Az energiafüggetlenség veszélyes ábrándja

A világ energiabiztonságáraa legnagyobb fenyegetést nem a terrorcselekmények vagyaz olajtermelő országok által alkalmazott embargókjelentik – ezek mind rövid távú események,amelyeket gyorsan és hatékonyan lehet kezelni különféleintézkedésekkel, például a stratégiaiolajtartalékok megnyitásával,termelésnöveléssel, vagy az olajimportváltozatosabbá tételével. Ehelyett aleginkább az fenyegeti az energiaellátás hosszútávú fenntarthatóságát, hogy nincsösszhang a további kapacitásteremtő beruházásokés az energetikai infrastruktúra, illetve a növekvőenergiaszükségletek között.
A nagy olajexportőröktöbbféleképpen válaszolhatnak azenergiakérdés elpolitizálására, aválaszok többsége pedig inkábbsúlyosbítaná, mint könnyítenéa globális energiahelyzetet. Válaszképpen akormányzatoknak és politikusoknak az olajfüggőségcsökkentésére vagy akár megszüntetésérevonatkozó felhívására az egyiklegvalószerűbb forgatókönyv az lehet, hogy azolajtermelő országokban csökkenni fog a termelésikapacitás növelésébe történőberuházás.
Ebben az esetben szinte biztosra vehetőegy energiaválság, ha az energiafüggetlenségszorgalmazóinak nem sikerül időben működőképesalternatívát nyújtaniuk. Ezek az erőfeszítésekpersze nem lesznek képesek elfogadható időn belülfelváltani az olajat, mivel nem piaci indíttatásúak,és jelentős anyagi ráfordítástigényelnek.
A politikai vezetők ellenségesretorikájával szembesülve az olajtermelők számáraerős késztetést jelent a kitermelés növelése,hogy olyan szintre csökkentsék az árakat, amelyaláássa az alternatív energiaforrásokgazdasági alkalmazhatóságát – ez egylogikus intervencionista politika, amely ellensúlyozza afogyasztó országok olajellenes intervencionistapolitikáit. Hiszen az olajárak összeomlásahalálos ítélete lenne néhány újenergetikai technológiának, és nem mellékesenfokozná az olajkeresletet.
Még ha az olajtermelő országoknem is okoznak szándékosan olajárzuhanást,felpörgethetik a termelést a maximális szintre,miközben az olajnak lenne valamelyes értéke.Csakhogy az alacsonyabb olajárak a keresletcsökkenésselkapcsolatos várakozásokkal együtt arrakésztethetik az olajtermelő országokat, hogycsökkentsék a termelési kapacitás tervezettfokozását, és hogy – amint azt korábbanis tették – akár későbbre halasszanaknagyarányú projekteket, ez pedig az olajellátáscsökkenését eredményezi. Így tehátha az alternatív energiatechnológiák nem lesznekhasználhatók abban a pillanatban, ahogy az olajtermeléshanyatlani kezd, a globális hiány elkerülhetetlenlesz, ugyanakkor a beruházási deficit felszámolásaévekbe telhet, akkor is, ha az olaj ára emelkedni kezd.
Mindezen lehetőségek ellenéretegyük fel, hogy az energiafüggetlenséggelkapcsolatos tervek sikerrel járnak, és néhányeurópai ország, az Egyesült Államok, Japán,Kína és India önellátóváválik. Ebben az esetben a nagy olajexportőrök aztkereshetik, hogy a kevésbé értékesolajukat hogyan használhatnák olcsóüzemanyagként a nehézipari ágazatban. Aközvetlen olajkivitel helyett most a fém- ésvegyipari termékekbe, illetve késztermékekbefektetett energiát exportálnák, jóvalolcsóbban, mint az olajfogyasztó államok –különösen Európa és az EgyesültÁllamok – cégei, tekintettel arra, hogy ezek azállamok a drágább alternatívenergiaforrásoktól függnek.
Az energiafüggetlenség ígyegész iparágakat tehet tönkre, különösena petrolkémiai ágazatot, valamint az alumínium-és acélgyártást. Tulajdonképpen azolajtermelő országokban az olcsó energiaversenyképessé teheti az új iparágakat akínai, indiai és délkelet-ázsiai iparral.Ennek pedig a munkanélküliség növekedéseés a gazdaság meggyengülése lenne akövetkezménye. Az esetleges energiafüggetlenségpedig petrolkémiai és acélfüggőségeteredményezhet.
Mi várható tehát?Vajon a politikusok a „függetlenség” folyamatosbűvöletében megpróbálják-e sorra,egyenként felszámolni a nyersanyagoktól valófüggőségeket? Másképp fogalmazva, vajon az„energiafüggetlenség” ügye a globalizációvisszafordítását célozza-e?
Az olajtartalékok végesek.Csakis hosszú távú, piacorientált,gazdaságilag hatékony és fenntarthatóenergiaopciók képesek növekedésteredményezni termelő és fogyasztó országokbanegyaránt. Ezzel szemben az izolacionista politikákmindig hiányhoz és elégedetlenséghezvezetnek. Attól függetlenül, hogy milyen formábantörténik kísérlet az energiafüggetlenségcélkitűzésének megvalósítására,ez soha nem lesz több mint elérhetetlen – éspotenciálisan veszélyes – ábránd.

A. F. Alhadzsi közgazdász,
az Ohio Északi Egyetem oktatója

Gavin Longmuir kőolajmérnök,
az Olajügyi Tanácsadók NemzetköziEgyesületének (IPCA) tagja

Fordította: F. S
© Project Syndicate, Krónika2007.