A kapitalizmus vége?

A szerző szerint ezeket a megnyilvánulásokat nem kell komolyan venni, mivel ennek a retorikának semmi köze a megalapozott társadalmi elemzéshez. Az utóbbi száz évben több tucat alkalommal temették a kapitalizmust, ez a rendszer azonban annyira bonyolult, annyira meggyökerezett az élet minden területén, és a nyugati civilizáció oly nagy szellemi, befektetői és anyagi tőkét fektetett bele, hogy nem fog egyik napról a másikra eltűnni.

„Másképp szólva: még ha az amerikai gazdaság a jövő héten csődbe is megy, akkor sem látszik valószínűnek, hogy a mi életünk során összeomlik egy olyan  társadalmi rend, amelyet világháborúk, válságok, a fanatikus szocialista propaganda sem tudott megingatni, és amelyen a modern nemzetállamok adminisztratív hozzá nem értése és módszeres szabadpiac-ellenes magatartása sem tudott rést ütni” – fogalmaz kommentárjában a szerző.

Mi tehát a teendő, ha a közbeszédben néha fellángol a kapitalizmusellenes diskurzus? Aligica három kategóriára osztja az efféle retorika szereplőit: szocialista, baloldali, környezetvédő stb. véleményformálók, vagyis olyan emberek, akik valamilyen „világi vallás” hívei lettek; a magukat a fenti „vallások” híveinek valló opportunisták, akik politikai, gazdasági vagy személyes célok elérésére használják az azokban valóban hívő embereket; jó szándékú, de összezavarodott, biztos intellektuális horgonyok nélküli emberek, akik mindig a szélirány függvényében változtatják világnézetüket.

Ez a három kategória a szerző szerint a „válság” idején leghangosabb csoportot alkotja, ezért a hideg fejjel gondolkodó embernek meglehetősen nehéz a higgadtság nevében párbeszédet folytatni velük. Dragoş Paul Aligica szerint a megoldást a hosszú távú, módszeres és megelőző erőfeszítés jelenti, amit a válság elcsitulása után kell beindítani.

A szerző úgy látja: a pánik és az antikapitalista retorika időszakos fellángolásainak törvényszerű és előre látható jellegét kell hangsúlyozni. „Minél több ember érti meg, hogy amit ilyenkor lát és hall, nem új, és nem vezet katasztrófához, annál jobb. Mivel a kollektív hisztéria és pesszimizmus ezen időszakainak egyik perverz hatása az, hogy meghosszabbítja a gazdaság átmeneti zavarait. Tehát minél dominánsabb a higgadtság és a nyugalom, annál gyorsabban lesz vége a válságnak”.

A másik teendő, ami ilyenkor szükséges, az éppen aktuális válság eredetének és természetének világos magyarázata. A szerző szerint elvileg mindig két lehetséges magyarázata van a gazdasági válságnak: vagy a piacgazdaság önszabályzó rendszerére jellemző ciklikus ingadozásokról van szó, vagy pedig (amint a jelenlegi amerikai válság esetében is) egy olyan korábbi állami beavatkozás hatásáról, amely megzavarta a normális piaci mozgások működését.

Mindezen túl – véli a kommentár szerzője – vitázni lehet ugyan az antikapitalista jelszavakkal és retorikával, ámde kevéssé valószínű, hogy a médiahisztéria ellenőrizhető lenne. A jóhiszemű ember csak annyit tehet, hogy környezetében megpróbál nyugalomra inteni. Aztán a válság után ismét elkezdődhet a kapitalizmus természete és működése ismertetésének sziszifuszi munkája, írja a szerző.