Hatbé

Egyedül Tófalvi emlékezett rá, hogy látott egy elrobogó vonatot, ami tankokat, meg ágyúkat szállított. Meg arra, hogy utána pár nappal a nagyapja nagyon vidáman jött haza, és estére nagyon berúgott.

Szünetben futótűzként terjed a hír: a hatbé szombaton megy a tóhoz. Irigykedő tekintetek kísérik őket, bárhová mennek. Lovári befogja az orrát és Zoránt utánozva énekli, hogy „de várd a bájust”. Elseje óta ezt fújja. Lovári az osztály vagánya. Egy egész fejjel magasabb mindenkinél, félvállon hordja a táskát, és mögötte van már néhány komolyabb hódítás.

Elkapja a gyerekrengetegben manőverező Szepesit, és „én vagyok kannibál Hannibál” felkiáltással tiszta erőből beleharap a karjába. Szepesi a rajból kiszakadt tőkehal, Lovári a fehér cápa. Jobb, mint az Animal Planet.

Az udvaron a bandázó hetedikesek Siposon tanulnak nyuszikázni. Elkapják a Sipos vállán futó ínszalagot és a hüvelykujjukkal hátrafeszítik. Senki sem tudja, mért hívják nyuszikázásnak. Kisebb-nagyobb csoportok kókadnak elszórva a napon. Dögmeleg van, fülledt a levegő. A város Jónás egy nagy, rothadó hal gyomrában. Lovári hátbavágja Szabót. „Tudod, mi a petting?” – kérdi, majd mikor nem jön válasz körülnéz, hogy nehogy illetéktelen fülekbe is eljusson az információ.

Valamit odasúg Szabónak, amitől az rákvörös lesz, és imbecillis vigyor nyílik ki az arcán. Pont olyan kajánul vigyorog, mint amikor néhányan mosóporos dobozt húztak Sipos fejére, és megverték a sportszertárban. Nem tudták pontosan az okot, amiért akkor épp el kellett kenni Sipost a sportszertárban.  Ez virtus.Valaki szerzett egy zsírkrétát, és telefirkálta a vécé falát. Ha vizelés közben felnézel ezt olvasod: „Kezedben tartod a jövőd”. Alatta ezt: „Pollánszky tanárúr hüje”.

A hétcé előtt a lányok megjósolják egymás jövőjét mutatóujjráncból. Előre tudják hány gyerekük lesz, mit fog csinálni a férjük. Ezt hívják tudatos családtervezésnek. Lovári direkt befurakszik közéjük, amint elhalad, miközben azt énekli, hogy „de várd a bájust”, majd a képére tapasztja a kezét, és fújtat, mint Darth Vader.

A biológialaborban megáll a kitömött dögkeselyű előtt, hadonászik a kezével, mintha fel akarna szállni, és torka szakadtából üvölti, hogy „Húúúú! Húúúúú!”. A tanár épp ekkor lép be, és idegesen kérdezi, hogy mi a fenét csinál. Lovári megvonja a vállát. „Elnézést tanár úr, csak rettentem a keselyűt.”

Másnap mindenki fel van villanyozva. A szombati kirándulást tervezik. Lovári felugrik a katedrára, és kitárt karokkal szónokol: „Már csak egyet kell aludni és én leszek Poszeidón, a tó királya... De várd a bájust”.

A lehető leglassabban telik az idő. Fizika, földrajz, matek, töri, kémia. Minden egyes perc egy miniörökkévalóság. A hátsó padban páran azzal szórakoznak, hogy kibelezett golyóstollból nyálas papírgalacsinokat lőnek fel a plafonra. Sebőknek sikerült elkapnia egy legyet, és most minden figyelmét arra összpontosítja, hogy be tudja préselni a francia könyvbe, mielőtt elrepül.

Tanítás után senki sem mehet haza. Vesztegzár az iskolában! Az igazgató sorra járja az osztályokat.  Mindenkinek átkutatják a holmiját. Az igazgató Lovári asztalánál áll. Belenéz a padjába, majd a táskájába, és gúnyos vigyor jelenik meg az arcán. Kiveszi a táska aljáról a zsírkrétadarabot, és magasra emeli. Corpus delicti. Ez a vég. A Nihil. Belenéz Lovári arcába, és megszólal: „Fiam, a hülye az elipszilon”.

Felhördülnek, amikor az osztályfőnök összeráncolt szemöldökkel bejelenti, hogy a kirándulás természetesen elmarad. Lovári nem mer felnézni, de így is érzi a gyűlölködő tekinteteket minden irányból. Tudja, hogy egyedül ő rontotta el a társai szórakozását. Beletelik két órába, mire letakarítja a vécé falát. Azt kívánja, bár át lehetne ugrani a másnapot, meg az egész elmaradt kirándulást.

Egész álló szombaton zuhog az eső.