A „miniciklustól” a „nagy” ciklusig

Arról azonban nemigen olvashatunk, miként is állította össze Ady versesköteteit az év során keletkezett s folyóiratokban (elsõsorban a Nyugatban) publikált költeményekbõl. Így írásunkban éppen ezt kívánjuk bemutatni, mégpedig az egyetlen olyan kötetet segítségül hívva, melynek a korrektúrapéldányán kívül a nyomdára elõkészített példánya is fennmaradt. Ez a kötet a Szeretném, ha szeretnének címû, s 1909 végén látott napvilágot.

Ady egyébként is mérföldkõnek tekintette egy-egy kötete megjelenését, becsvágya volt minden évben, nagyjából azonos idõben új kötettel a nyilvánosság elé lépni, idõszámítása alapja volt kötetei megjelentetése: „saját naptári évem szerint: egyik kötetemtõl a másik újig”1 – írta 1914-ben a Nyugatban. „Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset […]”2 – jegyezte le egy esztendõvel korábban keletkezett önéletrajzában.

I. „Miniciklusok” a Nyugatban

A kötetbe rendezés során az elsõ lépést a folyóiratközlések jelentették. A Nyugat folyóirat számait lapozgatva igen feltûnõ, hogy Ady Endre költeményeit már ezen elsõ megjelenés alkalmával is rendszerint kisebb csoportokban, amolyan „miniciklusokban” közölte. (Ami A Minden-Titkok versei címû kötet darabjait illeti, ott azt is megfigyelhetjük, hogy ezeket a „miniciklusokat” közös, A Minden-Titkok verseibõl fõcím alá rendezte.) E gesztussal feltehetõen a költemények együttes hatásának erejét kívánta hangsúlyozni Ady, aki Schweitzer Pál szavait kölcsönözve, „a befogadóban kiváltani szándékozott benyomások elérésének nem csekély vagy elhanyagolható részét bízta […] arra a többletre, amit verseinek csoportja tud felmutatni egy-egy elszigetelt lírai darabbal szemben.”3 Hiszen a költemények intertextuális kapcsolódásai révén egy-egy verscsoport többletjelentést hordoz, nem csupán versek egyszerû halmaza. A besorolt, esztétikailag rangos költemények sugárzása megnõ, a kevésbé nyomatékos versek pedig, a visszfény révén, többletsúlyt, értéket kapnak.

Ezek a „miniciklusok” azért is lehetnek különösen érdekesek, mert arra is rámutatnak, milyen tudatosan építette föl Ady a „nagy” ciklusait, majd ciklusaiból a köteteit. E költeményekben ugyanis az a közös, hogy – ismerve Ady munkamódszerét, miszerint verseit a Nyugat megjelenése elõtti napokban írta, és az utolsó pillanatban tette postára – egy ihletforrásból, egymáshoz idõben is igen közeli idõpontban születtek. Ha közelebbi vizsgálat tárgyává tesszük e verseket, azonban láthatjuk azt is, hogy a kötetbe rendezés során a legritkább esetben kerülnek azonos ciklusba, hiszen ahogy Kenyeres Zoltán rámutatott, a „nagy” ciklusok költeményeit az ellentétesség elve fûzi össze.4 S ha mégis azonos ciklusba kerülnek, szinte bizonyosra vehetjük, hogy nem egymás szomszédságába. De lássunk néhány példát az 1909-es verstermésbõl, mely költemények év végén a Szeretném, ha szeretnének kötetben együtt is megjelentek.

Többször is megfigyelhetõ, hogy a kettõ-három-négy-öt versbõl álló „miniciklus” darabjai annyi „nagy” ciklusba kerülnek, ahány versbõl állt a „miniciklus”: január elsején az Egy megíratlan naplóból, A Halál: pirkadat, illetve a Varjak, szent madarak jelent meg a Nyugatban, késõbb a három vers három különbözõ ciklusba került: A harcunkat megharcoltuk, az Egyre hosszabb napok és A Jövendõ fehérei ciklusokba. De a július 16-án megjelenõ öt verset is öt különbözõ ciklusba rendezte Ady a kötetben.

Ám ha olyan versegyütteseket nézünk, ahol két vagy több vers mégis azonos ciklusba került, láthatjuk, hogy egyetlen egy esetben szerepelnek egymás mellett: a Nyugat október elsejei számában többek között megjelent, és egymás után szereplõ Apámtól, anyámtól jõvén, illetve Egy régi-régi fûz az Áldott falusi köd ciklusban is egymás szomszédságában olvashatók. 

Összességében megállapíthatjuk, hogy a Nyugatban megjelent tizenhét „miniciklus” között, melyek közül kilenc „miniciklus” tartalmaz azonos „nagy” ciklusba kerülõ verseket, csak egyetlen esetben fordul elõ, hogy az azonos ciklusba került versek egymás után következzenek! Az egymás mellett megjelenõ versek más-más ciklusokba (esetleg kötetekbe) való szétrendezése tudatos szerkesztõi munkát mutat. Hiszen, mint már utaltunk rá, Ady egyik legszembetûnõbb szerkesztõi eljárása az ellentétek egymás mellé helyezése.

II. A nyomdára elõkészített példány

A nyomdára elõkészített példány, melynek elsõ fólióján idegen kéz ceruzaírásával a következõ olvasható: Szeretném, ha szeretnének, úgy, ahogy azt Ady Endre (a Lajos segítségével) nyomda alá rendezte”, õrzi a szerzõ mint szerkesztõ munkáját. Elkészítése során Ady (segítõivel) a folyóiratokban, napilapokban megjelent versei közül kivágta, és egy-egy lapra felragasztotta azokat, melyeket a kötetbe készült felvenni. Az autográf rájegyzésekbõl, javításokból látható, hogy e munkafázis során változtatásokat is eszközölt, ezek közül a legjelentõsebb a címekre vonatkozik, itt rögzítette ugyanis a költemények végleges címeit. E lapkivágatokat sorrendbe téve készültek el a ciklusok. „Ady a jobb alsó sarokban jelölte, hogy a vers hányadik ciklusba tartozik, jobboldalt fölül pedig azt, hogy azon belül hányadik lap. Ha többlapos volt a vers, akkor középen alul is számozta a lapot.” Bizonyos verseket késõbb illesztettek be (Harcos Gyulai Pál, Sappho szerelmes éneke) – ezeknél a papír is más, a számozás sem autográf (vagy teljesen hiányzik).

A nyomdára elõkészített példány és a nyomtatott kötet között három helyen mutatkozik különbség. Ezek közül a legjelentõsebb az elõzõ részben tárgyalt, A vén komornyik címû ciklus teljes hiánya a nyomdára elõkészített példányból. A nyomdára elõkészített példányban ugyanis a Két szent vitorlás címû ciklus Így szaladsz karjaimba címû verse után üres lap következik, ezután az Északi ember vagyok, illetve az Ezvorász király sírirata címû versek, majd A harcunkat megharcoltuk címû ciklus. A kötetben az Így szaladsz karjaimba zárja a Két szent vitorlás címû ciklust, majd A vén komornyik ciklus következik, élén az Északi ember vagyok, majd az Ezvorász király sírirata címû versekkel. A nyomdára elõkészített példányban tehát csak nyolc ciklus szerepel, ezáltal nem teremtõdik meg a hármasság mint kompozíciós elv. Három ciklus ugyanis az Én-Te viszony verseit tartalmazza, három ciklusban a költõi én valamilyen csoporthoz való kapcsolódásai tematizálódnak, a teljes magányt azonban csak két ciklus szólaltatja meg. Feltehetõen ezért kerülhettek A vén komornyik versei a Két szent vitorlás és A harcunkat megharcoltuk verscsoportjai közé.

Ami A harcunkat megharcoltuk címû ciklust illeti, itt a versek sorrendje tér el jelentõs mértékben a kötetben közöltektõl, illetve a nyomdára elõkészített példányból teljesen hiányzik a ciklus elsõ két verse; a Valami még készül, illetve az Egy megíratlan naplóból. Az Akarom: tisztán lássatok csak az elsõ három sorával szerepel, a cikluscím után, egy félbevágott lapon, lapkivágaton beragasztva.

Az Áldott falusi köd címû ciklus pedig a nyomtatott kötetben a Fedjük be a rózsát címû költeményt is tartalmazza, míg ez hiányzik a nyomdára elõkészített példányból.

De térjünk röviden vissza A harcunkat megharcoltuk címû ciklushoz, ugyanis a nyomdára elõkészített példányhoz képest eszközölt változtatások rendkívül tudatos szerkesztõi eljárásokat rejtenek; az egymás után következõ versek elõre- és visszautalnak egymásra, mintegy egymást egészítik ki, erõsítik fel. A ciklus a kötetben a Valami még készül címû mûvel indul. Felütés ez a költemény, úgy veti fel a „mit hoz még a jövõ?” kérdését, hogy a jövõt illetõen bizalom, nyugalom csendül ki belõle. A második vers, az Egy megíratlan naplóból erre válaszol, ezzel vitatkozik: a költõi én mégis a háborúságot választja sorsául. A költemény végén szereplõ „háborúság” szó kulcspozíciót tölt be azáltal, hogy elõreutal A harcunkat megharcoltuk és a Hosszú az erdõ címû versekre, azaz a háborúság mibenléte ezekbõl a költeményekbõl olvasható ki. S a költemény zárlata az, ami a mû jogosultságát magyarázza a „harcos” versek között. A következõ két költemény, az Akarom: tisztán lássatok és A Tenger ákombákoma az akarat kérdéskörét járja körül, míg az elõbbiben programot ad:

Akarom, hogy szeressetek,

Akarom, tisztán lássatok,

Akarom, hogy szeressetek.

Az utóbbiban már megfogalmazódik a kérdés: „már akarnom is tilos?” Ezt a kérdést járják körül a soron következõ versek.

A következõ költemény, a Szétverek majd köztetek a nyitó mûre, a felütésre válaszolva a jövõre vonatkozó tervet vázolja. Erre felelve az utána olvasható, cikluscímadó vers a múltba tér vissza. Erre a költeményre válasz a rákövetkezõ: „Engem nem olt ki semmi, semmi” – a harc tehát mégis folytatható. A következõ versben (Az elátkozott vitorla) a lírai én önmagát, az utána olvashatóban (Ázott szénarendek fölött) költeményeit szimbolizálja. Az elátkozott vitorla kapcsán Kenyeres Zoltán a következõ megállapításokat teszi: „A mitologikus képalkotás még elvontabb messzeségbe, már kozmikus távolságba vetítette az elveszett szemlélet- és értelem-egészek visszateremtésének lehetõségét. Megõrzõdött benne a romantikus költészetszerep, de a lehetõ legmesszebb került a románcos közvetlen tragikumfeloldástól. Az elátkozott vitorla négy kis szakasza érzékletes példája lehet ennek a képalkotásnak. A szélvitorla látványa fokozatos jelképi tartalommal bõvülve mítoszi jelenséggé válik a vers végére, és a költõi létet jelképezõ sorstörténet kapcsolódik hozzá. Az éppen csak jelzésszerûen felrémlõ történet azonban teljes egész magában, miként a mítoszok – és feloldatlanul tragikus, mint az igazi nagy drámák.”6

A következõ darab, A mentõ glória a múlt bûneit tematizálja, még pedig A Halál pitvarában és a Ne sújts bénasággal címû mûvekhez hasonlatosan úgy, hogy a mû végére a lírai én kibékül önmagával, mintegy felmenti önmagát.  n Folytatás a 15. oldalon

Folytatás a 14. oldalról n Az ezután olvasható az Aki helyemre áll, erre adott válaszként már a jövõbe tekint, ezzel a gesztussal mintegy lezárva a múltat. A Hosszú az erdõ szoros egységet képez az elõtte szereplõ két verssel; amint láttuk, A mentõ glória a múlt, az Aki helyemre áll a jövõ, szükségszerûen a Hosszú az erdõ a jelen verse. A ciklust záró három vers A szivárvány halála, Az elsõség jósága, illetve a Magyar vétkek bíborban a lírai én felsõbbrendûségét hangsúlyozzák: az elsõ egy önstilizációval, itt egy ritka természeti jelenségbe viszi bele a költõ a maga valóját, a második tovább hangsúlyozza önnön vezetõ szerepét, míg a cikluszáró Magyar vétkek bíborban címû mûben már a bûnök is a lírai én megbecsüléséhez járulnak hozzá.

III. A korrektúrapéldány

A Petõfi Irodalmi Múzeum kézirattára a nyomdára elõkészített példány mellett egy hét ívbõl álló korrektúrapéldányt is õriz: a nyolc ívbõl ugyanis a második, mely a 17–32. lapig terjed, nem maradt ránk. A 127 lapból álló kéziratot Ady a 120. lapig másodmagával javította, majd A Halál: pirkadat címû verstõl kezdve két idegen kéz módosításai láthatók benne, az addigi egyhez képest. Ám az 1909. november 12-re datált korrektúrapéldány is jelentõs mértékben különbözik a nem sokkal késõbb megjelent kötettõl.

A kötet elsõ ciklusa, az Esze Tamás komája, a cikluscímadó verssel végzõdik, hiányoznak mögüle a Zilahi ember nótája, a Kuruc Ádám testvérem, a Harcos Gyulai Pál, illetve A föl-földobott kõ. (Ezek a költemények a nyomdára elõkészített példányban szerepeltek.) Az elsõ ciklus után cikluscím nélkül következik az Északi ember vagyok címû vers, majd az egész A vén komornyik ciklus. A Két szent vitorlás ciklus teljes egészében hiányzik, A vén komornyik ciklust követõ, A harcunkat megharcoltuk, mely a versek sorrendiségében jelentõs eltérést mutatott a nyomdára elõkészített példányban is, a korrektúrában a mûvek újabb sorrendjét hozza. A ciklus ajánlását nem a korrektúrába írta be a költõ, hanem egy külön lapon ragasztotta / vagy segítõi ragasztották be. Az Akarom: tisztán lássatok címû költemény után a nyomdára elõkészített példány sorrendjében követik egymást a mûvek, azzal a különbséggel, hogy a korrektúrában nem szerepel A szivárvány halála és az Aki helyemre áll címû versek között A tenger ákombákoma (mely mind a nyomdára elõkészített példányban, mind a kötetben benne foglaltatik). A harcunkat megharcoltuk ciklust követõ A Hágár oltára megegyezik a kötetben megjelenttel. Az ez után következõ A Jövendõ fehérei annyi különbséget mutat, hogy az Áldassál, emberi verejték után a Fedjük be a rózsát következik, idegen kéz tintaírásával. Az Áldott falusi köd címû ciklus a korrektúrában nem tartalmazza a ciklus elsõ két versét: az Apámtól, anyámtól jõvén és az Egy régi-régi fûz címû költemények teljes egészükben kimaradtak, a kötetben és a nyomdára elõkészített példányban harmadikként szereplõ Az öreg Kunné címû mûnek is csak az utolsó strófája olvasható a korrektúrában. A kötetben a ciklus utolsó verse a Fedjük be a rózsát – ez az a költemény, mely a nyomdára elõkészített példányból is hiányzott, a korrektúrában pedig A Jövendõ fehérei ciklus utolsó verse után idegen kéz írásával szerepelt.

IV. Az elsõ kiadás

A Szeretném, ha szeretnének kötet elsõ kiadása 1909 decemberében jelent meg, 1910-es évszámmal. A kötetben tartalomjegyzék teszi lehetõvé a szelektív olvasást. Azaz csak tenné lehetõvé, mert a kötet tartalomjegyzéke nem tükrözi híven a versek sorrendjét. Az elsõ ciklusból hiányzik a Kuruc Ádám testvérem, a másodikból a Milánó dómja elõtt, a harmadikból pedig az Ázott szénarendek fölött.

Érdekes módon itt is találkozhatunk két eltéréssel a késõbbi kiadásokhoz képest: az elsõ kiadás némely példányában a Fedjük be a rózsát A Jövendõ fehérei címû ciklus utolsó, más példányaiban az Áldott falusi köd elsõ verseként áll. A tartalomjegyzékben pedig A Jövendõ fehérei címû ciklus végén szerepel. Végleges helyére, az Áldott falusi köd ciklus végére, a második kiadástól kezdve került. Az eltérés oka az lehetett, hogy a Szeretném, ha szeretnének elsõ kiadásának szedése közben helyezte el a kötetben a verset Ady; „[…]egy már kiszedett részbe, utólag került be.”7 Kovalovszky Miklós tudatos szerkesztõi szándékot sejtett a Fedjük be a rózsát a szocialista ciklusba való sorolása mögött. Feltételezése szerint a lírai én kiábrándultságának vallomásaként olvasandó a mû, mivel azonban a szerzõ/szerkesztõ nem akarta megbántani híveit, áthelyezte a falut a középpontba állító ciklus „elejére, majd végére, ahol – egészen más téma és hangulati környezetben – az esetleg fölismerhetõ jelkép-rejtjeles utalás más értelmezést kaphat.”8

Az Egy megíratlan naplóból címû vers „Békesség az életnek sora” hiányzik az elsõ kiadásból – ahogy az Ady életében megjelent összes Szeretném, ha szeretnének kötetbõl is.

A kötetnek még két kiadása jelent meg Ady életében (1910-ben és 1918-ban), ám ezekben nem találhatók a cikluskompozíciót érintõ változtatások.

A fentebb felsorolt eltérések érdekes filológiai adalékai a kötet mint szöveg végleges formája kialakulásának, mivel azonban a javítások folyamatáról nincsenek további adataink egyéb epitextusokból, nem tudhatjuk, milyen elveket követett Ady a változtatások során. Mindazonáltal már maga a folyamat, ahogy a Nyugatban együttesen megjelentetett verseken át, a nyomdára elõkészített, és a korrektúrapéldányon keresztül, az ezekben eszközölt változtatások során kialakult Szeretném, ha szeretnének címû Ady-kötet arról ad tanúbizonyságot, hogy a költemények megszövegezése után a szerzõ mint szerkesztõ lépett munkába, az esztendõ termésének verseibõl ciklusokat összeállítva. E munka során bizonyos költemények más kötetbe kerültek: az Üzenet Költõcske Mihálynak, a Köszönet az életért, a Szívedet Isten segítse, illetve A tavalyi cselédekhez a Menekülõ Életbe, a Mert másokért csatáztam pedig A Minden-Titkok versei-be, több vers (Barna Ég alatt, Magyar igazság Párisban, A kétségbeesés dala) egyáltalán nem kerültek kötetbe. De a költemények ciklusokba rendezése során az elõzõ kötetbõl kimaradt, tehát 1908-as keletkezésû mûvek9 is helyet kaptak kötetünkben, így a Csókokban élõ csóktalanok, A Lóri csókja, Menekülés úri viharból.

S van egy olyan költemény is, melynek elsõ megjelenési helye a Szeretném, ha szeretnének kötet, nevezetesen az Egy avas kérdés.

Borbás Andrea

A szerzõ az ELTE Nyugat és kora doktori iskolájának végzettje, a Petõfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának munkatársa

Jegyzetek:

1. Idézi: SCHWEITZER Pál: Ady vezérversei (Állomások a mûvészi önszemlélet alakulásának útján). In: Tegnapok és Holnapok árján. Tanulmányok Adyról. Szerk: Láng József. Budapest. 1977. 72.

2. In: Önéletrajz. AEÖPM. XI. 42-43.

3. SCHWEITZER Pál: Ady vezérversei (Állomások a mûvészi önszemlélet alakulásának útján). In: Tegnapok és Holnapok árján. Tanulmányok Adyról. Szerk.: Láng József, Budapest. 1977. 71.

4. KENYERES Zoltán: Ady Endre. Korona Kiadó. Budapest. 1998. 31.

5. AEÖV IV. 196.

6. KENYERES: i.m. 48.

7. AEÖV IV. 602.

8. KOVALOVSZKY: EmlAE V. 530–531.

9. Az 1908. decemberének legvégén keletkezett költeményeket természetesen nem soroljuk ide, hiszen azok semmiképpen nem kerülhettek Az Illés szekerén kötetbe.

Szemelvények a Nyugat 1908. évi elsõ lapszámából

Fenyõ Miksa

Arany János egy kiadatlan levele

Édes Palim! Ideje, hogy már firkantsak valamit neked. Pápista ünnep van, ilyenkor a titoknokság nem foglalja el idõmet; a fejreuma is békén hagy, nem kell attól tartanom, hogy valami jeremiádot küldök a nyakadra.

Bolondságokat szeretnék írni, irodalmikat, melyeknek híre még nem juthatott el a te állomásodra. Hát hol is kezdjem?

Ferenczi Zoltán székfoglaló értekezését olvasta föl az Akadémia ülésén. (Nyomtatásban is megjelent, talán szerezhetek számodra is egy példányt.) Petõfi és a szocializmus. Az ember azt hitte, hogy megírván három kötetes Petõfi életrajzát, most már túl lesz a Petõfi-épochán s Deák Ferenc, Csokonai életrajzai után sorra következnek Platón, Tasso, Shakespeare, Tompa Miska, meg talán az én szegény zúgó fejem is. Hát hiszen bizonynyal sorra kerülünk mindannyian s ha a te életrajzodat kicsi Palim, nem írja meg, azért csak magadra vess. A legnagyobb méltatlanság akkor esett rajta, amikor elírtad elõle Vörösmarty életét. Denique visszatért Petõfihez s róla mint „a szocialistának tartott férfi”-ról értekezik.

Szinte szégyellem megvallani: de bizony abból a hadseregbõl, melyet Ferenczi a maga igazának megvédésére felvonultat, alig ismerek valakit. Táncsics Mihályról tudok egyet-mást, de már Leroux Péterrõl, Marx Károlyról, De Sacy Samuról, Babeuf-rõl édes keveset. És éppen ezért csak így levélben négyszemközt mondom meg véleményemet. Tudod, hogy mit felelt a táncoló asztal Egresi Gábornak, mikor túlvilági dolgokért faggatta: „Te nagyon bölcs ember vagy, Gábor.” Hát ilyen bölcs ember ez a mi Ferenczink. Vagy még ennél is bölcsebb. Fejébe vette, hogy õ bebizonyítja, hogy Petõfi nem volt szocialista és be is bizonyítja. Hogy nem volt olyan szocialista, mint teszem Bebel vagy Jaures. Hogy õ ezért ilyen meg olyan mártíromságot fog szenvedni, támadások, kifakadások fogják érni, de õ a iustus ac tenax nem kíván egyebet kideríteni az igazságnál. És látod Palim, ki is derítette. Senki széles e világon nem állította, hogy Petõfi a mai értelemben szocialista volt, ahogy mondani szokták: ortodox marxista, de Ferenczi fogadkozik, vitatkozik, idéz, bizonyít s bizonyítja, hogy Petõfi nem volt szocialista. „Te nagyon bölcs ember vagy, Zoltán.” A népjogok védelmezõje volt, azoknak a nagy átalakulásoknak harcosa, melyeknek talaján a mai szocializmus megvetette lábát. S hidd el nekem, Palim, midõn az a 10–15 000 ember Sándor szobra elõtt a Marsellaise-t énekli, nem puszta fizikai erõ, ami az ércet végig rezgeti. De az ilyen botfülû ember, mint Ferenczi, ezt nem hallja, csak bizonyít vaktában s

Az elásott kincset megleli a földbe’ –

Legalább azt, amit maga elásatott.

Ne haragudj, édes pajtás, hogy ilyen körülményesen írok errõl az értekezésrõl, bizony nem tenném, ha nem Petõfi volna a dologban. Csak látnád, hogy töri kerékbe azokat a verseket, melyeket bizonyítás végett elõvonszol. Megállapítja azt is, hogy „a szabadság szó 151-szer, a szabad, szabadul szók 45-ször, együtt 196-szor találhatók mûveiben, úgy hogy az ún. partikulákon kívül, a szerelem szót kivéve, mely csupán költeményeiben körülbelül 172-szer található, ezt a szót használja leggyakrabban s ezzel külsõleg is megmutatja, hogy õ valóban a szerelem és szabadság költõje.” Pali, Pali, te ilyen alapos sohasem voltál, te is olvastad Petõfit, olvastad Vörösmartyt, meg egyebeket, de megolvasni soha meg nem olvastad. Mit gondolsz azért a „körülbelül 172-szer” szóért nem kéne kicsit a körmire koppintani; elvégre neki pontosan kellene tudnia s nem „körülbelül”.

De úgy-e már megelégelted? Még egy mondatát ideírom, nem ármányosságból, rosszakaratból, csak mert Ferenczi is bizonnyal ezt ítélné a legszebb mondatának. A megtisztelésrõl beszél, melyben a szocialisták Petõfit részesítik. „Ha ez a magyar népet lángoló szeretettel ölelõ költõt illetné, ki eldobta nemességét, hogy a nemtelen népbõl kiemelkedõ bajnok, érte küzdõ, érte minden nemes áldozatra kész vezér legyen; ezt a hála, az emberi kebel ez égi virága kinyílásánál s egy az õ koránál mégis csak mindenben boldogabb jelen napsugarától való illatozásának tekintenõk, mely a jobb emberiséghez tartozó kebelnek mindig gyönyört adó látvány.”

Palikám, nagyon régen óhajtalak látni, de hogy ebben a percben, mikor ezt a mondatot olvasod, nem vagyok nálad, annak csak örülhetek. Amilyen desperátus ember vagy, bizonnyal úgy cselekednél velem, mint Luther az ördöggel.

Fogadd, édes Palim, hév ölelésemet, igaz barátod

Arany János

 Közli: FENYÕ MIKSA

Kemény Simon

Az élõ harang

Egy félrevert harangból szállnak

Dülledt szemû, fuldokló hangok:

Csontkezével, egy sáros szívvel

A halál kongat egy harangot.

Egymást üldözve, eltiporva,

Tépve, fojtva, rúgva – a hangok

Így hagyják árván ott a bölcsõt

A félrevert beteg harangot.

Megszállják a bús õszi tarlót,

A lucskos, barna, nagy mezõket,

Jajukkal a várost betöltik,

De ott sem hallja senki õket.

Aztán tragikus tépett sorba

A hangok az utcákra szállnak,

Nõi szemre és férfiszívre:

Mint a hollók és mint az árnyak.

És a halál némán harangoz.

Dús rózsalánc lóg csontnyakába,

Sárga, vak, illattalan rózsák,

Egy sem piros; mind sárga-sárga.

GELLÉRT OSZKÁR

Gondolatok

A rendes közhely: Egy szerény követ én is hordtam a tudomány palotájához. – Az idõ folyamán sokkal több kõ gyûlt már így össze, semhogy a rengeteg halmazból valaha palota lehetne; s mennél öregebb a tudomány, annál jobban foszlik egységesítésének reménye. Eddig legalább: akárhány egységesítõ akadt, mindannyija rossz tervezõnek bizonyult. Csak templomtervet tudott csinálni; s a tudományt végsõ fokon közelebb akarta hozni a valláshoz.

Az emberek úgy látják: jog ott, hol erõ. Tehát azt mondják: jog azért, mert erõ. S nem inkább ezt: jog ott, hol az erõ igazságosan tükrözõdik vissza. – Az emberek úgy látják: egünk kék. Tehát azt mondják: egünk kék, mert tengereink színe is kék. S nem inkább ezt: egünk kék, mert tengereink kékjét tükrözi rajta vissza a napfény.

Egyenlõ jogok nincsenek; még a kétszer kettõvel szemben sem. Poincarénak például, aki megnyerte a mi Bolyai-díjunkat, esetleg még az is szabad, hogy egyik könyve mottójául ezt válassza: 2 + 2 = 4 – és aláírja a maga nevét. Nem lesz jogom megmosolyogni, holott nem kevésbé tudom, mint õ, hogy mennyi kétszer kettõ. Csakhogy – én édes jó istenkém, aki a világ keletkezésekor megparancsoltad, hogy kétszer kettõ sohase legyen se több, se kevesebb, mint négy – Poincarénak például micsoda gyönyörû problémákat vet fel ez a kétszer kettõ s old meg az a négy!

Egy keresztény esztétikus gáncsoskodott: „A ti Mayátok csak hét nappal élte túl istenfia születését.” A buddhista esztétikus védekezett: „A ti Máriátok meg túlélte istenfia keresztre feszítését”. A keresztény: „Istenfia harmadnapra föltámadt”. A buddhista: „De arra várni is kellett három napig”.