Leclerc pályafutása első Forma–1-es sikerét aratta a Belga Nagydíjon

•  Fotó: Facebook/F1

Fotó: Facebook/F1

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Belga Nagydíjat, ezzel pályafutása első győzelmét aratta az elitkategóriában.

MTI

2019. szeptember 01., 18:042019. szeptember 01., 18:04

2019. szeptember 01., 18:062019. szeptember 01., 18:06

A 21 éves versenyző a pole pozícióból indulva ért célba elsőként, mögötte az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben is az élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második, míg a finn Valtteri Bottas (Mercedes) a harmadik.

A Ferrari csapatnak ebben az idényben ez volt az első futamgyőzelme, az olasz istálló a tavaly októberi Egyesült Államok Nagydíja óta most először ünnepelhet részsikert.

A francia Leclerc csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedik lett.

A futam előtt egyperces csenddel emlékeztek meg a 22 éves francia Anthoine Hubert-ről, a Renault versenyzőakadémiájának tagjáról, aki szombaton, a hétvége első Forma-2-es viadalán szenvedett halálos balesetet. Később, a verseny 19. körében a nézők felállva tapsoltak Hubert emlékére, mert a fiatal pilóta a 19-es rajtszámmal versenyzett.

A rajtot annak ellenére a legtöbben jól kapták el, hogy a piros lámpák a megszokottnál jóval hamarabb aludtak ki. Leclerc megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Vettel és Hamilton csatázott egy rövidet a második helyért, amely a németé maradt, míg negyediknek Bottas zárkózott fel az élen száguldó hármas mögé. Max Verstappen (Red Bull) a rajt után az Eau Rouge kanyar bejáratánál műszaki probléma miatt a gumifalnak csapta a versenyautóját, ezért a versenybírók azonnal a pályára küldték a biztonsági autót, amely a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől.

Vettel a 16. körben, az élmezőnyből elsőként kiállt kerékcserére, Leclerc pedig csak a 22. körben kapott friss abroncsokat, így viszont német csapattársa mögé tért vissza a pályára. Hamilton a 23., Bottas pedig a 24. körben járt a boxban. A 25. körben Vettel, Leclerc, Hamilton volt a sorrend az élen, és a Ferrarisok több mint hat másodperces előnyben voltak a Mercedesekkel szemben.

Leclerc néhány kör alatt utolérte Vettelt, akinek rádión szóltak a Ferrari boxából, hogy engedje el monacói csapattársát.

Közben Hamilton is nagy tempóban közeledett Vettelhez, akit a 30. körtől kezdve támadni is tudott, a 32. kör elején pedig meg is előzött.

Vettelt két körrel később egy újabb kerékcserére hívta ki a Ferrari, így Bottas „megörökölte” a harmadik helyet, közben Leclerc hét másodperccel vezetett Hamilton előtt. A brit címvédőnek az utolsó öt körre öt másodperc alá csökkent a hátránya, és rohamos gyorsasággal közeledett Leclerchez, akit azonban már nem volt lehetősége megtámadni.

A világbajnokság jövő hétvégén az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen