Félszeg moldovaiak, önérzetes magyarok

A besszarábiai nyelvjárás ugyanis csökött és kimunkálatlan, inkább keveréknyelv, maradt tehát a hazai köznyelv, melyet a lány az egyetemen sajátított el, de amely oly markánsan különbözik a családjában használt idiómától, hogy az számára már más nyelvnek tűnik.

Nos, én úgy hiszem, a Pruton túli köztársaságot többségükben valóban románok lakják, nyelvi és identitási gondjaik pedig – érdemes a sepsiszentgyörgyi oroszpiacon megfigyelni, hogy az árusok egymás közt nemegyszer oroszul társalognak – azt szemléltetik, milyen viselkedésformák alakulnak ki hosszú ideig nyelvi és kulturális elnyomásnak, asszimilációnak alávetett, anyanemzetüktől elszigetelt nemzetrészekben, mint amilyen a besszarábiai románság is. Bár másfél évtizede szabadon járhatják Romániát és a nagyvilágot, sajátságos nyelvi félszegségüket a mai napig nem vetkőzték le, a román irodalmi nyelvet szemlátomást a mai napig nem beszélik gördülékenyen. Erdélyi magyarnak valóságos reveláció lehet, hogy szabatosabban használja anyanyelvüket, mint ők maguk. A kérdés nyitjához persze saját kisebbségi nyelvi tapasztalataink adják meg a kulcsot.

A románság leszakadt részeinek identitászavarára jellemző a kitérő válasz, amit egy ukrajnai román asszony adott direkt kérdésemre, hogy minek tartja magát. Ők eredetüket tekintve tulajdonképpen románok voltak, mondta, hozzátéve, most nem is tudja, mik lennének. A nem értelmiségi rétegekben, a más iskolát végzettekben tehát egyelőre még csak ébredezőben van a tisztázás igénye, s nyilván egész nemzedékek kellenek ahhoz, hogy az identitástudat felébredjen és megerősödjék egy-egy államhatárral leválasztott nemzetrészben.

Nos, friss hírügynökségi jelentések szerint 100 ezernél több moldovai állampolgár kapott már román személyazonosságit, és további 800 ezer folyamodott román állampolgárságért. Nem titok senki előtt, angol hatóságok szóvá is tették, hogy az illetők tulajdonképpen EU-s útlevélre vágynak, s ennek megszerzéséhez eszköz kezükben a román állampolgárság. A jelenséget mint az EU illegitim bővítését bélyegzik meg a munkaerőpiacot féltők. Nem lehet azonban vitás, hogy nemzeti önérzetükben is megerősödve kerülnek ki e kapcsolatfelvételből, ha egyelőre nem is ez a döntő szándék számukra. Összevetve alapbeállításukat az erdélyi magyarságnak a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével szembeni viszonyulásával, azt hiszem, elmondható: a nyilvánvalóan alapvető különbségeken túl e tekintetben hasonlóságok is kimutathatók.

Aki Erdélyben él majd a lehetőséggel – egyelőre a jövő titka, tömeges lesz-e az igény, a moldovaiak esetében már a nemzetrész harmada bejelentette szándékét, és ez a lavinaeffektus rendjén idővel radikális közlélektani, politikai és közjogi következményeket vonhat maga után –, az persze másból fog kiindulni, mert elsősorban nem a magyar útlevélre fáj majd a foga. Előtérbe esetünkben az identitáserősítő és jogbiztonsági kérdések kerülhetnek, sokak esetében a gyerekek továbbtanulásának és ottani érvényesülésének módozatai, esetleg az, hogy idővel a magyar belpolitikába is beleszólhassanak választási részvétel révén, ha e jogot is társítják majd a nem ott lakóknak megítélt új állampolgársághoz. Ezen túlmenően, bár a kivándorlást is felerősítheti, úgy vélem, az erdélyi kollektív jogbiztonságot és összetartozást is fokozhatja – de külön tenni kellene azért, hogy ne gyengítse se emberállományában, sem politikai fellépésében az erdélyiek emancipációs törekvéseit, mert különben nemzetpolitikai veszteség okozója lesz a kettős állampolgárság.

Hogy hogyan vegyük ennek elejét, erről kellene a kérdés kapcsán kezdeményezett diskurzusnak szólnia, mert nekünk nem állhat érdekünkben az, hogy az anyaország demográfiai és munkaerőgondjait a mi rovásunkra oldja meg. Viszont hasznát is láthatjuk a jogvédelmi potenciál e gyarapodásának. 2004. december 5-e ennek reményére cáfolt rá és emiatt marad frusztrációs élmény. Az Országgyűlés legutóbbi korrekciós szavazata viszont e reményt támasztotta fel, s ennek kiaknázása lenne a feladat.

Szerző: B. Kovács András