Hiszünk-e még az autonómiában?

Talán ők is tudják, hogy ezer év több a kilencvenháromnál. A román többség számára úgy rögzült, hogy amennyiben a székelyek autonómiát kapnak, akkor az a román társadalom kárára lesz. Persze ahogyan minden nemzetben, a románban is van jó és rossz ember, az autonómia demagógiáját értő és nem értő polgár. Sajnos az utóbbiak nagy többségben vannak a hatalom manipulációjának köszönhetően.

De gondoljunk arra, mennyire meglepődhet az a bukaresti román, aki nem tudta, hogy létezik a Székelyföld, és amikor az Antena 3 hírtévé adásában az jut a tudomására, hogy Romániában harc folyik azért, hogy a székely nép élhessen jogaival, és használhassa szimbólumait. Miközben az RMDSZ háromszéki szervezete határozott gerillaharcot vív a helyi kormányhivatal fejesével, akit pár napja államtitkárrá léptettek elő, addig ugyanennek a pártnak a tagja (Frunda György – szerk. megj.) önkéntesen a miniszterelnök tanácsosa. Számomra picit abszurdum a két dolog közti kapcsolat, és nem összeegyeztethető, bármilyen funkciót betöltő politikus is érkezik retorikájával megmagyarázni, hogyan is működik ez.

Az egyik politikust nyolcan támadják az élő műsorban, a másik a miniszterelnöknek osztogat tanácsokat, és akit támadnak, az ugyanazon párt tagja, mint aki tanácsot osztogat a kormányfőnek. Érhet el autonómiát egy olyan etnikai kisebbség, mint a magyar, amelynek három pártja van, és az összefogásra remény sincs? A zsák fenekéig kellett nyúlni, hogy képviselete legyen a fővárosban ennek a kisebbségnek, elérve az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Az emberek már sajnos egyre kevésbé hisznek az autonómiában, és a politikumból is kiábrándultak. Ugyanez érzékelhető napjainkban a fiatalságot szemlélve.

Egyre kevésbé érdekli őket a közélet, a politika és az, hogy tegyenek a saját közösségükért. Talán oka van ennek is, hiszen a mai fiatalok sem rosszabbak, mint a ’48-asok. Bármennyire is szeretné, egy politikus nem tudja átlátni, de főként átérezni azt, milyen egy egyszerű szegény falusi vagy városi ember hétköznapja. Akiben 23 éve él az autonómia és a jobblét reményének lángja, amely viszont lassan ki is alszik, mert sokan nem érzik a változást életükben, hétköznapjaikban.

Az ő szemük már nem csillan az autonómia szó hallatán, mert talán nem is érdekli őket. Számára az a fontos, hogy neki és családjának munkahelye legyen, és legalább a felét megengedhesse magának annak, amit egy német, svéd vagy norvég állampolgár rég megengedhet magának. Nem fog harcolni az autonómiáért, mert ő már harcolt, hitt és remélt, de élete fikarcnyit sem változott. 

Füstös Előd László