A magyarok és a német rajzfilm

Jankovics Marcell, a zseniális magyar animációsfilm-rendező tanulhatna a németektől. Nem Madách Az ember tragédiájából kellett volna rajzfilmet készítenie, hiszen kit érdekel az ilyesmi. Európa serdülő ifjúságának be kellene mutatni azokat a politikai hibákat, bűnöket, melyeket ebben a zavaros világban mi, keresztény fehér emberek, no meg a „más vallásúak” már évszázadok óta elkövetünk az igazságosság, a vallás vagy a különböző „felsőrendű” filozófiák és ideológiák nevében.

A németek már elkezdték, és mennyire intelligensen! A csúnya magyarok, akik már ezer évvel ezelőtt lóháton betörtek a védtelen bajor területekre – ez véletlenül kimaradt a filmből – mostanában dacolnak minden európai „intézkedéssel”, nem tartják be az Unió szabályait, még az alkotmánybíróságnak sem adnak elegendő jogot. És „csihi-puhi” jár annak az újságírónak, aki bántja a kormányt, az igazságot kimondó rádióadókat bezárják, pedig milyen szép dolgokat mondanak néha… Szóval mese nincs, a német gyereknek tudnia kell, hogy a magyar kormány csak azt engedélyezi és tűri, ami a saját érdekeinek megfelel, packázik a „brüsszeli bácsikkal” és ez így nem jó, mert végül kevesebb „zsebpénzt” kapnak majd, szóval így tovább, bla-bla-bla.

Idestova 38 éve élek Németországban, amely már a harmadik hazám. Gyakori ez a mai világunkban, furcsa időket éltünk az utóbb évtizedekben, és igazán jóra még nem fordult a világ sorsa. Német vér is csörgedezik ereimben, bár – úgy lélekben – inkább magyar maradtam. De ahány ember, annyi féle, nem is rossz ez, csak ha lehet, maradjunk normálisak. A németek úgymond, „vezérlik” az Unió menetét, befolyásuk óriási, hiszen a gazdasági fölény manapság minden. Vannak dolgok, amelyek ebben az országban mintaszerűen mennek, elmondható, hogy Némethon biztonságot nyújt, főleg ha dolgozhatsz. Megfizetnek, megbecsülnek, nem nézik, ki fia borja vagy, a német ember valahogy született demokrata. Az identitásukkal sajnos sok baj van, mert a náci múlt elrontotta a háború utáni levegőt, a fiatalokba is beleneveltek egyfajta bűntudatot, melyet más, szintén bűnös nemzetek nem ismernek. Ez a témakör bonyolult, sok időt, papírt igényelne, ezért inkább lépjünk tovább.

A „zseniális” német gondolkodásban néha felfedezni dolgokat, melyeken csak ámulni tudok. Néha olyasmit tesznek vagy próbálnak tenni, ami szerintem semmi más, csak „agyrém”. Ne várják tőlem, hogy most példákat soroljak. Nem, ezt nem teszem, de a közelmúltban a német közszolgálati televízió által bemutatott gyerekfilm elsősorban abszolút butaság, de ami a legszomorúbb: nagyfokú pimaszság. Mert a német gyerekeknek talán azt is el kellene mondani, hogy ezek a kis szerencsétlen magyarok, akiket az Unió már hónapok óta csak „bizgerál”, és ehhez a „zargatáshoz” mi, németek is jó bőven hozzájárultunk, végeredményben a legjobb barátaink közé tartoznak. (Ha nem az egyedüli barátaink.) Ezeknek a magyaroknak az első királynéjuk egy bajor hercegnő volt, az ország évszázadok alatt rengeteg németet befogadott, a második nyelv az országban mindig a német volt, két nehéz világháború idején az utolsó magyar katona véréig hűségesek maradtunk a „nagy szövetségeshez”, félmillió zsidó testvérünket feláldoztuk ezért a szerencsétlen barátságért, és még sorolhatnám. Ezt mind nem tudják a német gyerkőcök, de sokan még azt sem tudják, hol fekszik ez az ország. A német pedagógiáról szintén megvan a különvéleményem, de ez most nem tartozik ide. Az viszont a hülyeségnél is rosszabb, hogy eladták magukat az „angolszász” neoliberálisoknak, akik azt csinálják a világgal, amit csak akarnak. A németekkel is, akik ezt még nem vették észre, vagy nem akarják észrevenni. Nemsokára már késő lesz felébredni.

Mi pedig megkérhetnénk Jankovics barátunkat, a magyar zsenit, hogy készítsen végre „nevelő” filmet a mi tudatlan magyar gyerekeinknek arról, miként adták el az amerikai telepesek 100 dollárért az őslakók „skalpjait”, hogy sok százezer néger rabszolga pusztult el, mielőtt az „amcsik” nagyhatalom lettek, hogy miként hódították meg a kereszt nevében Dél-Amerikát a spanyol és portugál zsoldosok, vagy milyen nehezen fullad meg egy gyerek, amikor gázt eresztenek a fejére, és hogyan pusztultak el milliók az orosz  gyűjtőtáborokban. A film így egy kicsit hosszú lesz, de nem baj, lehet szériát készíteni belőle, és biztos, hogy a német televízió is vevő lesz rá. És a film sikeres vetítése után ismét tárgyalhatunk az Európai Unió erkölcseiről, médiájáról, hitvallásáról, szóval mindenről, ami minket, európai polgárokat érdekelhet. De addig jobb, ha csendben maradunk.

Hollai Hehs Ottó

A szerző Németországban élő publicista