Hétméteresekkel hódította el a Magyar Kupát a Ferencváros
Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club
A címvédő Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát azzal, hogy a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 23–23-as rendes játékidő után hétméteresekkel 2–1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-aranyérmes Győrt.
2025. március 02., 19:422025. március 02., 19:42
A két zöld-fehér csapat játszotta az elmúlt három kupadöntőt: 2022-ben 26–22-es, egy évvel később 28–27-es, míg tavaly 25–23-as fővárosi siker született – egyszer sem kellett hétméteresekkel dűlőre vinni a dolgot. A két klub egyformán 15 sikerrel büszkélkedhetett, a tét így az volt, melyiknek sikerül begyűjtenie a 16. elsőséget. A Győr – amely sorozatban 21. alkalommal jutott döntőbe a Magyar Kupában – saját csarnokától távol 2021 májusa óta nem tudta legyőzni legnagyobb hazai riválisát tétmérkőzésen, ekkor hódította el legutóbb az MK-trófeát az ETO.
Megtelt a tatabányai Multifunkciós Csarnok azzal együtt is, hogy a finálé után a labdarúgó NB I-ben is Ferencváros–Győri ETO találkozót rendeznek.
A felfokozott hangulat a pályán is érezhető volt, kemény játékkal és igen magas színvonalú percekkel indult a BL-negyeddöntős együttesek összecsapása. A győri Sandra Toft jól védett, ennek is volt köszönhető, hogy a kisalföldiek 22 perc alatt 12–6-os előnyt alakítottak ki. A ferencvárosi kapuban az olimpiai ezüstérmes francia Laura Glauser teljesítménye is javult, ennek ellenére nem tudtak közeledni érdemben a fővárosiak. Az első félidő hajrájában győri hibákat kihasználva átmenetileg közelebb zárkózott az FTC, a szünetre mégis ötgólos különbséggel vonulhattak a csapatok.
Az utolsó tíz percbe lépve négy találat volt a győri fór, ebben nagy szerepe volt annak, hogy Toft két ferencvárosi hétméterest is hárított. A támadójáték azonban akadozott a kisalföldieknél, az FTC két gólra csökkentette hátrányát (22–20). Az utolsó percet 23–22-ről kezdték meg a csapatok, a győri támadás nem sikerült, Angela Malestein egyenlített kilenc másodperccel a dudaszó előtt (a rendes játékidő utolsó 15 és fél percében csak egy gólt kaptak a fővárosiak). Így hétméteresek döntöttek a kupaelsőségről: a győriektől Housheer betalált, Győri-Lukács Viktória, Bruna de Paula, Kari Brattset és Kristina Jörgensen lövését viszont kivédte Glauser. A Ferencvárosból Emily Bölk és Klujber Katrin értékesítette a hétméteresét, Andrea Lekic és Malestein hetesét hárította Toft.
Női kézilabda Magyar Kupa,
A női kosárlabda Román Kupa aradi négyes döntőjének szombati első meccsén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC legyőzte a címvédő Konstancai CSM CSU csapatát, és ezzel bejutott a vasárnap esti fináléba, amelyben a Târgoviștei CSM Municipal lesz az ellenfele.
A Newcastle United elleni szerda esti bajnoki után több portál a meccs legjobbjának választotta a 2-0-s siker során betaláló Szoboszlai Dominiket, a Liverpool magyar labdarúgóját.
Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna ismét Romániába, Jászvásárba költözik.
Három romániai – köztük egy kolozsvári és egy nagyváradi – vállalat is kiveszi a részét partnerként vagy beszállítóként a Forma-1-es futamokból – irányította rá a figyelmet a Profit.ro gazdasági portál.
Kolozs megye magyar tannyelvű iskoláinak diákjai jelentkezhetnek március elsejéig a Kisbányán második aklommal rendezendő téli sportolimpiára. Az esemény célja a téli sportok népszerűsítése, valamint a diákok közötti baráti versengés támogatása.
Marco Rossi szövetségi kapitány elképesztően büszke Szoboszlai Dominik teljesítményére.
Gőzerővel készül a Román Jégkorongszövetség és Sepsiszentgyörgy városa az idei év legjelentősebb romániai sporteseményére, az április 27. és május 3. között megrendezendő divízió I/A jégkorong-világbajnokságra.
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a Paris Saint-Germainnel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amelyben madridi derbire és német párharcra is sor kerül.
A Ferencváros 3-0-s vereséget szenvedett a cseh Viktoria Plzen otthonában a labdarúgó Európa-liga rájátszásának csütörtöki visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
A nyíltvízi úszó Nagy Nándor honosítása folyamatban van, és ideális esetben már a nyáron képviselheti Magyarországot nemzetközi versenyeken. Az erdélyi úszó tavaly telepedett át Magyarországra.
szóljon hozzá!