Ellenzék nélkül nem működik

Tisztviselők, tárgysorozat

A magyar parlament működése a házszabály adta keretek között politikai megállapodás eredménye, melyre az alakuló ülés előtt szokott sor kerülni. Ez a politikai megállapodás szükséges a bizottsági tagok elosztásához, valamint a Ház tisztviselőinek a megválasztásához. A megállapodás általában konszenzusos jellegű, de nem feltétlenül az (2006-ban az MDF nem írta alá a megállapodást, mert nem kapott alelnöki széket). Jelenleg a tisztségek aránya a pártok képviseleti arányának többé-kevésbé megfelel, nem valószínű, hogy ehhez a megállapodáshoz a koalíciós pártok hozzányúlnának (főleg miután a szokást a házszabályban meg is erősítették tavaly). Ugyanakkor az sem okozna fennakadást a parlamenti munkában, ha a politikai megállapodást újratárgyalnák. Ebben az esetben a parlamenti zsákmány másfajta elosztásáról lehetne szó, az aktuális parlamenti és politikai erőviszonyoknak, érdekeknek és megegyezéseknek megfelelően.

A kormány a házszabály szerint komoly előjogokkal bír a „mezei” képviselőkkel szemben. A kormány javaslatai például automatikusan tárgysorozatba kerülnek, míg a képviselői indítványok tárgysorozatba vételéről előbb bizottsági döntés születik. Miután a bizottságokban többségi elv működik, a kormánytöbbség normális esetben hatékonyan tudja blokkolni már ebben a szakaszban is az ellenzéki javaslatokat. Ugyanakkor, ha a kormánynak nincs automatikus többsége a bizottságokban, akkor jelentősen megnőhet annak az esélye, hogy egy-egy ellenzéki kezdeményezés tárgysorozatba kerül (mint ahogy minden bizottsági határozatra igaz lehet, hogy az ellenzéki akarat érvényesülésének nő az esélye).

Kontroll és jogok

Elvben persze a tárgysorozatba vétel sem garancia arra, hogy a javaslatot a plénum tárgyalni is fogja. Hiába került ugyanis eddig egy-egy nem kívánt javaslat tárgysorozatba, a kormánytöbbségnek megvoltak az eszközei, hogy a napirendre már semmiképpen se kerülhessen fel (azaz ne lehessen a plenáris ülésen tárgyalni róla). Többségi kormányzás esetén a kormány ugyanis a Ház elnöke révén képes kontrollálni azt, hogy mikor mi kerüljön napirendre, mikor milyen törvényjavaslatokat tárgyaljon a Ház. A házbizottságban ugyan konszenzusos alapon hoznak döntéseket (ahol egyébként a kormány képviselője is felszólalhat), ám ha nem sikerül megegyezni, akkor az elnök elnöki jogkörben terjeszti elő a napirendet – amit aztán a többség általában meg is szavaz. A kormánynak kisebbségi kormányzás esetén kisebb mozgástere lenne a parlamenti napirend kontrollálására, hiszen az elnöki jogkörben előterjesztett napirendeket nem szavazná meg automatikusan a plénum.

Ugyan az MSZP kisebbségbe szorulásával ellenzék és kormány határvonala átrajzolódhat számos ponton (az SZDSZ például ellenzéki pártként több kérdést intézhetne a kormányhoz), megszólalásban azonban jelentős hátrány gyakorlatilag nem érné a kisebbségbe szorult MSZP-t. Sőt ha a vitára időkeretben kerül sor, a szabályozás a kisebbségi kormányoldalnak kedvez, és az ellenzék számára hátrányos, időkeretben ugyanis a kormányoldalnak és az ellenzéknek külön-külön ugyanannyi ideje van. Ezért arra számíthatunk, hogy az időkeretben történő tárgyalások száma csökkenhet kisebbségi kormányzás esetén (az időkeretben tárgyaláshoz is kell egyébként megállapodás).

A kisebbségi léttől függetlenül ugyanakkor továbbra is fennmaradnak bizonyos kedvezmények, melyeket a kormány élvez a napirendi pontok tárgyalása során. Így például kormánytag napirenden kívüli ügyben bármikor, napirenden lévő ügyben annak tárgyalása idején felszólalhat, ami a „mezei” képviselőkkel szemben természetesen könnyebbség.

A stabil többség elveszítése azonban már nagyobb hatással van a szavazásokra: a kisebbségi lét nemcsak a törvényjavaslatok és határozati javaslatok tárgyalásait és szavazásait, hanem olyan alapvető mechanizmusokat is érint, mint a sürgősségi javaslatok elfogadása, a sürgős kihirdetés kérése, vagy akár a képviselők által el nem fogadott interpellációknak plénum általi véleményezése. A szavazásoknál komoly probléma akkor léphet fel, ha az ellenzék minden tagja jelen van és szavaz is, ellenkező esetben a legtöbb javaslatot a jelen lévő képviselők többsége (akár az MSZP-frakció egyedül) is elfogadhatja. A korábbiakhoz képest változást jelent ugyanakkor, hogy immáron az összes képviselő felének igen szavazatát igénylő javaslatok elfogadása nem automatikus.

Az ellenzék is kell, évente legalább kétszer

Az alkotmány alapján két kiemelt, nevesített törvény létezik, melyek nélkül az állam nem működhet: a költségvetés és a zárszámadás. Ez az a két gyakran (azaz évente) menetrendszerűen előforduló jogszabály, amely az alkotmányban nevesített, tehát az Országgyűlésnek minden évben kötelező elfogadnia ezen jogszabályokat. Ez egy kisebbségi kormány számára azt jelenti, hogy a költségvetési törvényhez alkalmi koalíciókat kell kötnie, meg kell egyeznie az ellenzék valamelyik pártjával (legalábbis a többséghez szükséges számú képviselővel). Ha nem sikerül megegyezni, akkor sem kerülhető meg egyébként az ellenzék: az államháztartási törvény szerint költségvetési törvény hiányában el kell fogadni egy szöveget a rendkívüli gazdálkodásról, hogy az előző évi alapokon működhessen tovább az állam az új költségvetés elfogadásáig. A költségvetési törvényen kívül természetesen más jogszabályok módosítása is parlamenti szavazást igényelhet, ugyanis ha a Ház alkotott már valamiről törvényt (törvényhozási tárgykörbe vont egy témát, amelyet esetleg alacsonyabb rendű jogszabályban is lehetett volna elvben tárgyalni), akkor a továbbiakban is csak törvényi úton lehet változtatni rajta. Ez logikusan következik a jogforrási hierarchiából. Ez a helyzet áll most elő az egészségbiztosítási törvény esetében: a kisebbségi kormány csak törvényben változtathatná meg a hatályos szöveg tartalmát, ugyanakkor ehhez partnerekre van szüksége.

Egyensúlyozás

Összességében egy kisebbségi kormány parlamenti mozgásteréről elmondható, hogy szinte minden olyan automatizmus, amely elvben a kormányzati többséget segíti és a kormányzóképességet biztosítja, megszűnik, azaz minden döntés külön tárgyalást és megegyezést igényel az ellenzék valamelyik pártjával. Ez jelentősen nehezíti a kormányzást, de potenciálisan erősítheti a konszenzusos jelleget is. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben inkább az valószínűsíthető, hogy az intenzív politikai konfliktusok és a kisebbségi kormány „vergődése” jellemzi majd az elkövetkező időszakot, nem pedig a kooperáció.

Political Capital