Az akaratlan láncolás

Ezért mellbevágóSzabó Róbert Csaba első kötetének címeés alcíme. A cím egyszerre kihívóés hivalkodó: Az egész Antarktisz kontinens –mintha hirtelen megszűnt volna mindaz a rejtély, amelyet azelső bekezdésben próbáltam körülírni.Az alcím látszólag hasonlít hozzá,valójában viszont nagyon is el- vagy inkábbvisszabizonytalanít: A látás, a hallás,az ízlelés, a hang, a tapintás és a szívelvesztése. A szívig minden rendben van, ésérthető; a szív után semmi nincs rendben, ésminden érthetetlen. Kevésbé romantikusan aztmondhatnánk, a szív nagyon kilóg a sorból.S ha mint mindenki, aki zavarba jön, mi magunk is jobbanelkezdünk figyelni, akkor észrevehetjük, hogykimaradt egy fontos érzékterület, a szaglás.Helyét a hang vette át az első pillantásra olyakkurátusnak tűnő felsorolásban.
De miért „tűnő”? Ne mérjükaz akkurátusságot a közhely pontosságával.Egy író éppen attól író, haíró, hogy másképp látja,megbolondítja, kiforgatja a sztereotípiákat.Létezik öt érzékszerv és öthozzájuk kapcsolódó érzékterület,amelyet a biológusok állapítottak meg, ésolyan magabiztos vesszőket tettek közéjük, minthabizony mindenki számára kötelező szabálytállítottak volna fel. Nos, Szabó RóbertCsaba bejelenti: számára nem a szaglás a fontos,hanem a hang, vagy legalábbis a hang sokkal fontosabb, mint aszaglás.
De mi következik ebből? Ha avilágirodalomnak azt a remekét vesszük szemügyre,amelyben, éppen ellenkezőleg, a szaglás a lehetőlegfontosabb szerepet tölti be, Patrick Süskind Aparfümjét, kiderül, hogy a kivételes szaglásúJean-Baptiste Grenouille lelki értelemben fokozatosankatatónná, kommunikációképtelennéválik. Bár talán nem is jó ez a„fokozatosan”, hiszen Grenouille soha nem érdeklődiksemmi és senki iránt, soha nem barátkozik összesenkivel, nem szeret senkit; őt csak az illatok érdeklik,semmi más, Laura Richist is azért követiszenvedélyesen, nem azért, mert egyetlen pillanatra isbelészeretett volna.
Ezzel szemben az Antarktisz szerzőjétvagy inkább szövegét minden és mindenkiérdekli, s az érzékszerveket és agesztusokat azért veszi szemügyre, azért figyelimeg és írja le, mert az emberre kíváncsi,az embert vizsgálja, de nem úgy, hogy megkülönböztetimagát tőle, hanem úgy, hogy nem tud elszakadni tőle.Miközben őt, azt a valakit figyeli, aközben önmagát,mert semmi emberi nem idegen tőle. „És akkor már nemtudod, mi ez a fordított érdeklődés, ahogy akar, éjjeli háromkor megfogja először acsuklódat, majd az alkarodat, átdöccen akönyöködön, a porcokon, és a bicepszedbemarkol, mintha egyre nehezebb lenne följebb mászni. Ez akar nem fog megállni a váll domborulatánálés a nyak tövében, az ádámcsutkaalatt, a száj alatt, a szemgödröknél, ésahogy a tarkón végül lecsúszik, érzed,hogy esze ágában sincs abbahagyni, és titokbanelképzeled, egy kar lebeg a sötétben, éstéged tapogat körbe, hogy valakinek az itt felejtettkarja, ami éjjeli háromkor a te oldaladat nyomta, mosta sötétben megkeres téged. És ahogykontúrjaidat felderíti, tudnod kell, ez lesz az őteste is, ezek a vonalak, amelyek megébresztették,amikor egy test rajta feküdt. És akkor mársemmiképpen sem lepődhetsz meg, amikor reggel magad melletttalálsz valakit, karodat feje alá lopva, szájaszegletében azzal a kis nyállal, amit magad islenyelhettél volna” (A kar, amin fekszel).
Ez a nyál, amely összeláncolkét embert, amely megteremti a bensőségességérzetét – ez az érzékek kíváncsiságánaklegfőbb hozadéka, és (hogy kissé frivol legyek)e próza vízjele. Persze a „láncolás”szinte véletlenül, szándéktalanul,tudattalanul történik, vagy ha nem is így,mindenesetre meglehetősen távol sorstól, végzettől,szándéktól és akarattól. Úgyműködik, mint egy Cortázar-karcolat, A tenyérvonalai, ahol minden mindennel összefügg, de ezt azösszefüggést az teremti meg, hogy az írófeljegyezte, egymás mellé írta az eredetilegössze nem függő dolgokat. De mi az, hogy „eredetileg”?Vagy mint Örkény nagyszerű egypercese, Az életértelme, paprika, madzag és paprikakoszorúrejtélyes összefüggéseiről az életértelmével. De mi „az élet értelme”?
Nem tudjuk, hál’istennek. Csakazt, hogy visszafogott, feszesre húzott vagy indázómondatokkal olykor a nyomába eredünk. Mert mindenkitérdekel egy tenyér vagy egy paprikakoszorú, ésvan, akit egyenesen AZ EGÉSZ ANTARKTISZ KONTINENS.

Szabó Róbert Csaba: Azegész Antarktisz kontinens. A látás, a hallás,az ízlelés, a hang, a tapintás és a szívelvesztése. Mentor, Marosvásárhely, 2006 n