Fotó: MTI
Miklós Edit csütörtökön bejelentette visszavonulását, egyben jelezte, vasárnap versenybe száll a Magyar Síszövetség elnöki posztjáért.
2018. április 12., 11:442018. április 12., 11:44
2018. április 12., 13:572018. április 12., 13:57
A csíkszeredai származású sportoló csütörtöki sajtótájékoztatóján könnyek között jelentette be, hogy befejezi pályafutását.
– jelentette ki könnyeivel küszködve sajtótájékoztatóján a lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síző. Hozzátette: „Semmi jóra nem vezet, amit ők csinálnak. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett.”
Miklós Edit azt mondta, eredetileg úgy tervezte, hogy a jövő évi vb után akasztja szögre a bukósisakját. A 30 éves sportoló kifejtette,
Kiemelte, térdszorító nélkül jár és három hónappal a balesetet követően már sílécre állhatna. „Mindent megtettem, büszkén hagyom abba” – fogalmazott Miklós Edit, aki elárulta, számára a szocsi játékokon elért hetedik helye a legkedvesebb emlék, de szívesen gondol a világkupafutamokon elért két harmadik helyére is.
A csíkszeredai születésű síző elmondta, novemberben úgy választották meg elnöknek Bajai Andrást, hogy folytatja az előző vezetés által megkezdett munkát, de egyik napról a másikra ezt felrúgta, az általa kinevezett ügyvezető pedig rendre beleszólt szakmai kérdésekbe.
„A mostani fiatalok jobb eredményeket érnek el, mint én ugyanebben a korban. Összes energiámat abba fektetem, hogy ők jobbak legyenek. Lesznek még Miklós Editek és világkupákon szereplő versenyzők” – mondta Miklós Edit, aki a korábbi, Kálomista Gábor és Kaszó Klára által fémjelzett vezetés munkájának folytatását ígérte, szorosan együttműködve a klubokkal.
Az eseményen jelen volt a szintén csíkszeredai születésű, kétszeres olimpikon Szőcs Emőke sílövő és sífutó is, aki múlt héten vonult vissza. Ő az MTI-nek elmondta, szintén szerepet vállal a szövetség munkájában, amennyiben Miklós Edit lesz az elnök. Vasárnap 15 órától a Danubius Hotel Arénában tartják a szervezet rendkívüli közgyűlését, amelynek egyik napirendi pontja a tisztségviselők visszahívása, majd megválasztása.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
1 hozzászólás