Fotó: MTI/Illyés Tibor
A sérült támadók – Sallai Roland és Varga Barnabás – távollétében Németh András újra meghívót kapott a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőre készül.
2023. november 07., 19:582023. november 07., 19:58
2023. november 07., 20:052023. november 07., 20:05
A német másodosztályban szereplő Hamburg támadója tavaly novemberben góllal mutatkozott be a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen, majd az észtek elleni találkozón is játszott. Később egy sérülés miatt hosszabb időre kidőlt, azóta pedig az U21-es nemzeti csapatban kapott lehetőséget.
Az olasz tréner a Telkiben rendezett keddi sajtótájékoztatón elárulta, Sallai Roland is csatlakozik majd a kerethez – ehhez a magyar szövetség elküldte a szükséges papírokat a Freiburghoz –, és ha a támadó sérülése rendbe jön, akkor az ő játékára is számít a soron következő két találkozón.
A november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtező kapcsán az MLSZ november 6-án adott ki közleményt, értesítve a szurkolókat, hogy a rendező bolgár szövetség biztonsági okokból megváltoztatta mérkőzés helyszínét, időpontját, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba.
A Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőre több mint kétezer magyar szurkoló vásárolta meg jegyét. A bolgár szövetség biztonsági okokból kezdeményezte a mérkőzés zárt kapus megrendezését, melyhez – a helyszín- és időpont-módosítással együtt – az UEFA hozzájárult.
A szakember kijelentette, elsősorban azokat a magyar szurkolókat sajnálja, akik komoly áldozatokat vállaltak azért, hogy ott lehessenek találkozón, másrészről pedig csalódott az UEFA-ban, amiért engedett a bolgár szövetség „zsarolásának”.
A szövetségi kapitány a bolgár csapatról szólva elmondta, az új tréner, Ilian Iliev érkezése biztosan minőségi javulást hoz majd a csapatba, és motiváltabbak is lehetnek a játékosok, igaz, véleménye szerint annál nagyobb motiváció semmi sem lehet, mintha valaki a hazáját képviselheti.
A magyar csapat legutóbb, Litvániában a találkozó első félidejében kétgólos hátrányba került, a kapitány szerint nem fáradtságról volt szó, hanem a hozzáállással volt a baj. Ahogyan Rossi fogalmazott, ez soha többé nem történhet meg.
A magyar válogatott kerete:
kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paksi FC)
védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Szalai Attila (TSG Hoffenheim), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
középpályások: Bolla Bendegúz (Servette FC), Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (AC Pisa), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Styles Callum (Barnsley FC), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Németh András (Hamburger SV), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
A magyar női vízilabda-válogatott 13-9-re kikapott a görög csapattól a vasárnapi fináléban, ezzel ezüstéremmel zárt a kínai Csengtuban rendezett világkupa-szuperdöntőben.
Nyolcvanéves a Partium, Erdély, Románia egyik legszeretettebb és legsikeresebb futballcsapata, az Aradi UTA, azaz az Öreg Hölgy, amely – „stílusosan” – futballmeccsel ünnepelt pénteken este.
Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.
A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.
Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.
szóljon hozzá!