Gellert kapott rendszerváltás

- Temesváron csikorgó télben ünnepelték a forradalom 20. évfordulóját, és a megemlékezések során az is elhangzott, hogy a húsz évvel ezelőtti sorsfordító napokat afféle kora őszi időjárás jellemezte: 17-18 fokot mutattak a hőmérők. Lett volna forradalom, ha akkor is ilyen kemény a tél? 

- Történelmietlen az olyan fajta kérdések feltevése, hogy mi lett volna ha... Ilyen alapon újra lehetne írni a történelmet. Tény, hogy a körülmények együttállása is elősegítette a felkelés kirobbanását. De látni kell azt is, hogy az események nem a templomba járó kispolgárok logikája szerint történtek, akik esőben vagy kánikulában otthon maradnak. Annyira tűrhetetlen volt a helyzet, hogy az időjárás, azt hiszem, jelentősen nem befolyásolhatta a dolgok alakulását. 

- Mandics György a Manipulált forradalom című könyvében a máltai Bush-Gorbacsov találkozótól eredezteti az eseményeket. A Drakula árnyékában című most bemutatott film is utal arra, hogy szovjet diplomaták már jóval az események előtt jelezték: Romániában változások következnek. Milyen mértékben befolyásolhatták a nagyhatalmi érdekek a történéseket?

- Én a politikai körülményeket is a kedvező éghajlati viszonyok mellé sorolnám. A kedvező körülményeknek, behatásoknak olyan együttállása jött létre, amely lehetőséget kínált a változásokra. Gondviselésszerű dolgok történtek, mert akarva sem tudtuk volna befolyásolni az időjárást, vagy azt, hogy Mihail Gorbacsov szemet hunyjon a sopronpusztai határnyitás fölött. Abban azonban nem hiszek, hogy egy irodában sakkoztak volna az európai országokkal. Ha ezt elfogadnánk, teljesen mindegy lett volna, hogy Gdanskban a Szolidaritás szakszervezet tömegtüntetést szervezett, hogy Lakiteleken összegyűlt a magyarországi ellenzék, hogy Temesváron a hívek megpróbálták meghiúsítani a kilakoltatásomat, vagy hogy Gabriel Andreescu éhségsztrájkot tartott Bukarestben. Számomra értelmezhetetlen a történelem Petőfi Sándor Talpra magyarja nélkül. 

- Megismerte a Szekuritáté önről készített feljegyzéseit. Mennyivel lát többet a saját történetéből most, mint például 10 évvel ezelőtt? 

- Felületesen ismertem meg a doszsziékat. Nincs időm, hogy alaposan végigtanulmányozzam az anyagot. Amennyire azonban bele tudtam látni a korabeli valóságba, azt mondhatom, a Szekuritáté már rég nem tudott meghatározó aktorként, főszereplőként fellépni a dolgok alakulásában. A mi történetünkben is sodródott. Márpedig olyan információk voltak a birtokában, amelyekkel kurtán és minden további nélkül le tudta volna állítani a temesvári fejleményeket.

- Le tudta volna állítani de mégsem tette. Ez úgy is értelmezhető, hogy a Szekuritáté egyes tisztjei is már Ceauşescu megbuktatására játszottak. Ez a megállapítás pedig visszavezet a titkosszolgálatok szerepéhez.

- Elképzelhető, hogy voltak ilyenek is, mert nehéz megmagyarázni, hogy miért bántak olykor brutálisan, máskor meg kesztyűs kézzel velünk. Én mégis azt mondanám, hogy inkább a szerepvesztés, az elbizonytalanodás jellemezte akkor a Szekuritátét, mint a dolgok megelőlegezése. A hatalmas gépezet nem tudott már funkcionálisan működni. Ma már tudjuk, milyen utat jártak be az iratok Temesvártól Bukarestig, milyen szerepe volt az információáramlás, az információfeldolgozás lassúságának, a bürokráciának. 

- A gépezet egyes fogaskerekeit is megismerhette, hiszen felfedték önnek a besúgók kilétét. Megnyugtatta ez a tudás? Hozzávezetett-e a dolgok elrendeződéséhez, leülepedéséhez? 

- Nem ilyen szempontból érdekelt a besúgók kiléte. Legfennebb az emberi kíváncsiságomat elégítette ki, hogy megtudtam: a kebelbarátok, a református szolgatársak között, sőt még a családon belül is voltak beépített személyek, címeres besúgók. Elsősorban az utóbbi húsz év szempontjából tartottam fontosnak a besúgók felfedését. Állítom, másképp alakul a kommunista diktatúra bukása utáni történelmünk, ha tudtuk volna, hogy kik működtek együtt a Szekuritátéval, és a temesvári kiáltvány nyolcadik pontja értelmében kiszűrtük volna őket a rendszerből. Az egyházamban éltem végig, hogy elindultunk Szilágymenyőből és Nagyváradról az egyházmegújítás programjával, és húsz év után még mindig az út elején tartunk. Most viszont már látszik, hogy hol kapott gellert az egyházépítés, és hogy kik futtatták zátonyra a tervek megvalósulását. Csak az isteni kegyelemnek és a 89 előtt kialakított következetességnek köszönhető, hogy a visszahúzó erők ellenére is létre tudtuk hozni például a Partiumi Keresztény Egyetemet. Én persze az egyház ügyeit ismerem jobban, de behunyt szemmel állíthatom, hogy ugyanúgy alakult az RMDSZ, és az ország ügye is. 

- Húsz évvel az események után  egy sor kitüntetést vehetett át. Traian Băsescu a Románia Csillaga érdemrendet adományozta önnek, az Európai Parlament néppárti frakciója a Robert Schumann-emlékéremmel tüntette ki, de említhetném a Gabriel Andreescuval közösen kapott Petőfi-díjat is. Melyiknek örvend a legjobban?

- Valamennyi kitüntetésben a fordulat ténye töltött el felemelő érzéssel. Tavalyelőtt még nem fogadtak be az Európai Néppártba, a román néppártiak kiátkoztak és megbélyegeztek. Most ugyanez a néppárt megünnepelt. Ezt a 180 fokos fordulatot jelzi a Románia elnöke által felajánlott legmagasabb állami kitüntetés is. Még Bajnai Gordon is olyan levelet írt nekem, amelyik bárkinek a becsületére válna a nemzeti oldalon. Erre már csak ráadás Barack Obama üzenete.

- Minek tulajdonítja a változást?

- Nem tudok választ adni rá. A találgatás szintjén mondhatnám, hogy győzött az igazság, de ez  közhelyes megállapítás. Mégis azt hiszem, hogy előbb-utóbb nem lehet már eltitkolni, hogy december 15-én, és a református templom elől indult a forradalom. Hiszen az elmúlt években annak voltunk a tanúi, hogy előbb a Mária-szoborhoz, aztán az ortodox katedrálishoz, aztán az operához költöztették a helyszínt, aztán meg Bukarestbe. De az is lehet, időre volt szükség, hogy kiérlelődjön ez a helyzet. Európai kontextusban immár nem lehet letagadni Temesvárt, immár engem sem  taszíthat ki a román politikum. 

- Akkor is kapott volna állami kitüntetést, ha Mircea Geoană nyeri az elnökválasztást?

- Ennek a változásnak a jelei már akkor megmutatkoztak, amikor még állt a nagykoalíciós kormány. Engem bíztak meg például, hogy Cristian Predával közösen szervezzünk kiállítást és rendezvényt a romániai forradalom évfordulóján az Európai Parlamentben. 

- Tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, nyakkendő nélkül, kigombolt mellényben jelent meg a politikai életben, és ezt kihasználták. Sikerült-e azóta begombolkozni?

- Ez nagyon nehéz kérdés. Nem a püspöki vagy a politikusi státusban mozogtam, mozgok otthonosan, hanem inkább abban a plebejusi ellenálló minőségben, amelyben megismertek az emberek. 

- Összeegyeztethető ez az ellenzékiség a tisztségekkel?

- A legtöbb esetben a tisztségük ad az embereknek új minőséget és rangot. Én viszont nem azért lettem ismert, mert püspökké vagy európai parlamenti képviselővé választottak, hanem azért választottak püspökké és európai parlamenti képviselővé, mert temesvári lelkész voltam. Ez a meghatározó reláció. Ilyen értelemben akarok a régi önmagam maradni.

- Ez lehetséges? Mert Brüsszel azért mégis nyakkendős, begombolkozott világ, ahol más információk körébe kerül az ember, és ahonnan talán az erdélyi történet is más dimenzióban tűnik fel. 

- A kérdésnek van egy emberi és egy hivatalos szintje. Az emberi oldalát nagyon megszenvedem, mert én pont úgy akarok most is Nagy Péternek vagy Kiss Istvánnénak levelet írni, mint amikor egyszerű lelkész voltam. De gyökeresen megváltozott az életformám, és annyira elfogyott az emberi kapcsolatokra fordítható időm, hogy képtelen vagyok már erre. De a munkám hivatali oldala is másképp láttatja velem a dolgokat, mert egészen más egy gyülekezetet, vagy egy egyházkerületet vezetni, mint a tibetiek vagy az ujgurok problémáinak a megoldásán fáradozni. 

- 1989-ben saját bőrén tapasztalta, hogy milyen fontos, ha ismert személyiségek szólalnak meg az ön ügyében. Most ön szólal meg gyakran az elnyomott népek, népcsoportok ügyében az Európai Parlamentben. Mennyire vonják el az energiáit ezek a megnyilvánulások az erdélyi magyar ügy megjelenítése, képviselete elől?

- Ezt én egyfelől emberi szolidaritásból, hitbeli elkötelezettségből teszem, de tudatában vagyok annak is, hogy így a saját ügyünket is hatékonyabban tudjuk képviselni. Ezek a témák ugyanis kiegészítik, erősítik egymást. Ha sikerül egyetemesen képviselnünk a kisebbségek, az üldözöttek, vagy a kommunizmus által sújtott társadalmak ügyét, az erkölcsi és politikai súlyt ad kiállásunknak.