A Denevérember magas röpte

Az utóbbi kettőt hellyel-közzel már három évvel ezelőtt, a Batman: Kezdődikkel meggyőzte, de a Tim Burton, Michael Keaton és Jack Nicholson fémjelezte 1989-es Batman rajongói csak most inogtak meg igazából abbéli hitükben, hogy a sötét, gótikus, dizájnorientált, szubverzív, meseszerű Denevérembernél lehet valami jobb, vagy legalább ugyanolyan jó.

Mert a Nolan-féle A sötét lovag legalább ugyanolyan jó. Vagy inkább óvatosan úgy fogalmaznék, hogy kiváló, de egészen más. Egy – a kívülállók által – kétdimenziósnak hitt, lapos figurát sikerül teljesen másképp, de ugyanolyan érvényesen életre keltenie, a két siralmasan nevetséges Joel Schumacher-fiaskó után (Mindörökké Batman, valamint Batman és Robin) nyereségessé revideálnia a szériát. És itt mutatkozik meg a nyersanyag gazdagsága: a Denevérember maga is más, mindig is más volt, mint a többi közkedvelt, piros-kék ruhás amerikai szuperhős (Pókember, Amerika kapitány, Superman stb). Ő fekete, ő az árnyékban érzi jól magát, ő nem is szuperhős, csak felkészült (értsd: test, lélek és technológia bűvös hármasa). Filmes szakszóval fogalmazva, míg a többi figura a direkt fény hőse, ő az ellenfényé, ő minden rossz és mocsok az emberi pszichéből – barlangfalon táncoló platóni árnyékként reflektálva. Az összes ellenfele sérült, beteg ember, akik lelki betegségeikből kovácsolnak fegyvert, erényt, ezáltal nőnek túl önmagukon. S Batman az, aki képes felfogni ezt a töménytelen pszichózist, fekete lyukként magába szippantani, és ellenségeit azok legerősebb fegyvereivel legyőzni.

Nolan egyik erőssége a történetmesélés, erről az egyáltalán nem eredeti, de ügyesen használt képességéről már a Mementóban meggyőződhettünk. A három főhős (Bruce Wayne/Batman, Joker, Harvey Dent/Kétarc) történetét ezúttal is éppen annyira szövevényessé írta, hogy az a követhetetlenség határán táncoljon – ennek érdekében az amerikaiak által annyira becsben tartott 100-110 perces játékfilmidőt is jócskán túllépi, amit nagyon kevesen engednek meg maguknak manapság. De kell az a két és fél óra a finomságokra, mert Nolan gondolt rájuk is: pl. Batman hörgő beszédmódja – húsz év után csak most esett le, hogy bezzeg Burton erre nem figyelt!

A másik aspektus, amely óhatatlanul előjön a filmélmény kérődzésekor, az a Heath Ledger-jelenség. Jack Nicholsonnál zseniálisabb figurát nehéz találni, de lám, az ő Jokere is ellenfélre talált a halott Ledgerben. A ma Jokerje a lehető legtöbb aspektusban üt el a mára klasszikussá vált, tökéletes make-upot hordó, kényszervigyorba torzult arcú játékmestertől. Ez a Joker kevésbé színes, a festéke és a ruhája is tönkrement, kis késén kívül semmije sincsen – helyenként mégis hátborzongatóbb, mint húsz évvel ezelőtt. Ez az ember tényleg komolyan gondolja! – esik le a tantusz a nézőnek az ellentmondásosan vigyorgó őrültet figyelve. Pedig esküszöm: amikor ezelőtt 7-8 évvel először láttam a ficsúr Ledgert egy tinikomédiában, nem gondoltam volna, hogy egyik kedvenc főgonoszom szerepével fog fej fej mellett vetélkedni.

Nolan tehát szinte minden mozdítható motívumot „átmozdított”, de ez mind a filmélmény elmélyítése érdekében történik. Persze a Batman-kosztüm nem olyan egyszerű és dizájnos, persze a Batmobil sem olyan áramvonalas és kecses, sőt Gotham City sem olyan gótikusan nagyívű és izgalmas –, de cserébe realizmust kapunk (már amennyit egy képregény-adaptációban lehet) és erős pszichologizálást (Joker egy-egy erős pillanatában Kubrick delikvenseit juttatta eszembe). A nagyöreg színészek használata sem merül ki egyszerű jutalomjátékban. Alfred megnövekedett, apai szerepe határozottan jót tett a történetnek, főleg a kiboruló, denevéremberséget abbahagyni fontolgató Bruce Wayne mellett.

Ám a Nolan-féle mágia veszélyes is, hiszen a piac és a történet egyaránt folytatásért kiált. De innen most már hova lehet elmoccanni a csalódás legkisebb veszélye nélkül?

A sötét lovag (The Dark Knight), színes, amerikai, 152 perc, 2008. Rendező: Christopher Nolan. Operatőr: Wally Pfister. Szereplők: Christian Bale, Heath Ledger, Aaron Eckhart, Morgan Freeman, Maggie Gyllenhaal, Michael Caine.