Havel, mindhalálig

Amikor ezeket a sorokat írjuk, a francia elnök, a német kancellár, a kelet-európai államfők színe-java már jó előre bejelentkezett. Amerikából (az elhunyt személyes barátjaként is) ott lesz a Clinton házaspár, az exelnök és aktív külügyminiszter neje, és, ahogy mondani szokták, a lista még nyitott. Vagy legalábbis nem nyilvános. Mert a diszkréciónak is lehet ezernyi, és nem is feltétlenül biztonsági oka.

Havel búcsúztatása kapcsán korántsem véletlenül merült fel II. János Pál neve. A karizmatikus lengyel pápát, az emberjogi harcos cseh drámaírót és a Szolidaritás-vezér villanyszerelőt, Lech Walesát évtizedek óta együtt emlegetik. Mi több, Karel Hvizdala újságíró egy vele készített beszélgetőkönyvben, kérdésként megfogalmazva, ilyesformán szembesíti Havelt a saját imidzsével: „A politika jelképes személyiségekkel dolgozik: a Nyugat számára a szovjet totalitárius birodalom bomlasztásához készen volt a keletről jött pápa, a lengyel munkás, és „harmadik királyként” még szüksége volt a partiba egy meggyőződéséért meghurcolt, öt évre bebörtönzött értelmiségire is.

Ez a sors a Nyugatot – merthogy az ilyesmi arrafelé lehetetlen volt – valósággal lebilincselte. De hát ezt az egészet önnek tudnia, sejtenie kellett, mégis elfogadta a felkínált szerepet, még ha az számos veszéllyel is járt. Nem érzett kísértést, hogy a Nyugattal szemben is rebellis legyen, tehát hogy visszautasítsa azt a szerepet, amelyet valaki más írt az ön számára? (Václav Havel: Kérem, röviden! Ulpius Ház Kiadó, Budapest, 2007) Havel válaszának a tömör lényege: ez a szerep tökéletesen rá volt írva, mindössze önmagát alakította benne. A kapitalizmust pedig nemcsak hogy kritikusan szemléli, de attól tart, hogy lényegével, a nyereségvággyal az egész emberi civilizáció veszélyes útra tévedt. Holott ők „szép, szabad, színes, költői és erőszakmentes” világot szerettek volna.

Václav Havel karizmáját, még jóval közszereplései előtt, rokonszenves magánemberi tulajdonságai is elősegítették. A nagypolgári származású fiatalembert a totalitarizmus osztályellenségként deklasszálta, de neki mégiscsak sikerült a színház világában megkapaszkodnia. A teátrumban alulról, gépészként kezdte – laboráns és taxisofőr is volt már előtte –, majd lépésről lépésre nemzetközileg ismert drámaíróvá küzdötte fel magát. Nyílt és barátságos, saját szavaival élve, „afféle kocsmai ember”, hűséges cimbora, a rockzene, a jó vacsorák és a minőségi borok, a szellemes társalgás kedvelője.

Ne feledjük, Švejk, a derék katona, majd kései hasonmása, Bohumil Hrabal Prágájában vagyunk! Öncélú konfrontációk helyett megegyezésekre törekvő, integráló személyiségként, kiváló kommunikációs képességeinek is köszönhetően lett a Charta 77 emberjogi mozgalom szóvivője. A Charta 77 aztán nemcsak Csehszlovákiában, de Kelet-Európa-szerte a formálódó ellenzék egyik kristályosodási pontjává nőtte ki magát. Hogy magyar példával éljünk, 30 értelmiségi, köztük Csoóri Sándor és a Kolozsvárról elszármazott filozófus, Tordai Zádor éppen a Chartával szolidarizáló nyilatkozatban találta egy táborban, egymás társaságában magát. Mifelénk pedig Havelék mozgalma a csírájában elfojtott Goma-féle protesztálást inspirálta.

Amikor tizenkét esztendei hullámzás után a Charta 77 ügye teljes győzelmet aratott, a bársonyos forradalom Václav Havelt egyszeriben a prágai Várba, a köztársaság elnöki székébe röpítette. A belpolitika szereplőinek kisded játékain, provinciális torzsalkodásain felülemelkedve a világpolitika fő áramában találja magát. És hogyha emberjogi harcosként a kelet-európai szabadság kivívásának volt az egyik élharcosa, csehszlovák, utóbb már csak cseh államfőként Kelet-Európa NATO-csatlakozásában, uniós felzárkóztatásában vállalt oroszlánrészt. De demokráciában, hacsak nem olyan „sajátos”, amint azt mifelénk tapasztaltuk, legtöbb két mandátum erejéig államfőkből is bőven elég.

Havel, az exelnök nyolcesztendei hivatal után visszanyeri magánemberi és értelmiségi szabadságát. De hetven év fölött alkotni már csak módjával lehet, a világszerte újra és újra megtiport szabadságért viszont változatlanul ki tud még állni. Úgy, ahogy a hetvenes–nyolcvanas „régi, szép időkben” a kelet-európai emberjogi harcosok, disszidensek tették. Utolsó közszereplésén is egy kis nép mellett áll ki, amely a mai világ egyik Góliátjával küzd a szabadságért. A világhálón is elérhető videofelvételen a botjára támaszkodva búcsúzó Havelt a tibetiek szellemi vezetője, a dalai láma társaságában látjuk.

Krajnik-Nagy Károly