Az érdemrendügy indoklása: ceauşescui retorika

A testület a napokban kézbesítette indoklását, amely 17 oldalon keresztül sorolja azokat az érveket, amelyek alapján megalapozottnak tekintik az éremrend visszavonását. A dokumentum tartalma megerõsíti azokat a korábbi gyanúkat, miszerint a testület kimondottan pártalapon működik, és ítéletét már a létrehozása elõtt tudni lehetet, a több hónapon át húzódó procedúrára és az ülésezésekre csak azért volt szükség, hogy eljárásjogilag ne lehessen kifogást emelni a döntés ellen.

Az érdemrend visszavonását Tõkés egy tavaly nyári, Tusványoson tett kijelentése miatt kezdeményezték, amelyben azt kérte a mellette ülõ Orbán Viktor magyar miniszterelnöktõl, hogy Magyarország – Ausztria és Dél-Tirol mintájára – vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyiek fölött. A kijelentést hibásan fordították románra – védhatalom helyett protektorátus ment át a román sajtónak –, a kormány fõ erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig erre azonnal lecsapott, és az érdemrend visszavonását követelte Traian Băsescu államfõtõl arra hivatkozva, hogy azt még 2009-ben, a forradalom 20. évfordulóján õ adta Tõkésnek.

Már akkor egyértelmû volt, hogy a Tõkés-ügy bukaresti belpolitikai játszmák részévé vált, és tusnádfürdõi kijelentése csupán ürügy arra, hogy a kormány újabb támadást intézzen legfõbb politikai ellenfele, az államfõ ellen, akit így olyan színben tüntethetett fel, hogy egy, az ország területi épségét és szuverenitását megkérdõjelezõ magyarral cimborál – tehát hazaáruló. Az államfõi hivatal megkísérelte elhárítani a felelõsséget, mondván: a hatályos jogszabályok értelmében egy kitüntetést csak olyanok vonhatnak vissza, akik maguk is birtokolják azt.

Ennek nyomán a PSD folytatta a hadjáratot: Corina Creţu, a párt EP-képviselõje feljelentést tett az érdemrendek kancelláriájánál, ennek nyomán összehívták a kitüntetés birtokosainak közgyűlését, hogy megválassza az ügyben dönteni hivatott héttagú becsületbíróságot. A PSD semmit sem bízott a véletlenre: mozgósította saját szimpatizánsait bebiztosítva ezzel, hogy a testületben annak feje, Ionel Haiduc, az akadémia elnöke mellett csak a párt politikusai vagy hozzá közel álló személyek kapjanak helyet. Még a látszatra sem ügyeltek: a testületben az a Gabriela Firea és Ecaterina Andronescu is helyet kapott, aki a Tõkés elleni feljelentést aláíró PSD-sek között is ott van.

Ezt a szellemet tükrözi a decemberi döntés indoklása is, amely már elejétõl fogva hamis premisszákra épít. A sorozatos helyesbítések ellenére ugyanis – miszerint Tõkés nem protektorátust, hanem védhatalmi státust kért – az EP-képviselõ ellen az a vád, hogy protektorátust kért Erdély fölött Budapesttõl, ami Románia szuverenitásának megsértése. A dokumentum megszövegezõi mindazonáltal biztosra akartak menni, és Tõkés nyilatkozatait összeszedve valóságos „bűnlajstromot\" állítottak össze annak igazolására, hogy a magyar EP-képviselõ politikai pályafutása során mindvégig az ország területi épségére tört.

Ebben a kontextusban Tõkés autonómiapárti nyilatkozatait is idézik, azt a hamis képet sugallva, mintha a területi önrendelkezés egyenértékű lenne az ország területi integritásának megkérdõjelezésével, illetve mintha az autonóm terület fölött megszűnne az ország szuverenitása. Az indoklás egyenesen azzal vádolja meg Tõkést, hogy az 1920-as trianoni diktátum és az 1947-es párizsi békeszerzõdésben foglaltak megkérdõjelezésére buzdít, amikor – az egyébként Európa számos államában létezõ – területi és kulturális önrendelkezést szorgalmazza.

Az indoklás összességében egy koncepciós eljárás összegzéseként értelmezhetõ, amelyben megpróbálják különféle hangzatos, a nemzetközi szerzõdéseket idézõ és politikai korrekt idézetekkel alátámasztani a már jóval az ítélethirdetés elõtt megszületett döntést. A politikailag korrekt, és a jól hangzó, de üres diplomatikus nyelvezeten túl – amelyben az egyre jobb európai román-magyar együttműködésre és a romániai magyar közösség javuló körülményeire hivatkoznak – azonban bizonyos, többször is visszatérõ formulák elárulják az akció kiötlõinek és megvalósítóinak valódi gondolkodásmódját.

Az indoklásban egyrészt Tõkést kijelentései miatt „ideológiai terrorizmussal\" vádolják, ami ma, amikor a világban a terrorizmus elleni küzdelem az egyik fõ ideológia, nem csupán Tõkést, de az általa képviselt autonómiaeszmét is igyekszik kriminalizálni. Emellett a szövegben több ízben is visszaköszön a „horthysta-fasiszta, revansista és revizionista\" jelzõ, illetve a „nemzeti gyűlölködésre és szeparatizmusra való felbujtás\" vádja. Ezek az 1989 elõtti idõszakból lehetnek ismeretesek, amikor a Ceauşescu-diktatúra idején – amelyet vad, magyarellenes sovinizmus jellemzett – minden, a romániai magyar közösség elleni állami fellépés elleni panaszt a horthysta-fasiszta-revansista-revizionista jelzõkkel illetett a hivatalos propaganda.

A dokumentum alapján az a konklúzió vonható le, hogy kommunista párt jogutódjaként létrejött, a kormányt is irányító PSD ezzel írásos bizonyítékát adta annak, hogy vállalhatónak tartja a Ceauşescu-éra szellemiségét és nyelvezetét. Ez nem feltétlenül a kommunista ideológiát jelenti, hanem az 1989 elõtti diktatúra durva magyarellenességét, azt, hogy a legfõbb cél az ország etnikai homogenizálása, a romántól eltérõ elemek partvonalra szorítása és asszimilálása.

Ennek egyik taktikai eleme, hogy a magyar közösség jogainak bõvítését, a román többséggel azonos jogokat kérõ hangokat kriminalizálják, és fasisztának bélyegzik. A mostani dokumentum ugyanakkor még egy, komoly veszélyeket magában hordozó lépéssel tovább ment: behozta a képbe a terrorizmus fogalmát. Igaz, csak ideológiai terrorizmus szóösszetételben, ugyanakkor ez elõképe lehet annak az esetleges igyekezetnek, hogy a magyar önrendelkezési törekvéseket – akár hajuknál fogva elõrángatott érvekkel is – a terrorizmussal próbálják összemosni.

Mensura Transylvanica Politikaelemzõ Csoport