A szegény ember és az Úr

S hogy milyen gúnyában járnak, mit és mennyit esznek, isznak s egyebek. Azt sem bánta, hogy a városiak hány emeletes házban laknak, s az erdő szélén mekkora palotákat építenek, ahol hétvégéken sül a miccs, folyik a sör, s bömböl a zene. Ő olyan ember volt, aki mindenkinek jót kívánt, nyelvre, vallásra, nemre, szem- és hajszínre, vagyonra s egyebekre való tekintet nélkül.

Csak egy kicsit több pénzre lett volna szüksége. Tekintettel népes családjára. Kiszámolta, hogy ha az Úr gazdaggá tenné, jutna mindenre. Először is toldana a házába vagy két szobát. Egyik lenne az övé, ahova félrehúzódhatna olvasni, pipálni, vagy el az asszony szeme elől, ha a szomszéddal a kelleténél két-három pohárral többet ittak. A másik lenne bárki vendégé, külön bejárattal s budival. Hogy ne kelljen az embernek zavarnia a másikat, s a másiknak az embert, amikor éjnek idején megszomjazik egy korty sörre, vagy pisilhetnékje támad. Aztán venne végre új konyhabútort, önműködő ruha- és edénymosógépet, hogy a felesége ne egye többé emiatt az életét, hogy a sógorasszonynak bezzeg van, de nekik még mindig nincs. Mert azért belátta, hogy a nem felesleges gépek valóban megkönnyítik az ember életét, s hol van még a házi békesség felbecsülhetetlen hasznos volta. Aztán venne új kocsit, amelyikkel nyugdíjas éveiben beülhetnének az asszonnyal, hogy végre bejárják legalább a fél országot. S nem titkolt vágya volt az is, hogy egyszer, legalább egyszer megmossa a lábát az óceánban, mint a nagyapja tette, amikor a második világháború vége felé nyugati fogoly volt. Minek is jött haza az öreg, mert akkor neki most nem evvel a rettenetes szűkséggel kellene küszködnie, s nem arra kellene kérnie az Urat, hogy tegye őt gazdaggá, hanem azért, hogy legyen szép az idő, amikor őseik földjére, keletre kocsikáznak. Na. Aztán házat építene a gyermekeinek, azok unokáinak, hogy amikor majd befejezi földi útját, maradékai ne marakodjanak a szülői lak felett. Aztán adna a gyermekeinek annyit, hogy saját vállalkozásaikat vagy cégeiket elindítsák, hadd fiaddzék a pénz, s éljen nyugodtan a családjuk. S így tovább.

Szép lassan peregtek az évek, s a szegény ember minden esztendő végén elkönyvelte, hogy az Úr idén sem hallgatta meg kérését. De nem baj, majd jövőre, fogadkozott, és rendületlenül kérte az Istent, hogy: Én Uram, én édes jó Istenem, adj nekem és családomnak s a testvéreimnek s azok családjának s a rokonságomnak s minden nyámságomnak s a falubelieknek erőt, egészséget, de legfőképpen arra kérlek, hogy tégy engem gazdaggá! Hiába, mert nem történt semmi. Azonkívül, hogy egészsége azért szépen kitartott, néhány náthán kívül soha kutya baja sem volt, s e tekintetben a családban sem volt soha semmi panasz. A fizetés jött is, ment is, a nyugdíj úgyszintén, nem is jutott, nem is maradt sem új kocsira, sem különösebb építésre, sem nyugati kirándulásra, sem bankra, sem vállalkozásra.
Így telt el az élete. S felmene a mennyekbe, az Úr színe elé. S monda az Úr: No, te szegény ember, becsületes voltál egész életeden át, nem irigykedtél, nem bántottál senkit, nem öltél, nem loptál, nem csaltál, kacsalábon forgó palotát sem építettél, kicsit szegényesen, de becsületesen éltél. Ezért jer, magam mellé veszlek. S monda a szegény ember: Uram, mind igaz, amit mondtál, bántam is én, hogy másoknak miből s mennyi van, de tudd meg, hogy én akkor is becsületes maradtam volna, és hűséggel szolgáltalak volna, ha gazdaggá teszel... Pedig eleget könyörögtem hozzád... S monda az Úr: Minden imádat hallottam. De földi éltedben vehettél volna legalább egyetlenegyszer lottószelvényt...