„Lájk” forradalmak

Vannak országok, ahol autoriter rezsimek működnek, működtek. Az utóbbi hónapokban a fent említett országokban elpattant a húr. Ezen országok vezetése nem tudott válaszolni a társadalmi igényekre. Még az olyan magától értetődőekre sem, mint a fiatalok munkavégzés iránti természetes óhaja. Tunéziában egy ideig hatásos módszer lehetett ugyan az egyetemi képzési idő ilyen-olyan meghosszabbítása, ezzel halasztva az álláskeresés megkezdésének idejét. Mivel az ambiciózus és tanult észak-afrikai, közel-keleti fiatalok számára a munkába állás lehetősége korlátozott, és életkörülményeikkel sem elégedettek, ezért helyzetük megváltoztatásához – úgy tűnik – kapóra jött egy „klikkelésre” lévő eszköz, ahol a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága is adott. Kimutatottan pozitív összefüggés van a munkavégzésre képes korúak populáción belüli aránya és az adott ország nemzeti össztermékének (GDP) éves növekedése között.

Ezt a jelenséget figyelhetjük meg a kelet- és délkelet-ázsiai országok esetében is. Az évtizedekkel ezelőtt fejlődési pályára állók között napjainkban már találhatunk olyan országokat, ahol a korábbi „lelkesedés” a ma már idősödő népesség miatt egyre alább hagy. Japán, a 44,8 éves átlagéletkorral, például már elvesztette régi lendületét, Dél-Korea, a 38,4 éves átlagéletkorral, várhatóan a közeljövőben veszít GDP-növekedési lendületéből, a belátható jövőben (30–40 év) pedig Kína jelenleg 35,5 éves átlagéletkorú lakossága válhat kevésbé produktívvá. Nyilvánvaló azonban, hogy egy gazdaság pusztán a korfa jellemzői miatt nem indul fejlődésnek – egyebek mellett –, szükség van egy, legalább részben jól kitalált és megkezdett fejlesztési programra is. Az életkori adottságok megvannak a növekedéshez Észak-Afrikában és a Közel-Kelet egyes országaiban is, az eddigi kormányok fejlesztési tervei, illetve a lakosság bevételi lehetőségeinek kielégítő szintje viszont annál kevésbé.

Az úgynevezett Facebook-generáció (Generation F) adja az észak-afrikai és közel-keleti országok népességének mediánját, ami nagyjából egybeesik az egyetemet végzettek munkaerőpiacon való megjelenésének életkorával. A közös kommunikációs csatorna a közösségi portálokon keresztül néhány év alatt vált valósággá, miközben az egy uralkodó réteg, család által irányított országok vezetői – és talán a világ egyetlenegy országának vezetése sem – már csak életkoruk miatt sem tudták megérteni, hogy a „jól bevált” módszerek nem működnek tovább, és a lakosság új eszközhöz nyúl (közösségi portálok), és változást követel (tüntetés, lázadás). A Facebook megalkotója és az ötletet lemásoló versenytársak néhány évvel ezelőtt valószínűleg nem gondolták, hogy a szimpla osztálytárs- és ismerőskereső honlapok nemsokára igazi – sajnos véres – forradalmak elindításához fognak hozzájárulni, és ezek hatására még a világ legnépesebb országa is zavarba jön a társadalmi hatástól, a hatékony civil önszerveződés újabb lehetőségétől. Nemrég egy közel-keleti kormányfő-helyettes említette Budapesten: a világ kormányai számára félelmetes jelenség, hogy „derült égből villámcsapásként”, bármikor tüntetéssorozatok, rendszer- és kormányváltást követelő tömegek lephetik el az utcákat mindenfajta fizikálisan észlelhető figyelmeztető előjel nélkül, hiszen a szervezkedések otthon, a közösségi portálokon keresztül történnek. Azaz – pusztán a virtuális véleménycserék következményeként – nemcsak elvileg, de gyakorlatilag is bárkiből válhat nemzeti, nemzetközi hatású eseményeket generáló aktor.

Az alapinfrastruktúra régóta adott. Az internet már „felnevelte” első generációit. Ők jellemzően harmincévesnél fiatalabbak. Némi marketinges elemet is idekeverve azt mondhatjuk, az úgynevezett innovátorok, mint fogyasztói csoport, nagyobb valószínűséggel kerülnek ki a fiatalabbak közül, akik gyorsan birtokukba vették az on-line kapcsolatépítés terepét. A követőjellegű fogyasztói magatartással nagyobb eséllyel találkozhatunk az idősebb generáció tagjain belül, akik késedelemmel kezdik el használni az újításokat. Ennek a fogyasztói „sorrendnek” még az sem mond ellent, hogy a Facebook-felhasználók többségét globális szinten – állítólag – a 35 és 50 év közöttiek alkotják. Mindezek fényében vajon a bukott vagy a közeljövőben megbukó idősödő diktátoroknak csak egy jó marketingcsapatra lett volna szüksége ahhoz, hogy a régi módszereket újakra cserélve továbbra is „kordában tudja tartani” népét és fiataljait? A létfenntartási és véleménynyilvánítási korlátok miatt a társadalmi feszültség egy idő után valószínűleg minden módszer ellenére tarthatatlanná vált volna. Hatást gyakorol-e, megváltoztatja-e a huszonegyedik század társadalmát a Facebook-generáció, vagy a közösségi portál csak egy ugyanolyan kommunikációs csatorna lesz, mint a postai levél vagy a telefon, amiknek mára pusztán praktikus jelentősége van? Úgy tűnik, a Facebook-felhasználók – azaz kevésbé misztifikálva: az emberek – néhány év alatt az osztálytárskereséstől eljutottak a rezsimváltásig. A közösségi portálok jó eséllyel a civil társadalom kormányzatok feletti, egészséges kontroll eszközévé válhatnak a világ egyes részein. Nyitott kérdés persze, hogy az „egyes részek” az arab világra korlátozódnak-e?

Monori Gábor

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének doktorandusa, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa
http://web.uni-corvinus.hu/~vilgazd/hirlevel