Csődbe mehet az USA?

Európában bizonyos országok – köztük Magyarország – ezen eladósodottsági szint alatt is kénytelenek voltak az EU, illetve az IMF segítségét kérni, mert másképpen nem tudták volna adósságukat a piacról finanszírozni. Mindeközben az USA adósságának kockázati besorolása mit sem változott a válság kezdete óta, vagyis megtartotta a lehető legjobb adósnak járó AAA besorolást.

A helyzetképet tovább rontja, hogy az Egyesült Államok költségvetési deficitje 2009-ben és 2010-ben is meghaladta a 10 százalékot, és minden valószínűség szerint idén is e szint felett lesz. Az államadósság tehát a válság óta meredeken nő, és hamarosan meg fogja haladni a 100 százalékos szintet. Kétséges továbbá, hogy a kormányzat képes lesz-e a kiadások jelentős lefaragására, és hogy ennek milyen hatása lesz a gazdaság állapotára. Az adósságválsággal küzdő európai országokéhoz hasonló jelentős megszorítások, a belső fogyasztás leszorítása nincs napirenden, mivel az magas részaránya miatt igen jelentős hatással lenne az ország nemzeti termékének alakulására. A belső fogyasztás csökkenése a GDP újabb visszaesését eredményezhetné, ami csak tovább rontaná az Egyesült Államok eladósodottsági mutatóját. Ugyanakkor a világ jelenleg még mindig legnagyobb gazdasága nem hagyatkozhat export vezérelt növekedésre sem, mivel kereskedelmi szektora viszonylag kis jelentőséggel bír a teljes GDP-hez képest. A katonai kiadások is jelentősen rányomják bélyegüket az amerikai költségvetési egyensúlyra, az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy jelentősen veszítsen katonai erejéből, képesnek kell lennie akár egyszerre több fronton is háborút vívni. Ennek költségeit tekintve csak igen korlátozott mértékben számíthat szövetségeseire. A költségvetési kiadások európai mértékű lefaragása tehát nem valószínű az Egyesült Államok esetében.

Joggal tehetjük fel tehát a kérdést, hogy megszorítások nélkül miért nem romlik az ország államadósságának megítélése. A befektetők töretlen bizalmának oka nem más, mint az Egyesült Államok dollár-előállítási monopóliuma. A dollár jelenleg az USA talán legkeresettebb exportcikke. Ez az, ami az USA államadósságát garantálni képes, és lehetővé teszi az USA számára, hogy külkereskedelmi deficitjét finanszírozza. A dollár iránti rendületlen kereslet egyik oka, hogy a legfontosabb árucikkek, vagyis az energiahordozók, nemesfémek és egyéb nyersanyagok árát dollárban jegyzik. Bármi, ami általában elengedhetetlenül fontos egy gazdaság működtetéséhez, az dollárért vásárolható meg. Tehát minden országnak dollárra van szüksége, ha ezekhez az árucikkekhez hozzá akar jutni. A dollár megnövekvő mennyisége pedig nem a fizetőeszköz jelentős gyengüléséhez vezetett, hanem a termékek dollárban kifejezett árának növekedését okozta, így csak még több dollárra van szükség azok megvásárlásához. A másik ok, hogy még mindig az amerikai fizetőeszköz a legfontosabb tartalékeszköz a világban. A felzárkózó országok, a korábbi pénzügyi válságokból levonva a következtetéseket, tartalékaik növelésével próbálnak védekezni az újabb megingásokkal szemben, ami azt jelenti, hogy megnövelték dollár iránti keresletüket.

Kína szerepe is igen fontos a dollár fennmaradó hegemóniájában, mivel egyrészt saját belső piacának viszonylagos fejletlensége okán gazdasági növekedése elsősorban az exportra támaszkodik. Amennyiben Kína „exportéhsége” csökken, és a saját maga által előállított javakat mind nagyobb arányban szívja fel saját belső piaca, akkor a dollár iránti kereslet is jelentősen csökkenhet. Erre a kínai társadalom, infrastruktúra, környezetvédelmi standardok nincsenek még felkészülve. A másik ok, ami a dollár fennmaradó hegemóniája mellett szól, az a kínai állam piaci folyamatokba történő jelentős beavatkozása. A két legnagyobb kínai árutőzsde már összességében nagyobb forgalmat bonyolít, mint a londoni vagy a chicagói piac, a termékek ára mégis az utóbbiakon határozódik meg. A kínai állami beavatkozás többféleképpen is összefüggésben van ezzel a jelenséggel. Egyrészt a külföldiek részvételét a piacokon jelentősen korlátozza a kínai hatóság, másrészt nincsen törvényes biztosíték arra, hogy a megkötött ügyletek kikényszeríthetők, különösen ha az hátrányosan érint egy állami kapcsolatokkal rendelkező vállalatot. A kínai állam nemcsak a nyersanyagok áralakulása, hanem az árfolyamok és az egyéb árucikkek területén is beavatkozik a szabadpiac működésébe. Ilyen körülmények közt a kínai piacok nem lehetnek ármeghatározók.

Amennyiben azonban a kínai piacok szabadabbá válnának, az jelentősen megnövelhetné a jüan nemzetközi tranzakciókban betöltött szerepét. Ez természetesen csökkentené a dollár iránti keresletet, az USA államadóssága pedig egészen más elbírálás alá esne. Sokan a kínai fizetőeszközt látják a jövő pénzének, de ennek egyelőre még nem érkezett el az ideje, így egyelőre fennmaradhat a dollár meghatározó szerepe és vele együtt a Kína által finanszírozott magas amerikai belső és külső deficit és államadósság.

Rezessy Gergely

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének doktorandusa