Csak az öreg, aki várja a halált

– Honnan jött a késztetés, hogy a papi pályát válassza?
– Katolikus családból származom. Őseimet – nemcsak a családunkat, hanem Nagykároly környékén hat-hét község népét – a Károlyi grófok telepítették le 1625 és 1660 között Baden-Würtenberg tartományból, mert tudták, hogy mélyen vallásos és becsületes, keményen dolgozó emberek. A vallásos érzület olyan erős, hogy ez alatt a 350 év alatt a mi kis községünk, Csanálos, 27 papot és 44 apácát adott az egyháznak. Apámnak az öccse Felsővisón volt esperes-plébános, s a rokonságunkban még hét pap volt. A papi pályának ilyen hagyománya volt a családunkban.

– Ritkaság, hogy valaki orosztanárból legyen pap, aztán pedig püspök, mint ahogy az ön esetében történt. Mi ennek a története?
– Abban az időben Románia egy Rómától független katolikus egyházat akart. Én ebben nem akartam rész venni. Világi egyetemre nem vettek fel, mert kuláklistán voltunk. Geológiára akartam felvételizni, de nem fogadták el az irataimat, mondván, hogy osztályellenség vagyok. Hatan voltunk testvérek, én voltam a legidősebb. Apámat német származása miatt deportálták Oroszországba, anyám kuláklistán szerepelt. A földet meg kellett művelni, de hiába termeltünk akár ötszáz mázsa búzát, mert az egészet elvitték, mi pedig éheztünk, puliszkát ettünk. Csak egy lehetőséget láttam arra, hogy segítsem a családot: akkoriban vezették be az orosz nyelv oktatását, de nem nagyon akadt, aki tanítsa. Nekiláttam megtanulni az orosz nyelvet, és levizsgáztam a bukaresti Maxim Gorkij Intézetben. Olyan minősítést kaptam, hogy bármilyen szinten taníthatok oroszt. Ezzel aztán befogadtak a tanügybe, nem törődtek vele, hogy kulákgyermek vagyok. A tanügyben akkor sem volt nagyon jó fizetés, de én ezt azzal pótoltam, hogy a gyárakba küldött gépek, felszerelések használati utasításait fordítottam. Ezt nagyon jól megfizették, és tudtam segíteni a családomat.

– Püspöki szolgálata során mit tartott a legfőbb feladatának?
– Nekem Szent László király a példaképem. Ahogy ő vizet fakasztott, hogy a vitézei győzzenek a csatában, én a fél évszázados kommunista, ateista hatalom révén kiszikkasztott, pogánnyá, a vallás ellenségévé tett lelkeket akartam nemesíteni. A cél az, hogy ne lássunk senkiben ellenséget, bármilyen rosszat tett is nekünk a másik. Büszkének nem szabad lenni, mert az vétek, de egyre büszkék lehetünk: hogy senki nem tud nekünk olyat tenni, hogy ellenséget lássunk benne. Ez lett volna a célom. Mindig azt mondtam, hogy a váradi egyházmegyéért érdemes élni, dolgozni, s ha jönne olyan történelmi pillanat, amely azt követelné, érdemes meghalni is érte.

– Az elmúlt 19 év alatt tucatnyi értékes épületet sikerült visszaszerezni, köztük a püspöki palotát, 5000 hektár erdőt, 200 hektár szántót. Vannak-e még fontos, restitúcióra váró ingatlanjai a püspökségnek?
– Vannak, de rengeteg a visszaélés. Aradon van egy nagyon szép házunk a főtéren, 30 lakással. Viszszakértük, de a polgármesteri hivatal eladta azoknak, akik benne laknak. Mi nem tágítottunk, bepereltük a várost, úgyhogy a polgármesteri hivatal kénytelen volt visszaadni a vételárat. Ezek után a mi boszszantásunkra, kárunkra, a város az állam nevére telekkönyveztette az ingatlant, tehát ismét pereskednünk kell. Nagyváradon, hogy mást ne mondjak, itt a filharmónia, amely katolikus ifjúsági klub és katolikus nyomda volt. Az Ady-gimnáziummal szemben a Nagysándor utcai sarokház is a miénk volt, amit szintén nem adtak vissza, most Brüsszelben van az ügy. A poliklinika szintén a miénk volt, a mizeri rendé. A mizeri rend telkére a magyar állam olyan megegyezéssel épített pénzügyi palotát, hogy harminc évig használja, aztán pedig visszaszáll a rendre. Ezt is visszakértük. Méltatlan ügykezelője lennék egyházamnak, ha nem kérnék mindent vissza, ami a híveimnek és a papjaimnak a közös tulajdona.

– Nem jelent nagy terhet a püspökség számára a visszaszolgáltatott ingatlanok kezelése?
– Nem. A gond az, hogy annyira tönkretették őket, hogy rengeteget kell költenünk rájuk, mielőtt hasznot hoznának.

– Bár a püspökség anyagiakban gyarapodásnak indult az elmúlt években, a hívek száma évente 500 fővel csökken. Tud-e tenni valamit az egyház azért, hogy megálljon a fogyatkozás?
– Ez az erkölcsi neveléshez tartozik. Sajnos a híveink egy részének nincs keresztény lelkiismerete, mert ha lenne, nem engedné meg magának, hogy a saját gyermekét meggyilkolja. Az abortusz gyilkosság, azt nem lehet kimagyarázni. Ugyanakkor gazdasági emelkedésre is szükség lenne, mivel ha jólét van, több gyermeket lehet vállalni. Erről már nem az egyház tehet, hanem a kormány, a miniszterek, akik a világi dolgokat igazgatják.

– Püspök úr, miben látja az egyház előtt álló fő kihívásokat a harmadik évezredben?
– Mi a lelkeket akarjuk művelni, nemessé tenni, hogy ember embernek ne farkasa, hanem ellenkezőleg, segítője legyen. Hiába jött létre az Európai Unió, az csak a gazdasági érdekre ügyel. Nem baj, ha figyelünk a gazdasági érdekre, mert az az előrehaladás egyik motorja, de az már baj, ha csak a személyes érdeket tartjuk szem előtt. Az egyház célja, hogy az embereket olyan irányba befolyásolja, hogy ne csak a gazdasági és egyéni érdekeiket kövessék. Az egyház nem a liberalizmus ellen van, létezik nemes liberalizmus, van, amiben az egyház is liberális. A probléma a kozmopolitizmus, a világfiság. Ha valaki kozmopolita, annak se hite, se nemzetiségtudata nincs. Az csak azt nézi, hogy ő maga haladjon.

– Több mint 19 év szolgálat után márciusban átadja helyét Böcskei Lászlónak, a nagyváradi római katolikus egyházmegye 82. püspökének. Milyen tervei vannak nyugdíjas éveire?
– Ha a Jóisten ad még fizikai erőt és szellemi képességet is, bőven van még mit tenni. Püspökként ugyan nyugdíjba megyek, de szentjobbi apát maradok, az nincs korhatárhoz kötve, a megbízatás halálig tart. Bár jelenleg nincsenek Szentjobbon szerzetesek, az apátságnak van szerzetesháza és vagyona, csak vissza kell kérni, 135 hektár erdőt már
vissza tudtam szerezni. Nekem most még az lenne a feladatom, hogy rendbe tegyem az apátság épületét, visszaszerezzem a javait. Én felelek azért, hogy miután nyugdíjba mentem, ne csak a lábamat lógassam, és várjam a halálomat, hiszen az Isten számon fogja kérni rajtam, hogy az időmet és a képességeimet felhasználtam-e a köz javára. Öreg csak az, aki nyugdíjba ment, várja a halált, és már nincs életcélja.

– Az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának legutóbbi ülésén felmerült, hogy befutó helyet szánnának önnek a júniusi európai parlamenti választáson. Elfogadná a jelölést?
– Hivatalosan nekem még nem szóltak. Ha felkérnének, akkor meg kellene kérdezzem a pápát, nem kifogásolja-e. Ha Róma hozzájárul, és megfelelek a feltételeknek, akkor vállalnám, hogy lássa még valami hasznomat a társadalom. Bírom még erővel, jelenleg is napi 15 órát dolgozom. Ha még ötven évet élnék, akkor sem tudnám megszolgálni azt a sok jót, amit életem során az emberektől kaptam.