Gáz, Európa, Nabucco

A szocialista “Közös Piac”, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) idején a Szovjetunió szibériai gázmezőiről több vezeték épült a gázzal nem vagy csak kevéssel rendelkező országok – Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia, Magyarország, Bulgária – ellátására. Nemsokára újabb vezeték építésével több nyugat-európai ország is a szibériai gáz fogyasztója lett.

Románia kivétel volt, mert az 1980-as évek elején Erdélyben kitermelt évi 27 milliárd köbméter gáz, ezen kívül a kőolajjal felszínre kerülő 6,5 milliárd köbméter szondagáz fedezte az ország igényeit. Sőt, egy időben Magyarországra is jutott évi kétszázmillió köbméter. A Szovjetunió felbomlása után újabb vezetékek épültek, nemcsak Ukrajnán, hanem Fehéroroszországon és Lengyelországon át Nyugat-Európába, majd másik a Fekete-tengeren át Törökországba. Az orosz gázkitermelés gyorsan nőtt.

Közben az immár nem szovjet tagköztársaság Ukrajna a Nyugathoz közeledik, sőt az Atlanti Szövetség tagságára is áhítozik, amit az oroszok nem néznek jó szemmel. Az üzlet ugye üzlet, az adok–kapok alapján, az Ukrajnán nyugatra haladó gázvezetékről meg kellett egyezni Oroszországgal. A két ország szerződésbe foglalta a vezetékek használatáért fizetendő összeget, megegyeztek az Ukrajnának eladott gáz áráról is, ami – nyilván a régi, hogy ne mondjuk testvéri kapcsolatoknak köszönhetően – jóval kevesebb volt, mint amit a többiek fizettek.

A két ország között két évvel ezelőtt az orosz fél, a Gazprom szerint azért pattant ki a vita, mert az ukránok nem fizettek. A 2006 végi határidőig sem. Ekkor a Gazprom részben lezárta a csapokat. De a fogyasztó EU-országok felhördülését követően, rövid huzavona után az ukránok kiegyenlítették adósságukat és minden rendbe jött.

Fogyasztás Kelet- és Nyugat-Európában

2008 végén ismét elkezdődött a vita. Az ukránok nem fizetnek, mondta a Gazprom. De igen, így az ukránok. Az orosz fél szerint, ha az ukránok továbbra sem fizetnek, kénytelenek az ukrán csapokat lezárni, de mindent megtesznek, hogy a gáz eljusson az érdekelt országokba. Az ukránok erősen fogadkoztak, hogy a vita más országot nem érint. Ennek ellenére az év első napjaiban a célországokba mind kevesebb gáz kezdett érkezni. Az oroszok szerint azért, mert az ukránok lopják a gázt. Ezt kiküszöbölendő, kezdték szűkebbre szabni az Ukrajnának szánt szolgáltatást, végül teljesen lezárták a gázcsapot.

Az ukránok továbbra sem fizettek, miközben számtalan ország – Bulgária, Szerbia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország –, melynek nincs saját gázkitermelése, sem tartaléka, egyre nagyobb bajba került. Ráadásul a hideg nem enyhült. Mind többen haltak meg saját lakásukban. Magyarországon január első tíz napján több mint negyvenen.

Tény, hogy Nyugat-Európában sem volt rózsás a helyzet, de távolról sem annyira súlyos, mint az említett országokban. Ugyanis az Európai Unió néhány nyugati országának és Norvégiának saját földgáza van. 2006-ban 204 milliárd köbmétert hoztak felszínre, 2007-ben 191 milliárd köbmétert. A csökkenés átlag 6,4 százalék volt. Ezen belül Dániában és Olaszországban 11, Nagy-Britanniában 9,5 százalék. A norvég kitermelés viszont emelkedett: 2006-ban 4 százalékkal, 2007-ben 2,4 százalékkal.

Norvégia továbbra is Európa legnagyobb földgázkitermelője (2007: 89 milliárd köbméter), Nagy-Britannia a második (2007: 72 milliárd köbméter). Jelentősebb még Németország (14 milliárd köbméter) és Románia (11 milliárd köbméter), de ezekben is kissé csökkent a mennyiség. Magyarország az utóbbi évtizedekben feltárt gázmezőinek köszönhetően évente kb. 2 milliárd köbmétert termel. A fogyasztás többi, mintegy nyolcvan százalékát az Ukrajnából, Szlovákiából és Ausztriából érkező orosz földgázzal elégítik ki.

Nemrég azonban Makó környékén jelentős földgázmezőt fedeztek föl. Nagyságát előbb 600, később 1500 milliárd köbméterre becsülték. Ha Magyarország évente 14–15 milliárd köbmétert használ fel, a készlet akár 100 évre fedezi az igényeket. Így a hollandiainál nagyobbra becsült készlet kitermelésével megszűnne a függés Oroszországtól. Románia 25–30 évvel ezelőtti, 30–34 milliárd köbméter termelése a harmadára csökkent. De még így is, az ún. szocialista nehéz- és nagyipar jelentős leépítése, átalakítása után, ez a hazai fogyasztás valamivel több, mint hatvan százalékát fedezi. A többi Oroszországból érkezik.

2007-ben a felhasznált európai földgázmennyiség 52 százaléka európai forrásból származott (2006-ban 53 százalék), 48 százalék pedig Európán kívüli országokból. Utóbbi 2007-ben a következőképp oszlott meg: Oroszországban 2007-ben 1 százalékkal csökkent a földgáztermelés (mintegy 547 milliárd köbméter). De a világ földgáztermelésének közel egyötödével messze a legnagyobb gázkitermelő maradt. A gázkivitel 2 százalékkal kevesebb volt, mint 2006-ban.

A kitermelt földgáz 30 százaléka (164 milliárd köbméter) jutott külföldre, ebből 2007-ben 124 milliárd köbméter Európába. Ez az európai igények közel negyedét fedezte. Európa után a Független Államok Közösségébe (FÁK), a Szovjetunió utódállamainak többségéből alakult laza szövetség országaiba irányult még jelentős gázkivitel. Ezek közül korábban Ukrajna volt az első, 2007-ben Fehéroroszország lett a legnagyobb orosz gázfogyasztó. A megváltozott vállalkozói környezet és a módosult szerződési feltételek miatt 50 százalékkal kevesebb földgáz érkezett Ukrajnába. Ennek ellensúlyozására megnőtt az ukrán gázbehozatal a közép-ázsiai térségből.

Több európai ország 33 milliárd köbmétert szerez be Algériából. Az innen Belgiumba, Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Portugáliába, Nagy-Britanniába és Görögországba érkező földgáz 40 százaléka cseppfolyósított. Az Algérián és Oroszországon kívüli behozatalban a cseppfolyósított gáz 2007-ben 47 milliárd köbméterre nőtt. A legnagyobb fogyasztó Spanyolország: tavalyelőtt 24 milliárd köbméter cseppfolyósított földgázt vásárolt Algériából, Egyiptomból, Líbiából és Nigériából.

Az európai országok, mint láttuk, 124 milliárd köbméter földgázt vásároltak Oroszországtól. Ez a földgáz kizárólag csővezetéken érkezik a fogyasztókhoz. A legnagyobb piac Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország.

Algériából 20 milliárd köbméter csővezetéken jutott el Olaszországba, Szlovéniába és az Ibériai félszigetre, 13 milliárd pedig cseppfolyósítva Franciaországba, Spanyolországba, Belgiumba, Olaszországba és Görögországba. Az európai országok tavalyelőtt 47 milliárd köbméter cseppfolyósított földgázt szereztek be Egyiptomból, amely 2005 óta szállít ilyen gázt Spanyolországba és Franciaországba.

Ilyen földgázt szállít még Katar és más Arab-öböl menti ország, valamint Líbia, Nigéria és a közép-amerikai Trinidad és Tobago. Az európai gázfogyasztás (a 27 EU-tagállam, továbbá Norvégia, Svájc és Törökország) 2007-ben 530 milliárd köbméterrel nagyjából annyi volt, mint 2006-ban. Mégpedig azért, mert egyes európai országokban nőtt, míg másokban csökkent a felhasználás. Spanyolországban, Nagy- Britanniában, Olaszországban és Törökországban folyamatosan nőtt, elsősorban Németországban, Franciaországban és Hollandiában viszont csökkent a fogyasztás. Az európai gázfogyasztás az enyhébb tél miatt az előző évben ismét csökkent. Az 1,6 százalékos visszaesés ellenére Európa összesített elsődleges energiamérlegében a földgázfogyasztás kb. 25 százalék.

Geopolitikai érdekek

De térjünk vissza az orosz–ukrán vitára. Miután az ügybe az igencsak érdekelt EU is beleszólt, a felek megegyeztek: EU-s és orosz ellenőrök utaznak Ukrajnába, hogy az ukránokkal közösen tekintsék át a helyzetet. Az orosz fél aláírta a szerződést, az ukránok nem. Ellenezték, hogy oroszok is részt vegyenek a nemzetközi ellenőrző bizottságban. Annak ellenére, hogy Brüsszelben a megegyezést elfogadták, és annak ellenére, hogy az Ukrajnán áthaladó vezetékeken nem ukrán, hanem orosz földgáz folyik.

Végül nehezen, de aláírták az egyezményt. Az oroszok egyúttal benyújtották a számlát az ukránoknak: tessék piaci árat fizetni a gázért – 175 dollár helyett 250-et ezer köbméterenként, sőt, minthogy az orosznál olcsóbb közép-ázsiai gáz az ukrán határig ezer köbméterenként 375 dollárba kerül, hát ennyit –, s akkor a Gazprom is piaci árat fizet az Ukrajnán áthaladó gázért – ezer köbméter/száz kilométerenként 1,7 dollár helyett 4,3 dollárt. De ezt az ukránok elutasították.

Úgy szerették volna, hogy minél kevesebbet fizessenek a gázért, az oroszok viszont minél többet a rajtuk áthaladóért. Amint kiderült, igaza volt az oroszoknak, mikor azt állították, hogy Ukrajna lopja az EU-ba küldött gázt. Ezt igazolja például az, hogy az Ukrajnát elkerülő fehérorosz és a fekete-tengeri vezetéken, a Kék Áramlaton egész idő alatt zavartalanul folyt a gáz az EU-ba, illetőleg Törökországba.

De lássuk a 2002 februárjától tervezett Nabucco-vezetéket, amelyik úgymond csökkentené az oroszoktól való függést. Ennek a tervnek az ukrán–orosz gázvita kifejezetten jót tett. Egyesek szerint ez is volt a célja az egész hercehurcának. Több hírügynökség emlékeztetett az Egyesült Államok és Ukrajna közt decemberben kötött megállapodásra, melynek értelmében az amerikai fél segíti, úgymond, Ukrajna energetikai közműrendszerének, más szóval infrastruktúrájának a fejlesztését. Ez szerves része annak a hosszú távú tervnek, mely szerint Amerika a volt szovjet tagországok és Oroszország közé éket szándékszik verni, hogy ily módon elszigetelje Moszkvát.

Az év eleji gázvita mögött nagy valószínűséggel ez húzódott meg. Ezért talált ki, amint láttuk, mindenféle ürügyet az ukrán fél, hogy minél tovább húzhassa a gáz átengedését. Ez idő alatt pedig a tömegtájékoztatás felkapta és éjjel-nappal fújta, hogy az oroszok játszanak a gázcsappal, hogy zsarolják Európát, hogy le akarják igázni Európát és így tovább. A megoldás az oroszoktól való függetlenedés, melynek egyetlen módja csakis a Nabucco, az ukránok pedig a kapott jó ponttal bejutnak az Atlanti Szövetségbe.

Ez a vezeték előbb Kazakisztánból, Türkmenisztánból, Azerbajdzsánból és Iránból, újabban Üzbegisztánból is szállítaná a gázt Európába. Iránból, ugye, netán amerikai támogatással, annak ellenére, hogy őszerintük ez az ország maga a földre szállt gonosz. De utóbb az amerikaiak észbe kaptak, és most már ellenzik Irán bevételét a Nabuccóba. Sokan vannak, akik az ukrán packázás ellenére, a már említett tömegtájékoztatási kampány hatására, no meg a szovjet időkre emlékezve, még mindig tartanak az oroszoktól. Holott nyilvánvaló, nekik az az érdekük, hogy bevételüket növelendő, minél több gázt adjanak el. Ugye, most már ők is tőkések. Nem beszélve arról, hogy hol, minek és kinek tárolják a kitermelt hatalmas mennyiséget?

Nabucco: hol a tartalék?

Amerika nagyon támogatja a Nabuccót, a budapesti amerikai nagykövet ezt többször hangoztatta. Különösen a betegesen oroszellenes Fidesz-vezetők lelkesednek e tervért. Egyúttal odaadóan támogatják a tévének nyilatkozó, hisztérikus rohamokba kitörő, országa lakosságára háborút zúdító, csalással másodjára hatalomra került grúz elnököt, hogy a Nabucco-vezeték márpedig Grúzián haladjon át. Mellesleg ma kifejezetten divat az oroszokat szidni, gonoszként beállítani, mert minden, ami orosz, az rossz. A Nabuccónak azonban van néhány “csekélyke” akadálya, amit nemigen vettek figyelembe.

Vagy eleresztenek a fülük mellett. Először is a Gazprom öt perccel okosabb volt, mint a Nabucco szorgalmazói, és megvásárolta a kazakisztáni, üzbegisztáni és türkmenisztáni földgázmezők kitermelési jogát. A kitermelt gáz máris Oroszországba folyik és onnét Európába. Másodszor az azerbajdzsáni illetékesek kijelentették, hogy semmiféle vezetéket nem építenek.

Ráadásul, amikor az ősszel a Nabucco-hívek kikényszerítették a bakui csakazértis Nabucco-értekezletet, a résztvevő azerbajdzsániak ki sem ejtették a Nabucco nevét. A budapesti Nabucco-tanácskozáson sem jutottak előbbre annál, hogy az érintett országok – Törökország, Bulgária, Románia, Szerbia, Magyarország és Ausztria – továbbra is a vezeték megépítésének a hívei. Az EU meglehetősen szűkmarkúan támogatja a kiadásokat. A tervezett kiinduló országoknak egyelőre nincs a vezetékbe való gázuk. Azerbajdzsán csak 2013 végétől szállítana. Türkmenisztánnak 10 milliárd köbmétere lenne. Iránnak több tízmilliárd, de róla szó sem lehet.

A kiinduló országok eközben azt hangoztatják, hogy előbb legyen vezeték, legyenek kitermelők, azután lesz gáz. A budapesti Nabucco-tanácskozás után Brüsszelben kétszer is összeültek az érintett országok képviselői. Az elsőn semmire sem jutottak, a március 17-in abban állapodtak meg, hogy most már tenni kell valamit. Valóban, mert a pontos terv, a költségvetés még mindig nem készült el. A költségek végösszege állandóan emelkedik, pillanatnyilag 10 milliárd euróról van szó. Március 17-én meghívták a Gazpromot is, de a társaság, amint a vállalat vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev mondta, nem száll be a Nabuccóba.

Egy orosz tévéműsorban arról beszélt, hogy Oroszország számára a Déli Áramlat vezeték az elsődleges. Ennek a terve már elkészült, áprilisban írják alá a róla szóló megállapodást. A Gazprom és az olasz Eni vállalkozása Krasznodar környékéről indul, a Fekete-tengeren át halad Bulgáriába, onnét egyik ága Dél-Olaszország felé, a másik Magyarországon Ausztriába. Évente 30–35 milliárd köbméter gázt szállít. A tervek szerint 2013-tól. Közben 2005 végétől épül a Balti-tengeren át 2010-től Németországba évi 27 milliárd köbméter gázt szállító Északi Áramlat első vezetéke. A másodikon ugyanennyi áramlik majd.

És mennyi földgázt szállítana a Nabucco a Gazprom által kitermelt türkmenisztáni, üzbegisztáni mezőkről, és persze a sátán országából, Iránból, ha netán megépülne? Évi harminc milliárd köbméternyi “hatalmas” mennyiséget. Ha minden jó megy, 2024–2025 körül. Ami ugye, “hihetetlen mértékben” csökkentené Európa oroszoktól való “függését”. Különösen, miután működni kezd az Ukrajnát délről elkerülő Déli Áramlat és északról elkerülő Északi Áramlat.