A maszatolás művészete

Egyszerû a kérdés: hogyan lehet minél kevesebb idõ- és energiaráfordítással a legtöbb órát tartani és a legtöbb pénzt kisajtolni céges tanítványainkból? Noha a dolog egyszerûnek tûnik, mégis körültekintõ tervezést igényel, és az elején sokat is kell vele foglalkozni – de ha egyszer beindul a gépezet, eldöcög magától is, fényes pénzt hajtva semmittevésünk malmára. De elõször hadd meséljem el, mi történt velem egyszer, még lelkiismeretes koromban: mely élmény megváltoztatta a tanításhoz és az órákra való készüléshez fûzõdõ viszonyomat.

Történt pedig, hogy egy órán, midõn mind a saját, mind tanítványaim unalma hatalmas ásításokban kulminált, figyelmetlenségbõl olyan gyakorlatot kezdtünk oldani, amelyet elõzõ este nem nyálaztam át elég figyelmesen: írjuk a fáradt fásultság számlájára, hogy oda nyílt ki a könyv. Egyik mondatban elõfordult a „harp\" szócska, s bár köze nem volt a feladat megértéséhez és megoldhatóságához, tanítványaim szemébõl az unalom elillant, s helyette gonosz tûz csillant: megkérdezték, kéjtõl remegõ, mámoros hangon, hogy akkor, tanár uram, mi is volna ennek a szócskának a jelentése. Ez még lelkiismeretes koromban történt: leizzadt hát a hátam azonmód, nyeltem egy nagyot, s félvén a megszégyenüléstõl, meg attól, hogy ha esetleg nem tudok válaszolni, új tanárt rendelnek, azt mondtam, hogy „Ha jól emlékszem, hörcsög.\" Még most, itt tisztázzuk, hogy a szó hárfát jelent, tudják, az a szexi hangszer… Tanítványaim szemében kétely homálya jelent meg erre, mert a mondatkontextusba sehogy sem illett a hörcsög. („Vettem egy hörcsögöt, és azt a szállítómunkások ma délután szállítják ki\", hangzott az example.)

Szóval ahelyett, hogy szépen továbbhaladtunk volna, elkezdték kötni az ebet a karóhoz, hogy ez nem lehet hörcsög, mert így meg úgy, azt az ember hazaviszi maga a kisállat-kereskedésbõl, s ilyen nagy életbölcsességek sorban. Megtöröltem a homlokomat, elpirultam (még jobban), s azt mondtam, nem, tényleg, mégsem hörcsög, a francba, összekeveredtek a fejemben a szavak (közben ment az agyam, mit lehet szállítómunkással szállíttatni, hát a zongorát, naná), szóval nem hörcsög, hanem… zongora. Erre egészen megelevenedtek, õk voltak a macska, én meg az egér, ment tovább a játék, hogy de tényleg, és de biztosan az? Gondoltam, egy életem, egy halálom, most már le kell játszani a meccset, válaszoltam hát, hogy igen, de nem a háromlábú koncertzongora ám, hanem a falnak támasztható kis zongora, az az izé, mi is na, a pianínó. Ekkor már hangosan röhögtek, s végül egyikük, a leggonoszabb tekintetû elõvett egy egészen kicsi angol szótárt, hogy õ akkor most megnézi, nehogy bután haljanak meg.

Süllyedés közben még hallottam, amint felharsan a diadalmas röhögés, hogy háháhá, hörcsög, mi, aztán gyorsan eliszkoltam, s többet oda se mentem, de még aznap kidolgoztam a túlélés és maszatolás mûvészetének alapjait. Francba a korrekt készüléssel, ha idevezet, gondoltam, s elhatároztam (és mondanom sem kell: mûködött, és mûködik mind a mai napig), hogy mostantól nincs szómegmondás – és akkor leégés sem lesz.

A titok: magabiztos arccal rá kell nézni az okvetlenkedõre, s nézni hosszan, hogy jöjjön zavarba. Aztán (szinte pislogás nélkül) azt kell szuggerálni neki, monoton hangon suttogva, hogy barátaim, az én órámon nincs szómegmondás, mert az lustítja a tanulást, tompítja az eszet. Mindenki szépen hazamegy, s otthon megnézi a szótárban. Vagy akár itt is meg lehet nézni: no lássuk csak, Lajos, neked van szótárad, mit is jelent a premonition? Elõérzet, mi, na ugye, megmondtam én, és mire az értetlenkedõ fejekben megfogalmazódna, hogy dehogy mondtad, mi mondtuk, már kérdezni is a következõ szót a nyavalyásoktól. Higgyék el, ez mindig mûködik. Felmerülhet persze, hogy mi van akkor, ha a buta magyarul gondolkodó angolul akar kinyögni valami okosat, és kérdezi, hogy ez vagy amaz hogy van angolul. Nos, ilyenkor nemcsak határozottnak, hanem enyhén sértettnek is kell mutatkozni, és azt mondani, öcsisajt, a nyelvtanulás lényege az, hogy ha valami nem jut eszedbe, írd körül olyan szavakkal, amelyek eszedbe jutnak, s a beszélgetõpártner majd kiböki, hogy mi a szó! Ilyenkor izzadnak, körülírják, s várják bambán, hogy megmondjam, mi a szó angolul. Magyarul szoktam rávágni, hogy például légcsavar, na látod, hát ezért kellett annyit idegeskedni, s mire megkérdezné, hogy de angolul hogy van, már szólítom is Pistát, hogy folytassa.

Sajnos, több titkot nem mesélhetek el, mert akkor meg kellene ölnöm Önöket – így is lehet, hogy tanítványaim tömegesen elpártolnak majd tõlem, s pátriánkban az élelmes angoltanárjelöltek száma olyannyira megugrik, hogy aztán írhatok cikkeket egész életemben.