Fotó: Facebook/Michelisz Norbert
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, miután az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot, a magyar versenyző pedig ötödik lett.
2019. december 15., 17:122019. december 15., 17:12
A 34 éves, hímesházai születésű Michelisz pályafutása legnagyobb sikerét érte el Sepangban a WTCR bajnoki címének megszerzésével, 2017-ben az akkor még túraautó-világbajnokságnak (WTCC) nevezett sorozatban volt második.
A rajtnál az argentin pilóta azonnal elment Michelisz mellett, akit a harmadik helyről induló spanyol Mikel Azcona (Cupra) is megelőzött az első kanyarban. A magyar versenyző aztán még egy pozíciót veszített a svéd Johan Kristofferssonnal (Volkswagen) szemben, majd a versenybíróság egy kicsúszott autó műszaki mentésének az idejére a pályára küldte a biztonsági autót.
A safety car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, és az élen száguldó négyes, Guerrieri, Azcona, Kristoffersson, valamint Michelisz óriási csatába kezdett, amelynek során szinte csak millimétereken múlt, hogy a versenyautók ne érjenek össze, vagy hogy valamelyik versenyzőnek fel kelljen adnia a futamot. Egy környi küzdelem után Azcona állt az élre, őt Kristoffersson követte, Guerrieri pedig folyamatosan lassulni kezdett, s előbb Michelisz, majd szinte az egész mezőny elment mellette. Mint kiderült, az argentin versenyzőnek műszaki problémája volt, csapatrádión azt közölte, hogy vége a futamának, és bár a boxból arra biztatták, hogy ne adja fel, a nyolcadik körben már 10. volt, és a folytatásban egyre hátrébb csúszott.
Az idényzáró futamot Kristoffersson nyerte, Azcona ért célba másodikként, az olasz Kevin Ceccon (Alfa Romeo) pedig harmadikként. Michelisz ebben a szezonban 30 futamból ötöt nyert meg, és végül 370 ponttal, 21 pontos előnnyel lett világkupa-győztes.
– nyilatkozta a verseny után Michelisz. „Ez a siker a csapaté, a családomé, a barátaimé, és az összes magyar szurkolóé, aki az elmúlt több mint tíz évben mögöttem állt” – tette hozzá a WTCR új bajnoka.
azzal, hogy vasárnap Malajziában elhódította a túraautó-világkupa (WTCR) bajnoki címét. „Hosszú út vezetett idáig, ez a győzelem tíz év kitartó és alázatos munkájának az eredménye” – nyilatkozta az MNASZ elnöke az MTI-nek, és hozzátette, Michelisz ezzel a sikerrel a magyar autósport elismertségét is jelentős mértékben növelte. Oláh Gyárfás hangsúlyozta, Michelisz egy privát csapat versenyzőjeként kezdte, és onnan kapaszkodott fel a gyári pilóták, majd mostanra a sorozat bajnokai közé.
– emelte ki az MNASZ elnöke.
Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.
Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
szóljon hozzá!