Fotó: Formula1/Twitter
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.
2021. március 28., 20:512021. március 28., 20:51
A 36 éves Hamiltonnak ez pályafutása 96. futamgyőzelme, Bahreinben pedig immár ötödször diadalmaskodott.
A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, aki az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot.
A felvezető körön Sergio Pérez Red Bullja műszaki hiba miatt megállt, így a versenybíróság plusz egy felvezető kört rendelt el, ezzel a versenytáv is rövidült, 57 helyett 56 kör lett. Pérez versenyautója időközben beindult, a mexikói pilóta így a boxutcából tudott nekivágni a futamnak.
A rajtnál a pole pozícióból startoló Verstappen megőrizte a vezető helyet, mögé Hamilton és Bottas sorolt be, a finnt azonban Charles Leclerc (Ferrari) már az első körben megelőzte. Verstappen a csapatrádión többször is jelezte, hogy valami nincs rendben az autójával, közben a hatodik körben Bottas elment Leclerc mellett és visszavette a harmadik pozíciót.
A középmezőny elején közben Carlos Sainz Jr. (Ferrari), Fernando Alonso (Alpine) és Sebastian Vettel (Aston Martin) vívott látványos és nagy csatát, ebből végül Sainz jött ki a legjobban.
Hamilton a 28. kör végén ismét a boxba hajtott kerékcserére, Bottas pedig a 31. körben kapott új abroncsokat. Verstappen a 40. körben tudta le a második kerékcseréjét, így Hamilton átvette a vezetést, a Red Bull holland versenyzője azonban üldözőbe vette az élen álló címvédőt.
Hamilton a hátralévő három körben már nem adott lehetőséget az előzésre Verstappennek annak ellenére, hogy a Mercedes hátsó gumijai az eltérő stratégia miatt jóval kopottabbak voltak és kevésbé tapadtak, mint a Red Bull abroncsai.
Negyedikként Lando Norris (McLaren), ötödikként pedig Sergio Pérez (Red Bull) zárt, a két Ferrarinak szintén sikerült az első tízben célba érnie: Charles Leclerc hatodik, Carlos Sainz Jr. nyolcadik lett. A most debütáló újoncok közül a japán Cunoda Juki (Alpha Tauri) teljesített a legjobban, kilencedikként két világbajnoki pontot szerzett.
Mick Schumacher (Haas) élete első Forma-1-es versenyén 16. lett, csapattársa, a szintén újonc orosz Nyikita Mazepin rögtön a rajt után kiesett.
A szezon három hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!