Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR
Távozik a kolozsvári CFR labdarúgócsapatától Dan Petrescu vezetőedző – közölte hétfőn honlapján a klub, amely közös megegyezéssel bontott szerződést a szakemberrel, miután a csapat több fontos mérkőzést is elvesztett az elmúlt napokban.
2020. november 30., 15:402020. november 30., 15:40
A CFR a román Liga 1-ben kétszer kikapott legutóbbi három találkozóján, és a tabella harmadik helyére esett vissza. Ezek közül az élvonalba idén feljutott aradi UTÁ-tól elszenvedett múlt heti hazai vereség volt kimondottan fájó.
A mérkőzés után Dan Petrescu azt nyilatkozta, hogy összecsomagolt, és várja a személyével kapcsolatos döntést.
A CFR-nek az Európa-ligában sem sikerült október óta pontokat szereznie. Két novemberi mérkőzését az AS Romával játszotta, és mind idegenben, mind hazai pályán vereséget szenvedett.
Az 52 éves Petrescu 2017 júniusától ült a CFR kispadján, egy rövid megszakítással, amikor pár hónapig egy kínai csapatot készített fel.
A Digi Sport televízió arról számolt be, hogy a kolozsvári klub a román U21-es válogatottat irányító Adrian Mutut szeretné Kolozsvárra csábítani, de erről még nem született megállapodás. A csapatot egyelőre Dan Petrescu stábja készíti fel a CSZKA Szófia elleni, szerda esti El-mérkőzésre.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!