Fotó: Lewishamilton.com
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020. november 15., 14:102020. november 15., 14:10
2020. november 15., 15:422020. november 15., 15:42
A 35 éves Hamilton sorozatban negyedik vb-címét hódította el, isztambuli sikerével ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.
Hamiltonnak az isztambuli az idei 10. és pályafutása 94. futamgyőzelme. A világbajnok mögött Sergio Pérez, a Racing Point mexikói pilótája lett a második, míg a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) a harmadik.
A verseny vizes aszfalton, de nem esőben kezdődött, és a futam során a pálya folyamatosan száradt. A rajtot a pole pozícióból startoló Lance Stroll (Racing Point) nagyon jól kapta el, míg a második kockából induló Max Verstappen (Red Bull) több pozíciót is veszített az indulásnál. A nedves aszfalton a mezőny egy része nagyon szenvedett, az első kör végén Stroll, Pérez, Vettel volt az első három helyen száguldók sorrendje,
Az első kerékcserékre a hetedik és 12. kör között került sor, ezek után az élen maradt a Stroll, Pérez duó, Verstappen viszont feljött a harmadik helyre, mögötte Vettel és Hamilton száguldott. Néhány körrel később Verstappen utolérte Pérezt és megpróbálta megelőzni, de a nedves aszfalton tapadást vesztett, megcsúszott és megpördült, ismét több pozíciót veszített. Bottas közben a mezőny hátsó részéből nem igazán tudott feljebb kapaszkodni, sőt, többször is megpördült, csupán a 13. helyig jött fel. A 34. körben Vettel, majd a 37. körben az élről Stroll kiállt a boxba kerékcserére, Hamilton pedig a 38. körben megelőzte a vezetést ideiglenesen átvevő Pérezt és feljött az első helyre.
Vettel az utolsó két kanyarban jött fel harmadiknak, miután csapattársa, Charles Leclerc megtámadta Pérezt, de elrontotta a manőverét, így Vettel megelőzte. A négyszeres világbajnok német versenyző a tavaly októberi Mexikói Nagydíj óta nem állt dobogón. A világbajnokság két hét múlva, Bahreinben folytatódik.
Hamilton győzelme után, még az autóban, a csapatrádión keresztül üzent a világ összes gyermekének, kissé elcsukló hangon:
„A hét világbajnoki cím hihetetlen. De ha ilyen nagyszerű csapattal, ilyen nagyszerű emberekkel dolgozol, és igazán bíztok egymásban, akkor egyszerűen végtelenül sok mindent elérhettek közösen. Úgy érzem, mintha csak most kezdenénk” – fogalmazott a brit pilóta, akinek az elsők között Vettel gratulált a célba érkezés után.
„Azt mondtam neki, különleges érzés volt számunkra, hogy tanúi lehettünk annak, hogy történelmet írt” – árulta el a négyszeres vb-győztes német versenyző.
A világbajnokság két hét múlva Bahreinben folytatódik.
Lewis Hamilton névjegykártyája
született: 1985. január 7., Stevenage
lakóhely: Monte-Carlo (Monaco)
családi állapota: nőtlen
magasság/testsúly: 175 cm/66 kg
honlap: www.lewishamilton.com
hobbik: gitározás, zeneszerzés, fitnesz
jelenlegi csapata: Mercedes (2013 óta)
előző csapata: McLaren-Mercedes (2007-2012)
első GP: 2007. március 18., Ausztrál Nagydíj (McLaren-Mercedes)
első GP-győzelem: 2007. június 10., Kanadai Nagydíj (McLaren-Mercedes)
összes futam a Forma-1-ben: 265
futamgyőzelem: 94 (ebből 2020-ban 10)
első rajtkocka: 97 (ebből 2020-ban 9)
legnagyobb sikere: Forma-1-es világbajnok (2008, 2014, 2015, 2017, 2018, 2019, 2020)
rekordok:
- legtöbb futamgyőzelem a Forma-1-ben
- legtöbb pole pozíció a Forma-1-ben
- a legtöbb sorozatban elért dobogós helyezés F1-es újoncként (9, 2007-ben, az ausztrál GP-től a brit GP-ig)
- az F1 történetének legfiatalabb pilótája, aki vezette a vb-pontversenyt (22 évesen, 4 hónaposan és 6 naposan a 2007-es spanyol GP-n)
- a legtöbb győzelem egy szezonban F1-es újoncként (2007, 4 győzelem, holtversenyben a kanadai Jacques Villeneuve-vel, aki 1996-ban érte el ugyanezt)
- legtöbb első rajtkocka egy szezonban F1-es újoncként (6, 2007), a legtöbb pont egy szezonban F1-es újoncként (109, 2007)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!