A Sapientia finanszírozásáról, a tények nyelvén

Vagy pedig magának az intézménynek nem kellene-e erőfeszítéseket tennie avégett, hogy a modern egyetemekhez hasonlóan, saját anyagi forrásokat teremtsen?

Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, az egyházak képviseletében – a 2000. március 16-án létrehozott Sapientia Alapítvány alapító okiratában – kinyilvánították, hogy az Alapítvány célja a tudomány és az oktatás, kiemelten egy erdélyi magyar egyetem létrehozása, fejlesztése és támogatása. Ezt követően a Sapientia Alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala között 2000. május 27-én létrejött együttműködési megállapodás az egyetem létrehozásáról és finanszírozásáról a következőképpen rendelkezett:

„A Magyar Köztársaság Országgyűlése által elfogadott 2000. évi költségvetés... 2 Mrd Ft-ot különített el a »határon túli magyar felsőoktatás fejlesztésére«. Az arra illetékesek által megadott felhatalmazás alapján, ezen támogatás felhasználásával járó jogokat és kötelezettségeket a Hivatal viseli” (az említett illetékesek az erdélyi magyar egyházak vezetői).

A megállapodás szerint, az elkülönített keretösszeg erejéig, a Magyar Köztársaság a létrehozandó magyar magánegyetem alapítása és működtetése érdekében, az Alapítvány kuratóriuma által elfogadott és megvalósítandónak ítélt fejlesztési programokhoz támogatást nyújt. Talán nem puszta nyelvészkedés azt állítani, hogy a „támogatást nyújt” kifejezés nem azt jelenti, hogy „teljességében finanszírozza”. Az alapító dokumentumokban is – a létrehozandó egyetem erőforrásairól – a következő alapelvet olvashatjuk: „A létesítendő EMTE szervezése folyamán arra törekszünk, hogy létrehozzuk azt az önálló vagyoni alapot, amely hosszú távon a működést biztosítani tudja. Mindez azt is jelenti, hogy az EMTE intézményeihez szükséges erőforrásokat többtényezős rendszerben kell elképzelni és kialakítani. Mint a modern egyetemek általában, az EMTE is különböző forrásokra számít, amelyek elérése komoly erőfeszítéseket igényel…”

A megállapodásban tehát a magyarországi fél nem arra vállalt kötelezettséget, hogy minden évben 2 milliárd forinttal támogatja a Sapientia Alapítványt, hanem a megállapodás 1. és 2. pontja szerint arra, hogy 2001-től kezdődően, az éves magyar költségvetés kihirdetésétől számított 15 napon belül közli az Alapítvánnyal a megjelölt célok megvalósítására elkülönített tárgyévi támogatási összeget. Az Alapítvány pedig a Hivatallal egyeztetve dönt a fejlesztési támogatás felhasználásának irányáról és a megvalósítás módjáról. A 2000. évi összeg nagyságrendjénél nyilvánvalóan az induló program kiemelt beruházási igénye jelentős súllyal szerepelt.

Ebben a megállapodásban nem volt szó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) finanszírozásáról. Erről a Sapientia Alapítvány külön megállapodást írt alá a nagyváradi egyetem háttérintézményével, a Pro Universitate Partium Alapítvánnyal (PUPA). Az első ilyen megállapodás 2000. április 15-én jött létre, majd 2000 augusztusában megerősítették és véglegesítették. A két alapítvány közötti egyezmény értelmében a Sapientia Alapítvány saját forrásaiból vállalja a PKE fejlesztésének támogatását, a PKE pedig vállalja az EMTE-be történő integrációt.

A PKE finanszírozásával a magyar állami költségvetés tulajdonképpen mentesítette a kiadásoktól a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, amely a megelőző évtizedben önállóan tartotta fenn és működtette a PKE elődjét, a Sulyok István Református Főiskolát. 2006-ban a PKE és az EMTE együttműködési megállapodást írt alá, az integráció abban nem szerepel, a finanszírozás azonban marad.

Tolnay István PUPA-kuratóriumi tag 2001. szeptember 16-án a következőket írta: “A legutóbbi időszakban nagyszabású beruházásokba kezdhettünk: diákotthonokat építünk, felújítjuk az egyházkerület és az egyetem közös székházát, új ingatlanok megépítését tervezzük, hiszen az egyetem hallgatóinak száma – a jelenlegi szakok fejlődésével és új szakok indításával – néhány éven belül a mainak többszörösére növekedhet.”

Növekedett is szépen a tanár- és diáklétszám mind Nagyváradon, mind a székelyföldi helyszíneken anélkül, hogy az új szakok indításáról döntők Budapesttel egyeztettek volna, illetve részletesen megvizsgálták volna, hogy van-e igény a munkaerőpiacon az épp újonnan induló szakma végzettjeire, van-e már ilyen szak más erdélyi, magyar nyelven is oktató egyetemen, sőt egy idő után az sem volt szempont, hogy más Sapientia-helyszíneken már folyik az adott szakon oktatás. Mindez sajátos helyzetet teremtett, mert időközben, az eredeti elképzelésekkel szemben („a működést biztosító többtényezős rendszer” elfelejtődött), az egyetem egyetlen finanszírozójává a magyar állam vált, amelynek adott pillanatban már nem volt más választása, mint a gyakran átgondolatlan fejlesztések anyagi hátterét biztosítani.

Menet közben teljesen szétvált a fejlesztés és a finanszírozói szerepkör. Elvárásként fogalmazódott meg a feltétel nélküli magyar állami finanszírozás. Elfelejtődött, hogy minden fejlesztésről az anyagi forrásokat biztosítóval közösen kell dönteni. 2006 őszén elkészült egy tanulmány, amely feltárta a párhuzamosságokat, a problémákat. Ennek alapján a Sapientia Alapítvány elnökével és az EMTE rektorával közösen áttekintettük a kialakult helyzetet, és annak ellenére, hogy a létrejött egyetemi struktúra az eredeti szándékoknak és elvárásoknak sok ponton nem felelt meg, megállapodás született arról, hogy a magyar kormányzat az átláthatóság és hatékonyság szempontjainak figyelembevételével az akkreditációig biztosítja a működéshez szükséges feltételeket, azt követően viszont a finanszírozást, az együttműködést újra kell gondolni. A professzionális együttműködés azóta folyamatosan formálódik, az alapító szerződéseknek megfelelően.

Az erdélyi magyarság régi óhaja, elvitathatatlan joga az önálló magyar egyetem. A hőn áhított cél megvalósításához azonban nem elegendő sem a magyar állami támogatás, sem önmagában a közösség jogos igénye. Egy közösség önbecsülése és vitalitása nyilvánul meg abban is, hogy csak számlát nyújt-e be, vagy pedig a cél megvalósításában cselekvően, felelősséggel részt is vállal.

Törzsök Erika

A szerző a budapesti Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója.