Fekete könyv: kötelező házi olvasmány

És most, húsz év után ismét Hollandiában készített filmet, nem is bármilyen témájút. Egy eléggé lerágott csontot kellett újra húsossá és zaftossá varázsolnia: a „második világháború–zsidó áldozatok–náci gonoszságok” cetlivel ellátott történetet, ezúttal holland környezetben, holland Schindlerekkel és holland besúgókkal. Az ötlet viszont kézenfekvő: úgy lehelni életet az unalmas történet-archetípusba, hogy beleoltsa mindazt, amit az Álomgyárban tanult. Ez a film viszont, a Spielberg-, Benigni-, Polanski-, Koltai-féle produkciókkal ellentétben se nem esztétizálja agyon a fájdalmat, se nem próbálja élesztővel agyondagasztani a drámát (vagy drámaiságot), se nem elhumorizálni a történelmet, és nem próbálja felesleges művészkedéssel sem elütni az időt. Ehelyett inkább az akciófilm és a háborús krimi elemeivel operálva, úgy nyom le újabb két és fél órányi náciellenállás-történetet a néző torkán, hogy az egy percig se unatkozik.

Benne van minden, ami egy igazi bűnügyi akciófilmhez kell: színeváltásokkal tarkított, kellőképpen bonyolult cselekmény, mindig pont a kellő időben beszúrt, realisztikusan véres-erőszakos képek, intrikák és cselszövők, hátbaszúrások (a szó szoros és átvitt értelmében), bűnösök, bűnhődők, hatalomváltás és egy főszereplő famme fatale (az utóbbi évek fiatal európai színésznői közül az egyik leggyönyörűbb: az a fajta, aki miatt az ember kamaszként képes végignézni bármilyen butaságot), s még egy autós üldözés is belefért – korabeli járművekkel.

Ugyanakkor vannak benne a hollywoodi mintától erősen eltérő elemek is: itt nem az összes német tiszt démon, és nem az összes holland fickó glóriás angyal. Ez a karakterek közti kontraszthiány igencsak jót tesz a film hitelességének. Ami amúgy nem teljesen igaz történet, hanem sok kis igaz történet összedolgozásából született: röviden annyi, hogy egy fiatal zsidó lány családját csapdába csalva lemészárolják, ezért beáll a holland ellenállók közé, ahol azt a feladatot kapja, hogy csábítsa el a helyi német tótumfaktumot, akibe természetesen beleszeret – hál’istennek Verhoeven nem pazarol túl sok időt az enyelgéseikre, és akkor is a főszereplőnő testén van a lényeg (illetve az fókusz).

Állítólag ez a legnagyobb büdzséjű holland film mindeddig, és ugyanakkor a legnagyobb sikerű is: európai filmhez képest – fura módon – visszahozta a befektetést. Üdítő színfolt a világháborús filmek közt.