Dinamó

Néha ugyan éhesen, de mindig pontosan fél hétkor lép ki az ajtón, nehogy elkéssen a dinamizmust szigorúan megkövetelő munkahelyéről. Ám azon az átkozott csütörtök tizenkettedikén minden ellene fordult. Azon a szerencsétlen kupaszerda utáni napon is későn ébredt, nem borotválkozott, nem vasalt és nem evett.

A villamos vaskerekeinek zakatolása már teljesen ébren találta. Orra alatt morgolódva dinamikusan taszigálta félre a szintén felszállni igyekvő, és szintén dinamikus diákokat, nyugdíjasokat. Ők is ugyanezt tették. Mindenki mindenki ellen. Sőt mivel a nyugdíjasok meglepő módon még nála is dinamikusabbaknak bizonyultak, Artúr végül lemaradt. Ekkor hirtelen kétségbeesett, ugyanis már többször megtapasztalta a közlekedési vállalat járműveinek dinamizmusát. Elkésem, és kirúg a főnök – futott át dinamikusan az agyán.

A sok, hasonlóan késésbe és kétségbeesett ember dinamikus, tömött oszlopsor formájában nyomult előre a járdán. Fizikai képtelenség átverekednem magam ezen a tömegen. Csak úgy hömpölyög a dinamikus munkásosztály – méltatlankodott magában –, miközben minden dinamizmusát összeszedve lavírozott a proletársak tengerében. Még három utca...még kettő...na még egy utca...mit utca?...sugárút! Mellette egy villamos csörömpöl, rajta reklám. Artúr szeme sarkából odapillant: Dinamic Kft. – hirdetik a nagy színes betűk. Fogai között elmorzsol egy „jókívánságot”, majd órájára néz. Csodálatos ez a dinamizmus, amellyel a másodpercmutató rója a köröket – lihegi. Öt... négy... háromkettő... egy... francot érek már oda – zihálja egyre dinamikusabban működő tüdejéből, és úgy dönt, befejezi az időmérő edzést.

Főnöke aznap a szokásosnál is dinamikusabb volt: mindenkinél korábban érkezett. Számára ez nem jelentett különösebb erőfeszítést, mivel a szomszédban lakott, mindössze száznegyvenhat dinamikus lépésre az irodájától, a lépcsőfokokat is beleszámítva.

Nézze, uram, ez így nem mehet tovább. Nem az első eset, hogy késik. Úgy érzem, nem képes megfelelni az elvárásainknak. Több dinamizmust vártam magától. A továbbiakban nem tartok igényt a szolgálataira – gondolta Artúr, amikor végül hét perc késéssel dinamikusan berontott az irodába. Nézze, uram, ez így nem mehet tovább. Nem az első eset, hogy késik. Úgy érzem, nem képes megfelelni az elvárásainknak. Több dinamizmust vártam magától. Ja, és még valami: a továbbiakban nem tartok igényt a szolgálataira – mondta két perccel később a főnöke. Artúr elnézést kért, és immár kevésbé dinamikusan kihátrált az irodából, hogy feltehesse a bosszút forrni. Megnézem én, mire megy ez nélkülem. Én vittem eddig a hátamon az egész céget – gondolta hiába.

Másnap, miután kijózanodott, a „véres boszszú” első lépéseként megvette a Hetedhét Hirdetőt, azzal a gonosz szándékkal, hogy miután elhelyezkedik a konkurenciánál, tönkreteszi majd ezt a kőszívű rabszolgahajcsárt. Elkezdte hát böngészni az állásajánlatokat: „Szeretnél egy fiatal, dinamikus csapatban dolgozni? Folyékonyan beszélsz norvégul és jól kezeled az x-cell, win-menthol és ccc+ programokat? Akkor köztünk a helyed”...bla bla... Na jó, lássuk a következőt: „Dinamikusan fejlődő multinacionális válla... „Na várjál, ez már rosszul kezdődik... Na akkor lássuk ezt:

„Lekvárzsibbasztógépgyár területi képviselőt alkalmaz. Ajánlatunk: teljesítményarányos jövedelem, autó, telefon, fejlődési lehetőség. Elvárások: lekvárzsibbasztásban szerzett, minimum hároméves tapasztalat, felsőfokú végzettség, jogosítvány, nyelvismeret az angol anyák szintjén, rugalmasság, dinamizmus...” Na... Fenébe, lássuk emezt: „Magáncég munkatársat alkalmaz. Feltételek: analitikus gondolkodásmód, túlórára való hajlandóság, angol, német, urdu, pastu, szuahéli és újmonostori nyelvek alapos ismerete, jó tárgyalókészség, dinamizmus” ...Te, ez kegyetlen má’... Nem lehetne itt befejezni ezt a cikket? – kérdezte ekkor Artúr. – Nem lehet. Ez még csak kb. négyezerötszáz karakter. Gazdasági válság van, minden betű számít. Artúr erre nagyot sóhajtott és összecsukta a Hirdetőt.

A munkaügyi hivatal fülledt levegőjű termében, miután a hosszan kígyózó sor közepén már két órája arra várt, hogy leadhassa kérelmét a segélyre, Artúr hirtelen hátrafordult és rezignáltan megszólalt: – Pedig nagyjából minden passzolna. A számítógépes programok a kisujjamban vannak, lekvárt is zsibbasztottam már, és norvégul is elég jól beszélek. Csak az a nyavalyás dinamó ne lenne...
– Rá se ránts, pajtás. Legalább megtanultunk valamit: azért vagyunk a világon, hogy a főnökünk otthon legyen benne. De tudod mit? Mivel ennek a szomorú történetnek te vagy a főhőse, átengedem neked a cikkdíjam 25 százalékát...

Szerző: Vincze Gyula