Idén is ott lesz a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnyében a csíkszeredai Team Novák csapata.
2019. május 22., 12:102019. május 22., 12:10
2019. május 22., 12:132019. május 22., 12:13
A szervezők szerdai hírleve emlékeztet, hogy a 2009-ben alakult székely istálló Tusnád Team néven 2016-ban szerepelt először a viadalon, tavaly pedig már az új elnevezéssel állt rajthoz.
A Team Novák ebben az évben hat székely – az alapítást kezdeményező, paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd mellett a rutinos Szilágyi Róbert, illetve négy fiatal, András-Pótsa Péter, Balázsi Lóránt, László Péter és Török Szilárd –, két ukrán és egy moldovai kerékpárost tud a soraiban.
A 40. Tour de Hongrie-t június 11. és 16. között rendezik. Húsz csapat 140 kerékpárosa vesz részt a 890 kilométeres össztávú körversenyen, amely siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!