2010. augusztus 06., 11:082010. augusztus 06., 11:08
Hát kösz, Feri, rendes volt tőled, igazán, fogadd el ezt az üveg bort, ha meg nem sértelek, nagyon jó kis ágy az, még ha egyébként ki is dobtátok volna a szemétbe, hiszen nektek van új. Ezt is letudtuk, legalább nem mondják, hogy annyit se mondtunk, fapapucs. Jó ez a fiatalság, szép ez a fiatalság, remek itt élni. Kelet-Európa, Keret-Európa, Lánc-Európa, Kard-Európa.
Másnap megint úton, dolgozni igyekszünk, de előtte be kell ugrani Kincses Bélához, tőle van az a jó kis szék, kissé félrebillent a háttámlája, meg aztán recseg is, ha hirtelen ülsz rá, amúgy is kidobták volna a szemétbe, de erre se kellett pénzt adni, jól fog. Itt ez a kis bor, Bélus, és igazán kösz a széket, meg minden, nem-nem, ne is szabadkozz, hogy az a rozoga jószág, nagyon jó kis szék az, még ha félre is van billenve a háttámlája, és néha recseg, ilyen kicsiségre ügyet sem vetünk barátok között. Egészséggel fogyasszátok, Béluska, aztán ha majd lesz jobb, visszahozzuk a székedet (erőltetett nevetés, kézfogások, ami kell).
Munkából jövet megint a bolt, elfelejtettünk vécépapírt venni, pedig alap. Utána be kell még nézni Tintás Gézáékhoz, kicsit kopott a szőnyeg, amit lepasszoltak, de mégis illik megköszönni, ingyen volt. Betessékelnek a szobába, igen, szép az új szőnyeg, én is valami ilyesmit akartam, de egyelőre megteszi a te régi, kopott szőnyeged is, amit úgyis kidobtatok volna a szemétbe, pedig jó kis szőnyeg az, a kávéfoltot meg úgyis eltakarja a szekrény. Ezt a bort meg fogyasszátok egészséggel, Évácskát is üdvözlöm, kár, hogy nem találtam itthon, de hát ilyen ez az élet, túlórázni kell, nehogy túl hamar megdögöljünk. Kelet-Európa, Keret-Európa, Lánc-Európa, Kard-Európa.
Aztán még bemegyünk Kovács Ricsiékhez, hogy megköszönjük az ütött-kopott polcot, kicsit meg kellett erősíteni a sarkát vinklivassal, de azért jó kis polc az, kár lett volna kidobni, és Halmos Áront is meg kell látogatni egy üveg szárazzal – mert ő csak azt issza, a vörös szárazat –, hogy megköszönjük ezzel a kis gesztussal az asztalt, aminek csak pár csavar kellett, és máris nem billeg annyira, és legalább erre se kellett pénzt kidobni most, a nagy válság idején, és még egy kis gesztussal tartozunk Péter Péterkének a fürdőszobatükörért, aminek csak az egyik sarka van kifakulva, és még eggyel Harcsa Andrisnak a fűszertartókészletért – a sótartónak kell ugyan fogni a tetejét, ha szórsz belőle, nehogy a levesben landoljon az összes só –, és Telegdi Robiéknak a lámpaburáért, annak is csak az egyik fele van megrepedve, de úgy fordítjuk, hogy nem is látszik. Kicsit sokba kerül ennyi gesztus, de olcsóbb mint az új bútorok, és azért nagyon szép ez a fiatalság, és igazán remek itt élni, lógni a falon a semmibe, küszködni, harcolni. Keletem, keretem, láncom, kardom. És ha összegyűl egy kis pénz, úgyis veszünk jobb cuccokat.