Európa újabb esélye a Balkánon

A Koszovóval kapcsolatos döntés talán nem tartalmazza egy nagyarányú konfliktus kiújulásának távlatát, de komoly kérdéseket vet fel Európa Oroszországgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyával, továbbá a balkáni stabilitással kapcsolatban. Míg az Egyesült Államoknak jelentős érdekeltsége van a kérdés kimenetelében, nyilvánvalóan az EU tagállamait fűzik leginkább érdekeik a térséghez, és ezúttal vélhetően ennek megfelelő vezető szerepet is vállalnak majd.

A következő legalább két hónapban az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vitázni fog a Koszovó jövőjéről szóló tervezetről, amelyet fáradságos munkával készített Martti Ahtisaari egykori finn elnök, ENSZ-megbízott, a belgrádi és a pristinai kormányok közti „tárgyalások” egy éve alatt. A tervezet „felügyelt függetlenséget” biztosítana Koszovónak, maximális védelmet a szerb és egyéb kisebbségeknek, illetve felügyeleti szerepet az EU-nak. Ahtisaari javaslata elismeri, hogy a felek között nem lehetséges a megállapodás, Koszovó függetlenségének pedig nincs érdemi alternatívája.

Az EU az Egyesült Államokkal együtt az Ahtisaari-terv mögé állt. De néhány uniós tagállam – Spanyolország, Görögország, Olaszország, Ciprus, Románia, Szlovákia és Ausztria – szkeptikus vagy bíráló szemmel nézi Koszovó függetlenségét, ez pedig jelentős nehézségeket gördít az EU szándéka elé.

Eközben Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő fáradhatatlan és figyelemreméltóan eredményes diplomáciai kampányt folytat Ahtisaari és tervezete ellen. Kostunica megerősítette mindazok pozícióját Európában és más térségekben, akik szerint nem szabad vitatni egy ország területi integritását, és továbbra is hisznek a tárgyalásos rendezésben.

Jóval aggasztóbb a jelenlegi bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy egy ingatag Európa szembeszáll-e Oroszországgal, a Koszovó fölötti szerb szuverenitás támogatójával. A Kreml határozottan leszögezte: kizárólag olyan rendezési formát fogad el, amelyet mindkét fél támogat, tehát Szerbia álláspontját erősíti.

Miközben a vétó lehetőségét közvetíti, Oroszország jelenlegi stratégiája az, hogy késleltesse a szavazást a BT-ben azáltal, hogy újabb tényfeltáró misszió küldését kéri Koszovóba, amely után minden bizonnyal újra a tárgyalásos megállapodást sürgeti majd. Szerbia üdvözli a szavazás késését, mivel azt reméli, hogy ez erőszakra ösztönzi majd a frusztrált koszovóiakat, ami aztán fokozza a függetlenség európai ellenzését, és megtámogatja Belgrád elkötelezettségét a status quo fenntartása vagy végső esetben Koszovó felosztása iránt.

Néhány európai ország látszólag úgy hiszi, hogy képes fenntartani az uniós konszenzust az Ahtisaari-terv támogatásában, ugyanakkor enged az orosz fékezésnek arra hivatkozva, hogy a szavazás késése nem ésszerűtlen, és további tárgyalások során még jobb megoldás születhet. Csakhogy ezzel az állásponttal saját megbízottjuk munkáját keresztezik, és hozzájárulhatnak az erőszak fokozódásához, amelytől annyira irtóznak.

A történelem kevés vigaszt nyújt. Az, ahogyan az EU az eddigiekben kezelte a Szerbiával való kapcsolatokat, csak bátorította a meg nem alkuvást. Ahelyett, hogy ismételten egyértelművé tennék: Koszovó függetlensége elengedhetetlen feltétele az uniós tagságnak – amely annyira fontos Szerbia modernizációja és a balkáni stabilitás szempontjából –, vezető EU-tisztségviselők, mint például Javier Solana nagy demokratikus vezetőként dicsérik Kostunicát. Hajthatatlanul, de sikertelenül arra kényszerítették a montenegrói vezetést, hogy maradjon működésképtelen unióban Szerbiával, megbocsátva Kostunicának a gyanús 2006-os referendumot az új alkotmányról, amely Szerbia részeként határozza meg Koszovót, és gyengítettek a követelések szigorúságán azzal kapcsolatban, hogy Szerbia működjön együtt a Hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel.

Az Ahtisaari-terv megvalósulásához az EU szolidaritása és kitartása szükséges, erős amerikai támogatással, hogy sikerüljön legyőzni az ENSZ-beli vita nehézségeit, eredményesen lobbizni a szkeptikus nem állandó BT-tagoknál – például Indonéziánál és Dél-Afrikánál –, és végül meggyőzni Oroszországot, hogy vétójoga gyakorlása helyett inkább tartózkodjék a szavazáson.

Sokan azt hiszik, hogy Oroszország nem kockáztatja kapcsolatait Európával és az Egyesült Államokkal, és tartózkodni fog, ha a nyugati országok szilárdan kitartanak. De úgy tűnik, Moszkva gaulle-ista hangulatban van, és más rendezetlen problémái is vannak, amelyek súrlódást okoznak az Egyesült Államokkal és Európával. Putyin Oroszországa nem Jelcin Oroszországa, amelynek idején a Nyugat egyszerűen kitérhetett az orosz aggodalmak elől. Európa több fronton is sebezhető, különösképpen az orosz energiától való függés szempontjából, míg az amerikai elnök meggyengült pozíciója csökkentette az Egyesült Államok oroszországi befolyását.

Ha Oroszország megvétózza az Ahtisaari-tervet, az EU egységes arculata minden bizonnyal széttöredezik, és sok európai ország megtagadja azt, hogy az Egyesült Államokkal együtt, az ENSZ áldása nélkül elismerje a független Koszovót vagy azt, hogy felügyelő missziót küldjön a térségbe. Ez pedig új és viharos korszakot nyitna a Balkánon, amelyben Koszovónál sokkal több lenne a tét. Az ENSZ és a nyugati szövetség kapcsolatának zűrzavara nyomán pedig a térség újabb orosz politikai bajkeverés áldozatává válik.

Morton Abramowitz

A szerző a The Century Foundation főmunkatársa

Fordította: F. S. © Project Syndicate, Krónika 2007.