Egy időszerű intellektuális kísérlet

Mindössze arra épített,hogy az alternatív szerveződések a Fidesz, teháta magyarországi jobboldalként értelmezettpolitikai szervezet szövetségeseiként (olykorkiterjesztéseként) jelentek meg. Az RMDSZ pedig jobbesetben azért lett baloldali, mert szemben állt ezekkela szervezetekkel, rosszabb esetben pedig azért, mert azautonómiát állítólag a jobboldaltámogatja, a baloldal pedig nem, tehát az„autonómiaellenes” RMDSZ csak baloldali lehet.
Ez a ráolvasásszerűbesorolás nélkülöz minden intellektuálisés elemzői igényességet és tisztességet.Így az RMDSZ ellenfelei által meghirdetett magyarpluralizmus szempontjából is fontos lépésa probléma körüljárása. VélhetőenBakk Miklós maga is érezte, hogy a témáróla Krónikában írt vezércikke nem voltmeggyőző. Mostani érvelésének kifejezetten jóttesz, hogy elszakad a korábbi retorikai elemektől, ésnem kísérletezik az irreleváns igazolásikísérletek felújításával.Ehelyett politikatudományi és politikafilozófiaimegközelítésre törekszik, az igazánadekvát kereten belül próbálja megelhelyezni a problémát.

Miért baloldali az RMDSZ?

Érvelése kiindulópontja,hogy a rendszerváltást követően magát azegész magyarság képviselőjekéntpozicionáló RMDSZ nem nézhetett szembe a magyarközösség megosztottságával, mert aztnem tudta volna saját intézményes keretei közöttmegfelelően kezelni. A szembenézés elkerülhetőségea nyilvánosságban érvényesülőRMDSZ-monopólium lassú erodálódásávalbizonytalanná vált. Az RMDSZ ilyen körülményekközt már csak az alternatív szerveződésekkorlátozásával tudta helyzetét(időlegesen?) stabilizálni.
A szövegből nem kapunk választ,hogy a kérdés végül is miértkerülhetett napirendre most, arra azonban kísérletettesz, hogy igazolja: az RMDSZ balra tolódik. Ehhez a bal-jobbmegoszlást nem tisztán ideológiaikéntkezeli, hanem a politikai élet struktúrájából,az erősödő polarizációból következőként.Ez az, ami kikényszeríti a szembenállásilyen jellegű megragadását, hiszen a szerző érveléseszerint: „kevés szavazó vezeti vissza a„liberalizmus”, a „konzervativizmus” vagy egyébdoktrinális irányzat elveire a felmerülőkérdéseket; az egyszerűsítő bal-jobb sémaviszont kielégítő orientációs eszköza legtöbb politikailag érdeklődő ember számára,mert kijelöli a politikai verseny azon legfontosabb dimenzióját,amelyben mind a választók, mind a pártokkönnyedén el tudják helyezni magukat. A bal-jobbséma kitüntetett dimenzió: közvetít apolitika eszmei-ideologikus oldala és a napi szembenállásokdinamikája között, amely elsősorban a politikairendszer adottságait fejezi ki.”
Ezek alapján úgy véli,hogy az RMDSZ besorolása szempontjából aprogramot, a meghatározó személyiségekattitűdjeit és a román politikai rendszerhez valóviszonyt kell megvizsgálni. A program ugyankonzervatív-liberális, tartalma márafunkciótlanná vált. A rendszerváltásnagy kérdései megoldódtak, ma pusztán akétirányú koalícióképességetszolgálja. Éppen ezért két másikkérdéskör, a progresszió eszméjéhezvaló viszony és a struktúrakonzervativizmusalapján végzi el a bal-jobb besorolást. Arrajut, hogy a haladás igazi baloldali eszme, hívei atörténelem irányának ismeretét ésszükségszerűségét vezetik le belőle,éppen ezért a politikai szereplőket a múlt ésa jövő dimenziójában helyezik el. A modernizációtobjektív, a szereplőktől független folyamatnak látják,amelyhez alkalmazkodni kell. Véleménye szerint az RMDSZviszonya a modernizációhoz (különösen aSzékelyföld modernizációjához) ilyenmódon írható le.
Ezen túlmenően azzal érvel,hogy az RMDSZ diskurzusa egy olyan, egységesnek tartott lenti„páriatársadalomhoz” szól, amihez hasonlóta térségben a posztkommunista gyűjtőpártokképzelnek el maguknak. Mindez még a kommunista időszakközéleti-értelmiségi felfogásában,a „közvetítő attitűdben” gyökerezik. Ehhezadódik az RMDSZ struktúrakonzervativizmusa, vagyis az atörekvés, hogy a rendszerváltást követőenmegszilárdult struktúrákat azok haszonélvezőimegmerevítsék. Elismeri, hogy ez önmagábanmég nem bal- vagy jobboldali jelenség, de véleményeszerint az átmeneti társadalmakban az átmenethaszonélvezőiként a posztkommunista pártoklettek struktúrakonzervatívvá, míg ajobboldal meghatározott értékeket számonkérve „értékkonzervatív”, deradikális attitűdöt alakított ki. Astruktúrakonzervatív pártok térségünkbenbaloldali pártok, tehát az RMDSZ is baloldali párt.

A történeti perspektíva hiánya és következményei

Az érvelés elsőránézésre koherens. Közelebbrőlmegvizsgálva azonban előtűnnek gyengeségei. Ezekközül legelőször a történeti perspektívahiányát érdemes kiemelni.
Természetesen kiindulhatunkabból, hogy az erdélyi magyarság közösségihagyományai – eszmeiek, szervezetiek stb. – csak 1989-ignyúlnak vissza. Ebben az esetben valóban elegendőlehet, ha csak az azóta eltelt időszakot vesszük számbaés az így adódó keretekhez viszonyítjukaz RMDSZ-t. Ha azonban az erdélyi magyarságnakkisebbségként is van története, akkorérdemes elhelyeznünk az RMDSZ-nek a közösséghezvaló viszonyát a történeti hagyományokközött is. Mindez elsőként az RMDSZ-nek a bal-jobbbesorolástól való ódzkodásakapcsán nyerhet értelmet.
Az RMDSZ saját felfogásábannem egyszerűen politikai szervezet, hanem, ahogy azt Bakk Miklósis írja, a kisebbségi közösség„egységes képviselete”. Ez azonban az 1993-asbrassói kongresszusra legfeljebb csak újra kialakulteszme volt, mert az erdélyi magyarság politikaiszerveződéseinek önképét és aközösséghez való viszonyát islényegében már a 20-as évektől ez afelfogás határozta meg. (Lásd erre vonatkozóanpl. Bárdi Nándor írásait.) Ezt képviselteaztán a Magyar Népközösség, 1940–44között az Erdélyi Párt, sőt a Magyar NépiSzövetség is. A többségi(!) körülményekközött működő Erdélyi Pártprogramjának bevezetője így szól: „[...] azerdélyi képviselők parlamenti csoportja meg akartaóvni Erdélyt attól, hogy az anyaországipártok küzdelmének színterévéválva, a kisebbségi sorsban féltve őrzöttmagyar egységünk darabokra törjön szét.Az új párt a napi politika harcain felülemelkedve,minden építő erdélyi magyar erő összefogásávala felszabadult kelet-magyarországi és erdélyirészeknek az idegen uralom okozta elesettségébőlvaló felemelését és az anyaországbavaló szerves és egészségesbeilleszkedését kívánja szolgálni.”(Gergely Jenő–Glatz Ferenc– Pölöskei Ferenc:Magyarországi pártprogramok 1867– 1944. Bp. 2003.463–471.) A párt vezetői pedig az erdélyi magyaregységet minden esetben hangsúlyozták is.
Az RMDSZ tehát egy élő,messzire visszanyúló hagyományra épít,amit a történeti tapasztalatok alapján akisebbségi közösség „autentikus” és„adekvát” megjelenítésének tartanak.Az egységeszme elfogadottságát mutatja, hogy azRMDSZ ellenzéke vagy szervezeteinek elnevezésével,vagy retorikájával maga is erről beszél. AzErdélyi Magyar Nemzeti Tanács neve nem a politikaimegosztottságot sugallja, ahogy Szász Jenőkijelentései sem arról szólnak, hogy csak azárulókkal kell leszámolni. Létezik tehátegy hagyomány, ami szerint a kisebbségnek kifeléegységesen fellépve saját szervezeténbelül, korporatív módon kell kezelnie a társadalmimegosztottságokat, és az RMDSZ csak felhasználjaezt.
Ezt elfogadva, belülről nézvetényleg értelmezhetetlen a bal-jobb megosztottság.Megint csak az Erdélyi Párt történetétfelidézve, Mikó Imre így fogalmazza meg ezt a senem jobb, se nem bal politikai pozíciót (A magyarOrszággyűlés. Hitel 1943. 12. sz. 751–760.): „AzErdélyi Pártba tömörült képviselőkhárom év alatt sem illeszkedtek bele abba a parlamentidialektikába, mely a kormánypárt ésellenzék vagy a jobboldal és a baloldal közöttszükségképpen kialakul, és azzal jár,hogy amit az egyik állít, azt a másik tagadásbaveszi. Ehelyett minden törekvésük arra irányult,hogy az erdélyi kérdéseket kiemeljék apártok közötti küzdelmek légköréből,és egyetemes nemzeti üggyé tegyék.”Mindez azonban nem a bal-jobb megoszlás tagadása, hanemintegrálása jegyében történik, ahogyaz RMDSZ-retorikában is. A kisebbségi szervezetegyszerűen föléemelkedik a megosztottságnak, éssaját keretei között kezeli.

Modernizáció,alkalmazkodás

A történeti perspektívahiánya nemcsak az RMDSZ önképénekértelmezésében vezeti tévútra BakkMiklóst, hanem kulcsszerepet kapó érvei kapcsánis. A modernizáció, illetve a hozzá kapcsolódóteleologikus történelemszemlélet következményeinekszámbavételére reagálva olcsómegoldás lenne, ha a Tőkés Lászlót amúlt emberének tituláló – ezértbaloldalra kerülő – Markó Bélát a múltés a jövő erőinek harcát vizionálómagyarországi jobboldallal ellenpontoznánk. Ezlegfeljebb arra hívja fel a figyelmünket, hogy önmagukbanálló, kiragadott mondatokat nem érdemes komolyérvek alapjául használni.
Sokkal lényegesebb ennélaz, hogy történetileg sem a modernizációigenlése, sem az ahhoz való alkalmazkodás, annakkülső adottságként való kezelésenem tekinthető a bal- és a jobboldalhoz tartozástmeghatározó kritériumnak. Különösenkisebbségi helyzetben, amelyet, legalábbis aközfelfogásban, amúgy is a kiszolgáltatottsághatároz meg. A reménytelen pártharcok helyett anemzetépítő modernizáció feléfordulás pedig a magyar kisebbségi hagyományonkívül is megtalálható.
Dr. Karl Wolff konzervatív-liberáliserdélyi szász politikus a Szász Néppártirányváltását, a megalapozókulcsfontosságú Unser Parteiprogram címűcikkében (Siebenbürgisch-deutsches Tageblatt 1890. június1.) arról értekezik, hogy a meddő sérelmipolitika helyett a reformok, a technikai modernizációkell előtérbe kerüljön. A szászoknakküldetésük van a műveltség és acivilizáció terjesztése terén, aminekcsak úgy tudnak megfelelni, ha alkalmazkodnak a korkövetelményeihez, ha kiemelkednek az elmaradottságbólés berendezkedésüket megjavítják,anélkül persze, hogy a működő és sikeresintézményeket megszüntetnék. Ennek alapjánvalódi modernizációs programot fogalmaz meg. Amezőgazdaság teljes átalakítását,tagosítással, a közös legelők felosztásával,a háromnyomásos művelés elhagyásával,gépesítéssel, a szakoktatásfejlesztésével, szövetkezetek alapításával,a kisiparosok helyzetének javítását éppena konkurenciaként számon tartott nagyipar meghonosításarévén, mivel a fokozódó kereslettámasztotta igényeknek a szövetkezeteklétrehozásával kíván megfelelni.Foglalkozik a városok modernizációjával,mind materiális, mind igazgatási értelemben.Mindezt pedig a szász civilizációs küldetéshezköti, ezt teszi meg a szász történelemcéljává és értelmévé.
A teleologikus történelemszemléletnem volt soha idegen az erdélyi magyar kisebbségönszemléletétől sem. A harmincas években aprofetikus nemzetszemléletet meghonosító csoport(Imre Lajos, Tavaszy Sándor stb.) a kisebbségi létetolyan tűzpróbaként próbálta megértelmezni, ami végső soron nem egyéb a nemzetiküldetésre való felkészülésnél.A kisebbségi korszakban átalakuló magyarságlesz az élcsapata a nagy nemzeti átalakulásnak,immár az anyaországban is. Ez a felfogáspolitikai ideológiává is alakult. Ismétaz Erdélyi Párt programját idézve: „Úgyérezzük, hogy Erdély magyarságátezek a lelki és társadalmi változásokelőkészítették, és alkalmassátették arra, hogy a nemzet legjobbjaival az első vonalbanhaladjon azon az úton, mely az új Európábanmegújult erős és független, öröktörténelmi feladatait betölteni tudóMagyarország megteremtéséhez vezet. Az ErdélyiPárt az erdélyi magyarságnak megpróbáltatásokbanmegedzett lelkét, szellemi és erkölcsi erejétennek a célnak a szolgálatába kívánjaállítani.” n A modernizáció teháta bal-jobb skálán elfoglalt helytől függetlentémája volt a kisebbségi politikusoknak, ahogyaz alkalmazkodás is. A Erdélyi Pártbanpolitizáló László Dezső Korszerűmagyarság című írása (Hitel 1942. 1. sz.9–17.) már címével is a közösségmodernizálásának szükségességébőlindul ki. De ugyanő mondja ki azt a tételt is, hogy atörténelem tanúsága szerint a kisebbségnek(sőt a kis nemzeteknek általában!) alkalmazkodniukkell a világ változásaihoz. Igaz, nem szolgaimásolással, de lényegüket mindenképpenát kell venni. Szerinte a magyar történelem nemegyéb „korszerű magyar válaszok sorozatánál”,és Szent István, Zrínyi, Széchenyisorakoznak mint a korszerűség meghonosítóiMagyarországon.
Nem szükségszerűen térel ettől az az álláspont, amit Bakk Miklós azRMDSZ-nek tulajdonít: Székelyföldet előbbmodernizálni kell, ezt követheti az autonómia. Amodernizáció itt nem feltétlenül öncél,hanem eszköz, az alkalmazkodás eszköze. Azalkalmazkodás elkerülhetetlen, ahogy amúgy azRMDSZ ellenzékének diskurzusában is. Amikor őkkijelentik, hogy az autonómia vezet el a gazdaságifejlődéshez, akkor az autonómiát tekintik azalkalmazkodás és a modernizációeszközének, abból kiindulva, hogy nélküleBukarest megakadályozza a térség felemelkedését.

Struktúrakonzervativizmus

Bakk Miklós harmadik felvetésesem hagyható kritika nélkül. A tagolatlan,páriatársadalomról már láthattuk,hogy az lényegében a hagyományos magyarkisebbségi közösségfelfogásmegjelenítését tekintve nem különbözika mindenkit a nemzeti érdeknek alárendelni kívánóellenzék felfogásától. Az RMDSZ isrészese a hagyománynak, és ha igaza van BakkMiklósnak abban, hogy az 1993-as programban „a konzervatívvonulat pedig összekapcsolta a kollektív jogok európaieszméit a két világháború közöttiautonómiatörekvések tradícióival”,akkor adott az explicit kapcsolódás is ehhez ahagyományhoz. (Ráadásul az általamidézett személyek és hasonlóan gondolkodótársaik egy kisebbségi panteon tagjai, eszméiketa közbeszédben ma is iránymutatónak szokáselfogadni.)
A struktúrakonzervativizmustétele azonban nem elsősorban a történetiperspektíva hiánya miatt vitatható, hanem azérvelési technika és az elméletmegalapozottsága miatt. Az érv végső soron egyanalógia, ami szerint Kelet-Európában most abaloldali pártok struktúrakonzervatívok, teháta struktúrakonzervatív RMDSZ is baloldali. Az analógiaazonban tudományos megalapozás nélkül nemvalódi érv, az pedig hiányzik a tételmögül. Sőt Magyarországon a vonatkozóvizsgálatok nem igazolták a hatalom- ésvagyonátmentés tételét. Sem Laki Mihályés Szalai Júlia vizsgálatai (Vállalkozókvagy polgárok? Bp. 2004.), sem Kovách Imre éstársai kutatásai. Kornai János a hatalomátmentéstéziséről kijelenti, hogy még az átmenetkorai szakaszára vonatkozóan sem igazolódott(Kornai János: Mit jelent a „rendszerváltás”?Élet és Irodalom 2007. március 2.). PerszeRomániában még igaz lehet, de kelet-európaiáltalános érvényessége márnem támasztható alá, ezzel viszont az analógiaegyetlen alapja is elvész. Marad az, hogy astruktúrakonzervativizmus képviselői elvileg bárkiklehetnek.
További probléma atézissel, hogy alkalmazásának esetenkéntnagyon erős ideológiai töltete van. Egyes szerzők eztvagy a hasonló jelentésű fogalmakat annak azidentitáskrízist okozó bizonytalanságnaka feloldására használják, ami arendszerváltást követő időszak magátkonzervatívnak tudó jobboldalát jellemzi, mivelnem konzerválni akarnak, hanem gyökeresen változtatni.(Jó példája ennek Lánczi Andrásfigyelemre méltó Konzervatív kiáltványa.)Ez azonban nem kizárólag az elemzést és amegértést célozza, hanem az „elemző” sajátpozícióját is szeretné magyarázni.A struktúrakonzervativizmus nem azért lesz baloldali,mert immanensen az lenne, hanem mert a magát jobboldalinakdefiniáló „elemző” saját radikalizmusánakmagyarázatára baloldalinak minősíti azokat,akik nem radikálisak.
További kételyekettámaszthat, hogy az elmélet célja eredetilegegyszeres törésvonal mentén megosztott közösséghelyzetének értelmezése volt. A magyarságkörében azonban a magyarokat szinte osztatlanul különközösségként kezelik, amire így nemalkalmazhatóak közvetlenül a romániaitársadalomra általában érvényesnektartott megfigyelések. Tehát az RMDSZ baloldaliságamég abból sem következik, ha Romániábanempirikusan kimutatható a baloldali struktúrakonzervativizmus.Azt külön igazolni kellene a magyarságon belül.
Vélhetően ezt szolgáljaBakk Miklós kísérlete arra, hogy az RMDSZ-t az1968 után kialakult modus vivendi folytonos képviselőjénektüntesse fel. Ami persze részben igazolható. Csaképpen visszanyúlik 1944-re és mégkorábbra. Amint arra Bárdi Nándor többízben felhívta a figyelmet, az 1944 utánpozícióba kerülő „baloldaliakat” anépszolgálati eszme közvetlenül kötiössze a két világháború köztikisebbségi korszak ideológiájával, sokukszocializációja annak intézményi kereteiközött ment végbe, egyéni értékrendjükalapjai ott alakultak ki. Így aztán legalábbiskérdéses, hogy ez valóban csak a kommunistakorszakkal való folytonosságot jelenti, vagy pedigkapcsolódást egy messzebbre visszanyúlókisebbségi hagyományhoz.
Mindezeken túl még egyellentmondást kell kiemelni a cikkből. Bár astruktúrakonzervativizmus az 1989 előtti állapotokhozkötődne, de a cikke lezárása ennek látványosanellentmond: „Később, a 90-es évek végétől,2000 után, amikor a koalíciós potenciálmegőrzése vált az RMDSZ legfontosabb stratégiaicéljává, előtérbe kerültek astruktúrakonzervatív vonások, amelyek viszontbaloldali-posztkommunista vonásokat kölcsönöztekaz RMDSZ-nek.” A szövetség eszerint nem arendszerváltáskor kialakult állapotokat akarjamegőrizni, hanem egy évtizedes változásifolyamat következményeit. Ha pedig a szövetségprogramja 1993-ban konzervatív-liberális volt, éskiürülését ezeknek a konzervatív-liberáliselveknek a megvalósulása okozta, akkor az iselképzelhető, hogy az RMDSZ ezt a konzervatív-liberálisstruktúrát akarja konzerválni.

Egry Gábor
A szerző budapesti történész