A vég kielégítése

Ma reggel kissé véres a vatta a fülpiszkáló végén. Szinte elejtem a bögrét a konyhában, mikor meghallom az ébresztő hangját. Elfelejtettem kikapcsolni az ismétlő üzemmódót. Bemegyek a szobába, hogy leállítsam azt a rémes zajt, és közben nem merek az ágyra nézni, mert tudom, hogy magamat látnám, amint fölébredek. Indulás előtt újraszámolom, hogy mind az öt létfontosságú dolgot magamhoz vettem-e. Pénztárca, telefon, kulcs, cigi, öngyújtó. Mehetünk.

A buszmegálló minden reggel ugyanolyan. Ugyanazt írja a kijelző (csak a dátum változik), ugyanazok az emberek várakoznak velem, ugyanazzal az arckifejezéssel, ugyanúgy gyűlöl a jegyárus. Dezsavű? Minden reggel eldöntöm, hogy írok egy tanulmányt a fülhallgató kábelének zsebben történő öngubancolódásáról. Ha eléggé figyelsz, messziről kiszúrod, hogy épp melyik buszsofőr vezet, így meg tudod saccolni, hogy nagyjából hol áll meg. Tapasztalat.

A harmonikás cigánygyerek mindig akkor száll fel pénzt kunyerálni a „zenéjével”, mikor nem számítasz rá. Ez már törvényszerű. Maximumra tekerem a zenét a fülemben, és szorosan nekinyomom a homlokomat a vascsőhöz, amiben kapaszkodok, hogy a rezgés is tompítsa a zajt. Így is hallom. Beletörődök az egy megállónyi auditív pokolba, a zenei miniapokalipszisbe, és lehunyom a szemem.

Az én szemem kút. Ezt Judit mondta. És gyenge is. Ezt a szemorvosom. Azért kút a szemem, mert mélysége van. Lehet benne olvasni. Néha gyakorlok, hogy legyen a szemem fal. Hogy ne lehessen mögé látni. Ne áruljon el. A szemorvosomat nem érdeklik az ilyenek, hogy kút meg fal. Ő csak ilyeneket tud a szemről, hogy strabismus, meg hemeralopia, spherophakia, meg axialis myopia. Csak áll, mutatópálcával a kezében, szigorúan mutat egy táblázat alsó sorára, és kérdi, hogy ott milyen betű van. Persze onnan ahol én ülök az nem betű, csak egy elmosódott, szürke pont. Tippelek. Bejön.

Néha olyan, mintha a dolgok maguktól történnének. Mintha már nem is lenne beleszólásunk. Egy görbe estén egy ismerős felhozta a témát, hogy hallott valami pornószínészről, aki forgatás közben halt meg. Elvis el is sütötte, hogy az volt a végkielégítése. Persze viccből. Hülyült. Erre mondják azt, hogy biztosan így kellett lennie. Legyen.

Hazafelé a parkon át szoktam menni. Be kell gyakorolni a megfelelő lépéshosszt, mert ha elvéted, minden második lépésnél beakad a cipőd orra két kockakő közötti résbe. Középen az úton szoborrá fagyott kocogó alak áll. Egyik lába a földön, másik kissé hátrahúzva. Látszik hogy két lépés között fagyott meg. Szélirányban vízszintes jégcsapok meredeznek róla. Mutatják a pontos időt(lenséget). Az arca nem látszik, elborítja a jég. Az a néhány ember aki ilyenkor a parkban sétál, köré gyülekezik, tapogatják, nézegetik. Néhányan fényképezkednek vele. A tavaszi olvadással ugyanott folytatja majd a futást, ahol abbahagyta. Talán feltűnik majd neki, hogy mire hazaér felgyűlnek a postaládában a számlák, levelek, újságok meg reklámcédulák, A zárban nehezebben fordul el a kulcs, a szobájában vastagon áll a por. Lehet, a halai is elpusztulnak addig.

Eszembe jut, hogy reggel rossz buszra szálltam. Az első megállóig minden a szokásos. Aztán jobbra fordulunk, lágy ívben végigmegyünk a körforgalmon, és elindulunk abba az irányba, ahonnan jöttünk. Öt perc múlva megint ott állok a megállóban, ahonnan elindultam. Dezsavű?