Egy felemás esztendő Ficóval

Ehhez a pozsonyi „sikerhez” nemcsak a román hatalomváltás kellett, hanem egy olyan – immár a Szlovák Nemzeti Párt nélkül (SNS) is kormányozni tudó – miniszterelnök is, aki új arcát igyekszik megmutatni Európának. Hogy mennyi őszinteséget rejt ez a frissített imázs, talán kár is feszegetni, hiszen a politika általában nem az igazmondásról, hanem a hatalom megszerzése, illetve megtartása érdekében kifejtett taktikáról szól, s ez korántsem csak Szlovákiára érvényes.

A parlamenti többség megszerzése után Fico és szociáldemokrata pártja feleslegesnek tartotta a korábban használt nacionalista hangnem beemelését eszköztárába, ezúttal a felelős, magabiztos kormányzásé volt a főszerep. Utóbbi viszont egyelőre nem hozta meg a remélt eredményeket. Szlovákia rendkívül magas, tizenöt százalékos munkanélküliséggel küzd, a fiatalok körében ez az arány a harmincöt százalékot is eléri. A kelet-szlovákiai régióban egyre ellenőrizhetetlenebbek a cigányokhoz kötődő problémák, sok településen a helyi önkormányzatok kénytelenek kiköltöztetésekkel, elkülönítésekkel elejét venni a munka nélküli roma közösségekhez kapcsolódó bűnözésnek.

Ebben a kontextusban tartotta időszerűnek Fico visszaemelni a nacionalista hangot retorikájába. Február végén a kormányfő a magyarellenes Matica Slovenska (Szlovák Anyácska) évfordulós ünnepségén az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké. A kijelentés meglepő módon még az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjét is bírálatra késztette, mi több, a The Economist is hosszabb írásban csodálkozott rá a pozsonyi kormány nacionalizmusára. Bár a felmérések szerint Fico pártja, az Irány–Szociáldemokrácia magabiztosan vezeti a népszerűségi listát, a kormányfő olykor-olykor fontosnak tartja jelezni a parlamenti küszöb alatt lévő SNS mintegy négyszázaléknyi szimpatizánsainak, hogy helyén van a szíve, akár pártjára is voksolhatnak majd a biztos kieső nemzetiek helyett.

A jelek szerint tehát Fico pillanatokon belül kész visszahangolni önmagát a nacionalista szólamokra, ráadásul a könnyített magyar honosítást lehetővé tevő törvénymódosításra válaszként elfogadott – a más állampolgárságot felvevőket a szlovák állampolgárságtól megfosztó – 2010-es jogszabály jelenleg is a „régi” Ficót idézi, változatlan maradt, túlélte Iveta Radicova kormányzását is. Mivel az uniós jog szerint az állampolgárság szabályozása tagállami hatáskörbe tartozik, csak a magyar–szlovák szakértői egyeztetésektől várhatunk elmozdulást, na meg az ügyet immár évek óta jegelő pozsonyi alkotmánybíróságtól – mérsékelt optimizmussal.

Ebben a politikai környezetben rendkívül nehéz a Magyar Közösség Pártjának (MKP) helyzete. Fontos tényező a dél-szlovákiai önkormányzatokban, parlamenten kívülisége miatt viszont elhanyagolható mellékszereplővé vált Pozsonyban, ami szinte a nullára csökkenti mozgásterét. Ha leragad a kisebbségi kérdéseknél, a felvidéki magyar könynyen választ inkább olyan szlovák pártot a megméretésen, amelyik ténylegesen befolyásolni tudja az ország sorsát. Amennyiben mindenkit érintő, gazdasági, társadalmi kérdésekben mond véleményt, könnyen a komolytalan formáció szerepébe kerülhet, az ügyeket ugyanis nem tudja befolyásolni. Így marad az egyetlen biztos pont, az anyaországgal ápolt jó viszony, az onnan érkező erkölcsi támogatás, ami az elkötelezett MKP-s szavazótábornak még jelenthet mozgósító erőt, új voksolók megnyeréséhez ellenben kevés. De a magyar választók többségét maga mögött tudó Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt helyzete sem könnyű. Ha a magyarokat érintő ügyekben túlságosan magabiztosan áll ki, elveszítheti jelenleg megbecsült státusát a rendkívül széttagolt jobbközép, liberális szlovák ellenzéknél, márpedig középtávon csak akkor kapaszkodhat meg a pozsonyi politika napos oldalán, ha belátható időn belül kormánytényező lesz. Nagy kérdés az is, meddig tud – különösebb eredmény elérése nélkül – meghatározó figura lenni a Most–Hídban és a felvidékiek körében Bugár Béla, a népszerűségi lista örök éllovasa.

Tetszik, nem tetszik, ez a két párt valószínűleg hosszabb távon fogja begyűjteni a felvidéki magyarok voksait, a két formáció egyesülése kizárt, közeledése, együttműködése időnként – bizonyos jól meghatározott cél érdekében – elképzelhető. Az ősszel esedékes megyei választások kapcsán egyelőre nem született egyezség, a tárgyalóasztalhoz ülő pártvezetők csupán a járási szintű egyeztetések ösztönzésében állapodtak meg. Az eddigi éles szemben álláshoz képest ez is óriási előrelépés, korábban a Most – Híd vezetése a megyei szintű koalíciók létrejöttét támogatta, s felfüggesztette az egyeztetéseket a járásokban. Az igazi tét azokban a járásokban van, ahol a magyarság aránya ötven százalék alatti, hiszen itt különösen veszélyeztetetté válik a magyar képviselet. A két párt az együttműködésben gondolkozik a jövő évi európai parlamenti választások kapcsán is. Hogy a végső megállapodástól ez ügyben is nagyon távol állnak a felek, azt hűen illusztrálja a Most–Híd alelnökének nyilatkozata. Simon Zsolt – aki már korábban közölte, megméreti magát a strasbourgi mandátumszerzést célzó küzdelemben – kijelentette, nem óhajt egy listán szerepelni Csáky Pállal, az MKP volt elnökével. Utóbbi mérlegeli, hogy az MKP színeiben elindul az uniós választásokon, amennyiben pártja támogatásáról biztosítja. Jelenleg két MKP-s politikus képviseli a szlovákiai magyarságot az Európai Parlamentben, az összefogással ez a létszám emelkedhet, a külön indulással viszont a strasbourgi részvételt is kockáztatnák, hiszen egyes felmérések szerint az ötszázalékos bejutási küszöböt mindkét párt elbukhatja.

Kis túlzással kijelenthető, hogy a magyarok szavazataiért versengő felvidéki pártok közötti viszony rosszabb állapotban van, mint a magyar–szlovák államközi kapcsolatok.

Egyelőre Fico, de Orbán Viktor is tartja magát ahhoz az első, varsói egyeztetésükön született szóbeli megállapodáshoz, miszerint megtárgyalandó nézeteltéréseiket nem viszik a nyilvánosság elé. Amúgy Pozsonyban sok esetben követendő példaként tekintenek a budapesti kormányzati intézkedésekre. Miközben Fico nyilatkozataiban udvarol az Uniónak, otthon csökkentette a magánnyugdíj-pénztári kötelező befizetéseket, és megadóztatta a pénzintézeteket. De kétségtelenül az is tehermentesíti a kétoldalú viszonyt, hogy a kettős állampolgárság s ezzel együtt a magyarországi szavazás szlovákiai akadályoztatása miatt az anyaországi politikai erők nem érdekeltek különböző harsány, kampányízű akciókkal tetszelegni a felvidéki magyaroknak, így Ficóék felesleges hergelése is elmarad. Egyébként nem mindenki elégedett a sokat hangoztatott közép-európai együttműködéshez elengedhetetlen magyar–szlovák jó kapcsolattal. Csáky Pál egykori szlovákiai miniszterelnök-helyettes rendre hiányolja a felvidéki magyarok ügyeinek hangsúlyosabb megjelenítését az államközi tárgyalásokon. Egyes hírek szerint a kettős állampolgárság ügyében egyeztető magyar és szlovák szakértők munkája belátható időn belül eredményes lehet, egy könnyítő törvénymódosítás pedig igazi áttörést jelentene a két szomszédos ország viszonyában.

Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese