Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta ötszáz méteren, egyesben bizonyíthat, amelyben szintén címvédő - Archív felvétel
A csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n
2019. augusztus 22., 15:442019. augusztus 22., 15:44
2019. augusztus 22., 16:402019. augusztus 22., 16:40
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozákék hajója mintegy 80 dekával kevesebb volt, mint azt a szabály megengedi. A magyar stáb is elvégzett egy ellenőrző mérést, amelyen ugyanez az eredmény született.
Ennél rosszabb hírt nem is kaphattunk volna, hidegzuhanyként ért minket – mondta magyar újságírók gyűrűjében Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
„Az egység edzője, Somogyi Béla a verseny előtti napon és a verseny napján is „lecsekkolta” a hajó súlyát, amely 18,05 kg volt. A verseny után ez a szám 17,20 volt. Mindkét mérleg 17,20-at mutatott, nem tudjuk, hogy mi történhetett. Béla nagyon precízen meg szokta csinálni ezeket a műveleteket, mindig minden rendben szokott lenni. Egyszerűen felfoghatatlan, ami történt. Nyolcvan dekát nem lehet elnézni. Jelenleg nem találok magyarázatot."
Hangsúlyozta: a bíróknak igaza volt, a szabály, az szabály, minden más egységet kizártak volna hasonló vétségért. Elárulta, hogy tárgyaltak a versenybírókkal.
– fogalmazott.
A szakvezetés a maximális számú, hat kvóta megszerzését tűzte ki célul a női kajak szakágban, s erre még mindig megvan a lehetőség. Az 500 méteres négyes négyet, Kozák egyesben és a 200 egyesben érdekelt Lucz Dóra egyet-egyet gyűjthet.
Hüttner Csaba azt mondta: biztos benne, hogy meglesz a hat kvóta, ha nem Szegeden, akkor a jövő évi pótkvalifikáción.
A szegedi Kárász csak ebben a számban versenyzett a vb-n, míg az ötszörös olimpiai bajnok Kozák még 500 egyesben lesz érdekelt, amelyben szintén címvédő.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!