A verset első ízben a Magyar nyelv című folyóirat 1956-os évi első számában közölte fénymásolatban Keresztúry Mária, aki szerint a költemény Bartók egész világszemléletét fejezi ki. Később a költemény megjelent a Demény János által 1971-ben szerkesztett Bartók Béla levelei. Új dokumentumok című kiadványban is. Írásunkban az 1956-os első megjelenés másolatát közöljük. A versből sokszor idéztek nálunk, még román szerzők is, mint például Iosif Hertea Bihari hórák című tanulmányában, amely 1974-ben jelent meg a László Ferenc által szerkesztett Bartók-dolgozatokban, és ahol a szerző a kézirat második, javításokkal, törlésekkel, beszúrásokkal teli oldaláról az utolsó nyolc sor letisztázott változatát közli magyarul.

Bartók több kolindából maga szerkesztette a kantáta szövegét, egyik variánsát például Felsőidecsen (Idicel), egy fiatal lánytól hallotta. Kovács Sándornak a budapesti Holnap Kiadónál 2001-ben Bartók Béla útján – Utószó a Gyökerek című filmhez címmel megjelent könyvében leírja, hogy amikor egy interjú során, 1998-ban megkérdezték Felsőidecsen a falubeliektől, hogy ismerték-e a kolinda adatközlőjét, bizonytalanul hümmögtek, de amikor Csíky Boldizsár zeneszerző elkezdte románul a szarvassá vált fiúk legendáját, a magát akkor 96 évesnek valló Ioana néni folytatta a szöveget.

Tehát a 20. század fordulóján az idősebbek még emlékeztek a kolindára, amelynek Bartók által megfogalmazott változatában az apa hiába hívja vissza a csodaszarvassá vált kilenc fiát, ők már megízlelték a szabadságot,  és nem térhetnek vissza, mert: „…az ő szarvuk  ajtón be nem térhet, csak betér az völgyekbe; a karcsú testük gúnyában nem járhat, csak járhat az lombok közt; a lábuk nem lép tűzhely hamujába, csak a puha avarba; szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból.”

A hontalan világpolgár

Bartók nagyon szerethette ezt a szöveget, mert egyszer a Magyar Rádióba is bemondta, s a felvétel egyike azon nagyon ritka dokumentumoknak, amelyeken a zeneszerző beszédhangját hallhatjuk. Mivel Bartók kézírása nem sokat változott az idők folyamán, ezért nem tudhatjuk, hogy a vers Bartók európai vagy amerikai életszakaszában készült, s így azt sem tudhatjuk, hogy milyen élettapasztalatok álltak mögötte a vers megírásakor. A népzenegyűjtő-zeneszerző Bartók Octavian Beu román muzikológusnak 1931. január 10-én írt, alábbi mondataiban is jelen van a gondolat, amely akár a kantáta fő mondanivalójaként is értelmezhető:

„Az én igazi vezéreszmém […], amelynek mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére.” Mivel Bartók végül nem fejezte be a trilógiát Európában, ezért feltételezhetjük, hogy a folytatás gondolata az Egyesült Államokban is foglalkoztatta – hisz a közönséges levélpapírra írt, 160×220 milliméteres kéziratot magával vitte az új világba –, de a hazájától való kényszerű megválás élményének és a két világháború borzalmas tapasztalatainak hatására világszemlélete bizonyára új dimenziókkal gazdagodott.

Valószínű tehát, hogy Bartók ekkor már nem csak annak a három népnek a testvéri barátságára gondolt, amelyeknek a népzenéjét oly nagy érdeklődéssel és szeretettel tanulmányozta kelet-európai szűk hazájában. Amerikában Bartók már a hontalanná vált világpolgár szemével nézte a világot, akit a körülmények arra kényszerítettek, hogy hazájának tekintse az egész világot. Bartók az ázsiai eredetű pentatóniát, a kelet-európai „akusztikus skálát” és a nyugat-európai összhangzást, formavilágot ötvözte egybe művészetében, és Lendvai Ernő muzikológus joggal állíthatta Bartók dramaturgiája című könyvében: „Bartóknak olyasmi sikerült, ami előtte senkinek sem valósulhatott meg: Kelet és Nyugat jelképes kézfogása.”

Az összehasonlító folklór megalapítója, Bartók Béla Népdalkutatás és nacionalizmus című írásában hangsúlyozza a tárgyilagosság szükségességét bármilyen kutatási területen. A zenei folklór kutatójának ajánlja a következő tanácsot: „Munkája közben „igyekeznie” kell felfüggeszteni a maga nemzeti érzését mindaddig, míg az anyag összehasonlításával foglalkozik.

Az „igyekezni” szót szándékosan használom és különösen hangsúlyozom, mert ez a követelmény elvégre is csak eszmény, melyet lehetőleg meg kell közelíteni, elérni azonban aligha lehet. Mert végre is az ember tökéletlen teremtmény, és gyakran érzéseinek rabja. És éppen az anyanyelvvel és a hazai dolgokkal kapcsolatos érzések a legösztönszerűbbek, a legerősebbek. De az igazi kutatóban okvetlenül legyen annyi lelkierő, hogy ezeket az érzéseket, ahol kell, megfékezze és viszszaszorítsa.”

A népzene hatása

Talán nem is a körülmények akadályozták meg Bartókot abban, hogy folytassa román–magyar–szlovák vokálszimfonikus trilógiáját, hanem ő maga határozott úgy, hogy először a jövő generáció számára, tehát pedagógiai műveiben juttatja kifejezésre a népek testvériségére és barátságára vonatkozó eszméit. Bartók nagyon jól tudta és szavakban is kifejezésre juttatta azt, hogy az „egyenlőség” és „testvériség” ugyanúgy csak egy-egy „eszmény”, mint a tárgyilagosság a népzenekutatásban. Ezt az ideált egyre inkább meg kell közelíteni, tökéletes megvalósítására azonban talán sohasem lesz képes az emberiség.

László Ferenc kolozsvári muzikológus számszerű kimutatást készített azokról a népdalokról, melyeket a zongorára és énekhangra komponált, pedagógiai vonatkozású műveiben dolgozott fel Bartók. Az 1908-ban, 1909-ben készült Gyermekeknek című zongoradarab-sorozatban, valamint az 1915-ben szerzett Szonatinában, Román népi táncokban, a Román kolinda-dallamok zongorára ciklusaiban, valamint a kiadatlanul maradt Kilenc román népdal énekre és zongorára című kórusműveiben a három folklórréteg egyenlő arányban szerepel. (A kiadatlanul maradt művekről László Ferenc feltételezi, hogy szintén az ifjúság számára készültek.) A Negyvennégy hegedő-duó (1931) ugyanazt a szerepet tölti be a hegedűpedagógiában, mint az előbb felsorolt művek a zongora- és énekpedagógiában.

A zeneszerző itt a ruszin, szerb és arab népzene terén végzett kutatásainak eredményeit is feldolgozta, tehát nemcsak a közép-kelet-európai népdalkincset hasznosította a pedagógia számára, hanem az északi és a déli szláv népek zenekultúrájának egypár jellegzetes darabját, valamint az arab népzene egzotikus világát is, melyet 1913-ban ismert meg az algíri Biskrában.

Mindehhez még hozzátehetjük, hogy Bartók népdalkutatásainak hatása nem csak azokban a művekben jut kifejezésre, melyekben a népzenei eredet már a címből, illetve a kiadványok végén vagy elején közölt népzenei forrásokból is kitűnik. A népzene hatása kimutatható bármelyik pedagógiai vonatkozású műben, és általánosított formában még a Mikrokozmosz öt füzetében is, melyekben a dallamok eredete már nem annyira világos, mint az egyszerű népdalfeldolgozásokban.

A trilógiához kapcsolódó szöveg népi ihletésű, a Vetekedik vala háromféle virág kezdetű népdal hatására íródhatott. Ezt a népdalt Kodály Zoltán gyűjtötte a Nyitra megyei Ghimesen (szlovákul Jelenec), és először Bartók és Kodály közös művében, a Magyar Népdalokban jelent meg Virágok vetélkedése címen, 1906-ban. A kiadvány jegyzetéből megtudhatjuk, hogy a Virágok vetélkedésének eddig ismeretlen dallamát az utolsó órában sikerült fölfedezni, mert már csak néhány ghimesi öregasszony tudta.

„Vetekedik vala háromféle virág,
Elsőféle virág a búza szép virág,
Másikféle virág a szőlő szép virág,
A harmadikféle a rózsa szép virág.
Ne vetekedj vélem te szőlő szép virág,
Mert bizony én vélem széles e világ él.
Ne vetekedj vélem te búza szép virág,
Mert bizony én vélem szent misét szolgálnak.
Ne vetekedj vélem búza, szőlő virág,
Mert bizony én vélem lányok dicsekednek.”

A kéziratban maradt Bartók vers első oldala még aránylag könnyen olvasható, a másodikon azonban már több javítás, kihúzás található. A verset 2000 augusztusában több nyelvre (angolra, németre, spanyolra) is lefordíttatta e sorok írója a román származású, de Angliában élő Carola Grindea által alapított European Piano Teachers Association budapesti 22-ik Nemzetközi Zongora Konferencia keretén belül Comments on a Bartók Poem Found in Manuscript (Megjegyzések egy kéziratban maradt Bartók-vers margójára) címen tartott előadása számára.

 „S egyre csak vetekszik mind e három ország,
Napkelet, napnyugat, fényes dél országa.
Meg is meghallja ezt minden ország ura,
Minden ország ura, a teremtő isten:
Sose vetekedj te háromféle ország,
Hiú vetekedés semmit sem bizonyít, semmire se való.
Csak mutasd meg, mutasd meg háromféle ország,
Mutasd meg, mutasd meg, mit tudsz teremteni.
Aki jobbat teremt, elsőség is azé,
Elsőség is azé, azt választom én is.
Összetanakodik háromféle ország,
Összetanakodik, mérkőzésre indul…” (részlet)

Bartók Béla–József Attila: Medvetánc

József Attila érdeklődése Bartók zenéje iránt nemcsak abban nyilvánult meg, hogy egyik versének, sőt egy egész verskötetnek is a zeneszerző egyik legkeményebb hangzású zongoradarabja címét adta: Medvetánc, hanem abban is, hogy a költő tanulmányt készült írni Bartók zenéjéről. A tervezett tanulmány tizenöt fejezetből állt volna, melyeknek lényegét hosszabb-rövidebb pontokban foglalta össze József Attila. Medvetánc, A nem-zenéből értjük a zenét, Megjegyzések József Attila tanulmánytervezetének pontjaihoz címmel Demény János részletesen kifejti a tizenöt pontban rejtőző, meg nem fogalmazott gondolatokat a Bartók-dolgozatok 1974-es kiadásában. Nem tudjuk biztosan, milyen zenei előkészületek után fordult a költő érdeklődése Bartók zenéje felé, csak annyit tudunk – mivel ez már a tanulmány első pontjából is kiviláglik –, hogy József Attila látogatta az Országos Szociálpolitikai Intézet zenetörténeti szemináriumait.
Folytatás a következő Szempontban

Boér Mária