Felkelés a magyarok ellen

 Nos, abban biztos vagyok, hogy a német gyerekekkel nem lesz sok gondunk, de tovább mozog a „harciaskodás”, ami már komolyabb „veszélyt” is jelenthet. Eddig csak a magyarok szokása volt lázadni, történelmünk egésze nagy vagy kisebb lázadások sorozata, de most ellenünk szítják a lázadást. A tekintélyes német napilapot, a Frankfurter Allgemeine Zeitungot olvasván tudtam meg, hogy a szintén tekintélyes német nyelvű színházi magazin, a Theater der Zeit – Klaus Pierwoss ismert német színházi szakember indítványozására – kiáltványt intézett, elsősorban német nyelvű, de általában európai művészekhez, hogy ne elégedjenek meg a tiltakozással, hanem fogjanak össze egy demokratikus és köztársasági Magyarország megteremtése érdekében.

Szítsatok lázadást a címe a kiáltványnak, és elsősorban az ellen „hadakoznak”, hogy „Orbán Viktor kormánya egy teljesen jobboldali rezsimmé alakítja át az országot”. A szövegből azt tudhatjuk meg, hogy Európát – gondolom, az európai kultúrát – meg kell menteni a magyarok jobbratolódásától, és ezt mindenáron – ahogy a kiáltvány hangsúlyozza, ha kell, lázadás útján is. A kiáltvány aláírói, sajnos, igen jeles, ismert művészek. Nincs értelme a neveket felsorolni, de kiragadok egy-két példát.

A már említett Pierwoss mellett – aki 71 éves és nagyon sikeres színházi karrier áll a háta mögött – az aláírok között találjuk Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónőt, aki erősen baloldali, és sajátosan erős, néha durva hangú stílusa miatt saját hazájában is vitatott személyiség; az olasz Roberto Ciulli, aki hosszú évtizedek óta Németországban tevékenykedő színházi rendező, s művészi teljesítménye a szakmában vita nélküli elismerést szerzett, továbbá Benjamin Korn lengyel–zsidó származású német rendezőt, Kornitzer László magyar anyanyelvű, de Németországban dolgozó írót, műfordítót, a Sziléziában született, Lipcse közelében nevelkedett Christoph Hein írót, Matthias Brandt ismert és sikeres német színészt, Willy Brandt egykori német kancellár legkisebb fiát. Még lehetne a sort folytatni, de minek?

Talán a színházi lap, a Theater de Zeit két szerkesztőjét is megemlíteném, Harald Müllert és Frank Radatzot. A kiáltványt sokan talán „elbagatellizálják”, én komolyan venném. Nem azért, mert valami gyakorlati kárt okozhatna a magyar kormánynak. Nem, ez nem fog megtörténni, mert Brüsszelnek annyi esze van, hogy az ilyesmire ne reagáljon túl komolyan. A dolog azért komoly, mert az aláírók egy bizonyos – és nem is szűk – értelmiségi kört képviselnek, akik ragaszkodnak a nemrég még sikeres baloldali múlt megtartásához, sőt megerősítéséhez.

Emlékezzünk, hogy a húszas-harmincas években a német városból, Frankfurtból indult el a világba egy szellemi áramlat, melynek később – röviden – frankfurti iskola nevet adtak. Alapítói és irányítói volt marxisták voltak (például a magyar Lukács György), akik végül új marxisták lettek, és már nem forradalommal, hanem egy új, modern „kultúra” felépítésében látták a világmegváltás eszközét. Az iskola Amerikába is áttette működési terepét, és fő jelszava egy nem titkolt keresztényellenesség volt. Hogy ebből a szellemi áramlatból indult el a „neoliberális” gazdaságpolitika, én nem állíthatom, mert nem vagyok szakértő. De feltételezem!

Amíg Magyarországon a jobboldal nem hódol be végleg a neoliberális érdekeknek, és ráadásul egy keresztény, családbarát, európai politikát támogat, szálka marad bizonyos nyugati körök szemében. Ezt tudomásul kell venni. Védekezni lehet, és kell is a támadások ellen, de nagyon diplomatikusan, „árnyalt” eszközökkel. 

Hollai Hehs Ottó

A szerző Németországban élő publicista