Elkötelezettségek feszültségterében

Mi a filozófia ma, a 21. századelején? Életbölcsesség, amelyet könyvekkeldúcolnak körül, vagy a tudás integrálásánakegy klasszikus, de most is érvényes módja?

A filozófia ma számtalanformában létezik. A tapasztalt és művelt ember„könyvekkel körüldúcolt” hétköznapjaibanleginkább átfogó tudáseszmény,illetve életbölcsesség, s mi tagadás, ezekaz adottságok minden rendű és rangúelmélkedőnél méltányolandók. Azis igaz, hogy a filozófiában megmaradt a tudásintegrálásának az igénye, de ezt ma márnem teheti a korábbi klasszikus módon, ugyanis ez aképessége a tudományokban bekövetkezettóriási léptékű fejlődéseredményeképpen mára már problematikussávált. Ma lényegesen elválnak egymástóla természettudományos és technikai, illetve atársadalom- és embertudományi tudásaspektusok,s nincs az a filozófus, aki integrálhatná őket.Mindazonáltal természetesen a maga módjána filozófus reflektálhat és reflektál isrájuk, de nem képes azok radikálisegybefogására. Ennek következtében több,különféle indíttatású eszmeiintegráció is igényt tart az egykor egységesés jól körvonalazott ismérvekkel rendelkezőfilozófia nevére. Ezek között egyaránttalálunk egzakt metatudományos éstudományfilozófiai elméletet, általánosés egzisztenciális lételméletet,művészeti, kultúrtörténeti éskultúrkritikai interpretációelméletet, aszó szűkebb értelmében vetttársadalomfilozófiát és természetesenkülönböző élettapasztalatokat feldolgozóés eltérő módszertani megalapozottságúetikákat is. Egyszóval ma sokkal nehezebb meghatározniés egyszersmind az érdeklődő számárabemutatni „a Filozófiát”, ám cserébea filozófiák körképe sokkal színesebb,azaz viszonylag több, különféle kulturálisés egzisztenciális igényeket kielégítőfilozófia van.

Miként lett filozófus,majd a filozófia oktatója?

Engem mindenekelőtttársadalomtudományi, illetve az emberi létproblémákiránti érdeklődésem vezetett el a filozófiához– és ma is ezek azok a kérdések, amelyek afilozófiában foglalkoztatnak. Az évek soránaz emberi viszonyok természete és közvetítődése,az egyének társadalmi és kulturáliskötődéseinek, illetve a sajátos társadalmialrendszerek – mindenekelőtt a gazdaság, az intézményeskapcsolatok és a jog – viszonyrendszereiben valóintegráltságának módozataifoglalkoztattak. Egyre inkább arra a következtetésrejutottam, hogy az erkölcsi-etikai kérdések maifelvetéséből nem hagyható ki e viszonyokkommunikatív megjelenítése, a szemtől szembeniviszonyokban és a médiában. Nálunk afilozófiával való foglalkozás mindig isleginkább a filozófia tanárainak lehetőségeiközé tartozott. Én is megpróbálokélni ezzel a lehetőséggel, és kihasználniazt az előnyt, amit az állandó szakirodalmitájékozódás szükségessége,a szakmai fórumokon való jelenlét és adiákokkal folytatandó mindennapi párbeszédintézményes kötelezettsége e hivatásgyakorlói számára biztosít.

Sokat foglalkozott Böhm Károlyfilozófiai örökségének a feltárásávalés mába helyezésével. Meg lehet újítaniaz erdélyi magyar filozófiát ezen az úton,előtérbe helyezvén értékes örökségét?Vagy inkább egy új recepciótudat kialakításáralenne szükség?

Kétségtelen, hogy afilozófiai értelmezés elmúlt korokörökségéből is táplálkozik.Számtalan terminológiai kérdésbenkénytelenek vagyunk a fogalomtörténethezvisszanyúlni, és mai kérdésfelvetéseinkbenmindanynyiszor meg kell látnunk a problémáktörténeti dimenzióját. Mégsemfordulhatunk a múltba megoldásokért. HellerÁgnes nagyon pontosan kifejezi ezt a viszonyt, amikor arrólír, hogy a filozófia kapcsolódik ahhoz ahagyományhoz, melynek a nyelvét nem tudja használni,mert „tudatában van a nyelv és az élettapasztalatközötti diszkrepanciának”, annak, hogy ahagyományos nyelven ma már nem, vagy – ahogy őfogalmaz – „csak hazudva” lehet beszélni. Azt hiszemtehát, hogy a filozófusnak és a filozófiánaka múlt helyett sokkal inkább saját koráhozkell fordulnia, és azt kell vizsgálódásainakközéppontjába állítania, mégpedigmint Hegel mondja: „gondolatokban megragadva”. Ugyanakkor, soktekintetben a filozófiai attitűdök korhozkötöttségénekés az adott anyanyelvi kultúrába valóbeágyazódásuk módjának atudatosítása megmutatja számunkra, hogy milyenvolt itt filozófusnak lenni előző korokban, ésközelebb visz annak megértéséhez, hogy maikérdésfelvetéseink hasonlóképpenszámtalan szállal kötődnek mai egzisztenciánkhoz.Ez mégsem lehet korábbi minták folytatása.Nekünk a magunk problémáit kell megválaszolni,akkor is, amikor az erdélyi filozófia értékesörökségével foglalkozunk, vagy éppenennek az örökségnek az értékérekérdezünk rá. Sokkal inkább„recepciótudatunk” alakításárólvan tehát szó akkor, amikor a klasszikus ésújabb európai filozófiai hagyományfogalmainak és problémáinak az értelmezésekapcsán megvizsgáljuk e fogalmak korábbi hazairecepcióját, nyelvi „otthonossá tételük”fordulatait.

A kilencvenes évek végeóta értékelmélettel és az etikafilozófiai kérdéseivel foglalkozik. Van-e ennekgyakorlatibb indíttatása és célja is?

Az értékelméletiés etikai érdeklődés mindenekelőtt alkatisajátosságom. A kulturális alkotásokrecepciója és az emberi viszonyok értelmezéseaz, ami számomra az életet értelmesséteszi. Ezen belül pedig úgy érzem, hogy el kellismernünk és meg kell becsülnünk az emberikreativitás, önkifejezés és önmegjelenítésközösségi közvetítésre ésegyéni életviszonyok feldolgozására,jelentésadására alkalmas formáit. Ma máraz értékelésben természetesen nem afeltétlen és végső rangsor kialakításárairányuló törekvést kell látnunk.Mindenképpen megmarad azonban a különbségtételkövetelése, ha nem is a kizárás, hanemsokkal inkább az elismerés igényével.Mindezek a kérdések állandóanállásfoglalásokat igényelnek, ésezek az állásfoglalások már elméletiformájukban is gyakorlati teljesítésükre éséletvezetésünk megváltoztatásáravonatkozó felhívások. Ennél gyakorlatibbindíttatás, azt hiszem, nem is szükséges.

Részt vett a közéletben,előbb az ifjúsági mozgalomban, majd az RMDSZ etikaibizottságának elnökeként kényes,politikai súlyú kérdésekben is döntéseketkellett hoznia. Mennyire segítette ez az etikai kérdésekfilozófiai megalapozásában?

Amint talán az eddigiekből iskiderült, az emberi viszonyok alakítása ésa társadalmi gyakorlati problémák irántérzékeny, megoldásokat kereső embernek tartommagam. Az 1989-es hatalomváltással felszabadulólehetőségeket, illetve az azokat alakítókviszonylagos tapasztalatlanságát és elméletifelkészületlenségét látva úgyéreztem – és részben ma is úgy érzem–, hogy a pozitív kibontakozás elősegítéseszámomra szakmai értelemben is fontos feladat. Atársadalmi részvétel szervezeti formáinakműködtetésére fordított idő természetesenkemény konkurenciát jelentett a szakmai fejlődésemreés személyes kapcsolataim ápolásárafordítható idővel, de végül is elfogadtam,hogy a különböző irányúelkötelezettségeknek ebben a feszültségterébenkellett dolgoznom. Az erkölcsi problémákvizsgálatát, a szervezeti és közösségifelelősségek által megkívántdöntéshozatalban való részvételtnemcsak állampolgári, hanem szakmai kihívásnakis tekintettem. Mindent együttvéve azt hiszem, hogy aközéleti munkával eltöltött idő fontos,máshonnan nem pótolható tapasztalatot jelentettaz életemben, és közelebb vitt számosszakmai probléma árnyaltabb megértéséhezis.

Úgy tűnik, vitakultúránkbólis hiányzik az etikai alap. Mit lehet tenni a nyilvános– politikai és közéleti – vitáketikusabbá tételéért?

Mindenekelőtt a politikaiversengéstől és a döntéshozataltólfüggetlenített és a nyilvánosságbevonásával folytatott rendszeres vitákra lenneszükség, amelyeket jól felkészült éstekintélyes moderátorok vezetnének. Fontos lenneminden esetben kimutatni azt az erkölcsi alapot éstávlati célt, amely a vitázó felek eltérőálláspontja ellenére is közös. Avitázó feleknek pedig minden lehetséges módonki kellene fejezniük egymás és a közöscél iránti megbecsülésüket.

Ungvári Zrínyi Imre
Filozófus, egyetemi tanár.1960-ban született Marosvásárhelyen. Szakterületeaz általános és alkalmazott (ágazati)etika, a társadalmi kommunikáció. Művei:Változó értelemben (Komp-Press,1998);Öntételezés és értéktudat.Böhm Károly filozófiája (Pro Philosophia,2002); Dialógus. Interpretáció. Interakció(Mentor, 2005); Bevezetés az etikába (Editura Didacticãºi Pedagogicã, 2006).