Miklós Editnek adott igazat a törvényszék, megkezdheti a munkát a Magyar Sí Szövetség élén

Miklós Editnek adott igazat a törvényszék, megkezdheti a munkát a Magyar Sí Szövetség élén

Miklós Edit

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Miklós Edit hétfői bejelentése szerint a budapesti Fővárosi Törvényszék szeptember 11-i végzése alapján immár hivatalosan is ő az elnök, így újra elkezdődhet az érdemi munka a Magyar Sí Szövetségben (MSíSZ).

MTI

2018. szeptember 17., 13:222018. szeptember 17., 13:22

2018. szeptember 17., 13:512018. szeptember 17., 13:51

A 2014-es szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik versenyzőből lett sportvezető hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, a végzés alapján Gótzy Antal az MSíSz alelnöke és Kapitány Ildikó a főtitkára, a jogerős döntés az április 15-i közgyűlésig visszamenőleges hatályú.

A sportvezető – aki idén áprilisban vonult vissza a versenyzéstől – hangsúlyozta, az előző elnök, Bajai András korábban tett egy olyan ígéretet, hogy ha őt bejegyzik elnöknek, akkor ő félreáll.

„Remélem, betartja a szavát” – jelentette ki Miklós Edit. „A magyar sísport egy hathónapos sérülésen ment keresztül. Nem volt könnyű ez az időszak, mert a szakmai munka akadályoztatva volt, mindenhonnan ki voltunk zárva, az elnökség azonban ilyen körülmények között is megpróbált dolgozni” – mondta Miklós Edit, aki szerint az elmúlt időszakot a sportolók sínylették meg a legjobban, mert nem tudtak megfelelően felkészülni.

Miklós reményét fejezte ki, hogy „most eljön a béke ideje, s nyugalomban fogunk tudni készülni”. Újságírói kérdésre arról is beszélt, egyelőre még nem tud bejutni a szövetség irodájába, s a hétfői nap feladata lesz, hogy ezt megoldják, a szövetség irodája pedig ezentúl is a Radnóti utcában működik majd.

A jövő feladatait illetően kitért arra, hogy az edzőkkel közösen fognak összeállítani egy szakmai programot, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar versenyzők jól tudjanak teljesíteni a közelgő ifjúsági és felnőtt világbajnokságokon, valamint a jövő februárban, Szarajevóban sorra kerülő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ahol magyar részről két férfi és két női versenyző indulhat majd. Véleménye szerint vannak tehetséges magyar sízők, név szerint Tóth Zitát említette, aki fiatalon jobb eredményeket ért el, mint egykor ő maga.

Gótzy Antal alelnök közölte, miután elültek a hullámok, ideje a szakmával foglalkozni. Elképzelése szerint a magyar síterepeket is jobban be kellene vonni a versenyek megrendezésébe, s ugyancsak cél a sportág hazai bázisának kiszélesítése. Az MTI kérdésére hozzáfűzte: a helyszíneket illetően Eplényre és Mátraszentistvánra gondolt, amelyek a fizikai adottságok alapján alkalmasak arra, hogy műlesiklásban nemzetközi versenyeket rendezzenek rajtuk. Gótzy kiemelte: készek bárkivel tárgyalni annak érdekében, hogy a sportág újra elinduljon felfelé. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy újra a szövetség munkáját segíti Miklós korábbi edzője, Stefan Abplanalp, valamint Stark Márton korábbi szövetség kapitány is felajánlotta segítségét.

Bajai András, az MSíSZ tavaly novemberben megválasztott elnöke még a sajtótájékoztató előtt jelezte, hogy a közhiteles nyilvántartás szerint Miklós Edit nem jogosult a szövetség nevében és helyett nyilatkozatot tenni, vagy sajtótájékoztatót tartani. Bajai a közleményében hangsúlyozta, hogy Miklós Edit minden olyan nyilatkozatától elhatárolódik, melyet az MSíSZ nevében tesz. A szövetség megfogalmazása szerint különös tekintettel arra is, hogy „a Magyar Sí Szövetség által a korábbi vezetés tevékenysége alatti cselekmények kivizsgálása érdekében tett, illetve teendő büntetőfeljelentések alapján indult és induló büntetőeljárásokban felmerülhet Miklós Edit esetleges érintettsége is”.

Bajai azt is jelezte, hogy az eseménnyel kapcsolatos minden olyan tudósítást jogellenesnek tekint az általa vezetett szövetség, mely azt a látszatot kelti, hogy a sajtóeseményt az MSíSZ hívta volna össze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség