkodnak, hogy a számukra veszélyesen cselekvő magyar miniszterelnököt megbuktassák. A baloldali provokációra semmiképpen sem szabad szélsőjobboldali, de semmilyen más oldalról jövő radikális eszközzel válaszolni. Nyugodtan, higgadtan várjuk ki az eseményeket, a magyar nép jövő tavasszal igazságosan fog választani. Azok a politikusok, akik becstelen eszközöket használnak hatalmi céljaik elérésére, saját maguk alatt fűrészelik az ágat, amire felkapaszkodtak, és végül a földre potyognak. Az igazi, jóhiszemű baloldal – talán még van ilyen – inkább a nemzeti összefogást sürgesse és ne mindenáron a kormányfő megbuktatását célozza, aki éppen a szociáldemokrata alapelv szellemében hirdet harcot a nagytőke igazságtalanságai ellen. Hiszem, hogy Európa válságos óráiban a magyar társadalom nem a rosszindulat, a szétziláltság, hanem az egészséges nemzeti öntudat és összetartás szellemében várja ki a következő hónapok politikai változásait.

Hollai Hehs Ottó
Németországban élő publicista