Hiába fogták a zöldmezes ferencvárosi védők, Amanda Kurtovic (középen) és a Bukaresti CSM könnyed győzelemmel került ki a „szorítóból”
Fotó: MTI
A Ferencváros hat góllal kikapott a Bukaresti CSM csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, vasárnap Érden.
2018. november 11., 18:132018. november 11., 18:13
2018. november 11., 18:152018. november 11., 18:15
A két csapat negyedik alkalommal találkozott egymással, és a bukarestiek negyedszer győztek. Az FTC keretéből ezúttal is hiányzott a montenegrói Djurdjina Malovic és Bobana Klikovac, míg a holland Danick Snelder és Szikora Melinda visszatért ugyan, de mindketten csupán a cseresorból nézték a találkozót.
Még két perc sem telt el a meccsből, amikor a magyar csapat már a harmadik gólját dobta, a vendégek viszont Bíró Blanka védései miatt csak a negyedik percben voltak először eredményesek. A bukarestiek részéről Dragan Djukic – a Szeged férficsapatának korábbi vezetőedzője – már a hatodik perc elején időt kért, ezzel sikerült is kizökkentenie a Ferencvárost.
Az elmúlt időszakban botladozó, és edzőváltáson is áteső bukarestiek 9-2-es sorozatot produkáltak, majd kettős emberhátrányban is betaláltak, mert az FTC támadásban és védekezésben sem tudott úgy teljesíteni, ahogyan a meccs elején. A hazaiaknál a kezdeti lendületet a fáradtság és a fásultság váltotta fel. A ferencvárosiak az első félidő utolsó tíz percében csak egyszer találtak be, így a szünetben már hét góllal vezetett a bukaresti csapat. A második felvonás elején 4-0-s szériával felzárkózott a Ferencváros, de a folytatásban felváltva estek a gólok, a magyar együttesnek nem volt reális esélye az egyenlítésre. A mezőny legeredményesebb játékosa Cristina Neagu volt kilenc góllal.
Eredmény,
női Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, D csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Bukaresti CSM (román) 28-34 (10-17)
--------------------------------------------------------------
a Ferencváros gólszerzői: Pena, Háfra 6-6, Kovacsics 5, Lukács 4, Klivinyi, Márton 2-2, Faluvégi, Mészáros, Schatzl 1-1
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!